Droidok, magyarverő „vitézek”! Vigyázzatok, mert minden eddiginél forróbb őszi napok közelegnek!

Droidok! — nagyon sok bűnt követtetek el eddig is, ezt többel már ne tetézzétek!

Ne engedelmeskedjetek magyargyűlölő parancsnak: Ne verjétek oly „lelkiismeretesen” a fegyvertelenül, előttetek feltartott kézzel térdeplő honfitársaitokat; ne érjetek utol mindenkit, akit kergettek; ne verjétek, ne rugdossátok a földön már fekvő, vérző embertársaitokat! Ahelyett hogy durván fellöknétek, ki is kerülhetitek idős nagymamáinkat! Mottó legyen: „Ne lőj fiam, én is ott leszek!”

Meg ne tapossátok többé szent zászlainkat!

Ezek a zászlók a ti zászlóitok is; ez a haza a tiétek is! Ti is finom magyar kenyeret esztek, ti is a magyar adófizetők kínkeservvel megkeresett adóforintjaiból kapjátok a fizetéseteket.

Kérlek benneteket! — magyarként éljetek, és emberekként viselkedjetek.

Tudnotok kell, hogy embertelen parancsot is lehet emberségesen végrehajtani.

Akiben van némi jóérzés közületek, aki keresztényi értékrendet vall, s követ is, annak feltétlenül tudnia kell, hogy bűnt elkövetni tettel, szóban, gondolatban és mulasztással lehet.

Ti a legdurvább bűnökben, bűnszövetségben, kollektíven vagytok vétkesek. Kollektíven, mert azonosítóitokat nem lehet leolvasni, megjegyezni, mialatt rúgtok, vertek, lőtök minket.

Javasolom, próbáljátok ki egyszer! Meglátjátok, ti se tudjátok majd leolvasni a sokszámjegyű azonosítótokat, míg agyba-főbe vernek benneteket.

Egyedül ti tudjátok, hogy közületek ki, mikor, milyen bűnt követett el! Minden jóérzésű ember szemében mindnyájan bűnösök vagytok. Ha másért nem, bűnpártolásért. Mindaddig mindnyájan bűnösök maradtok, míg ki nem derítitek, ki nem adjátok magatok közül az igazi bűnösöket.

Higgyétek el, sokkal hamarabb jön el a felelősségrevonás napja, mint ezt gondolnátok! Akkor késő lesz már hivatkozni arra, hogy parancsra vertetek, nyomorítottatok, aláztatok, gyaláztatok meg minket, becsületes, hazánkat szerető magyarokat; és mindenünket, ami szent nekünk!

A nürnbergi perben se volt ez mentség senkinek; a ti peretekben se lesz ez mentség senkinek!

Ti mindnyájan arra esküdtetek, hogy betartjátok törvényeinket; hogy megvéditek a reátok bízott vagyontárgyainkat, óvjátok testi épségünket. Ezt az esküt durván megszegve, soha el nem évülő bűnöket követtek el 2006-ban.

Rajtunk átgázolva, hazánk legszentebb ünnepén borítottátok vérbe gyönyörű fővárosunkat, amikor egy köztörvényes népirtó gazembert, egy veszett vadállatot s annak rabló bandáját védtétek. Az idő múlása bizonyára előttetek is világossá tette tévedéseteket. Ha valóban tévedtetek, akkor ezt a tévedéseteket odafenn tán meg is bocsátják nektek!

Tartsátok szem előtt azt is, hogy mindnyájan önkéntes, és nem sorozott állományú fegyveres rendfenntartó szervezet tagjai vagytok. Ti ebben a minőségetekben vertétek, és még napjainkban is készek vagytok agyba-főbe verni ártatlan honfitársainkat! Ha netán idegen ország gazemberei bújnának a mi pénzünkből vásárolt sok millió forintos droid-ruhátokba, akkor még inkább vigyázzatok! Vigyázat! — mert a ti bűnötökként lesz elkönyvelve az is, amit valójában el se követtetek.

Nektek most különös erkölcsi felelősségetek van. Ha ti is a szomszédos rabló népségekhez: rácokhoz, tótokhoz, oláhokhoz hasonlóan veritek a magyarokat, akkor ezzel bátorítást adtok azoknak a körülöttünk élő gazembereknek, kik ok nélkül verik, gyilkolják le a trianoni határokon önhibájukból kívül rekedt véreinket! De ezzel a gyalázatos tetteitekkel egyúttal bátorítjátok a tetves cigányokból álló rablóhordákat is!

Értsétek meg végre! — kollektív bűnösök vagytok mindahányan! Aki nem lesz képes magát tisztázni, könyörületünkre nem számíthat!

Még nem késő felállnotok, még méltóságteljesen bújhattok ki drága vérünkkel áztatott páncéljaitokból! Más is feláll a munkahelyén nap mint nap. Jóllehet, ők polgári viszonyok közt teszik ezt, nektek ez nehezebb lesz! De jó okotok van vállalni ennek következményeit, mintsem azt, hogy esetleg kollégáitok, vagy netán izraeli kommandósok gyalázatos bűneiért a börtöneinkben évtizedekig ti rothadjatok.

Jól jegyezzétek meg, hogy mielőtt ugrani készültök, nézzétek meg, hová ugrotok! — nehogy sötét cellákba érkezzetek. Aki ma feláll közületek, és elhagyja a Rebisz néven elhíresült bűnszövetkezetet, jó eséllyel számíthat arra, hogy a jövő Magyarországában megbecsült helye lesz. Ott ugyanis tiszta lelkiismerettel végezheti munkáját mindenki, s ez a munka nagyon fontos, nagyon értékes lesz! Aki viszont marad, vállalnia kell az érvényben lévő nemzetközi törvények szerinti legkeményebb felelősségre vonást is. Soha el nem évülő bűneitekért akár életfogytiglanit is kaphattok!

Biztosan lesz köztetek olyan is, aki „szerencsésen” megússza a felelősségre vonást. De abban se lesz köszönet. Van egy minden földi ítélőszéknél könyörtelenebb bíró! — a lelkiismeret. Jól látható, hogy titeket még nem látogatott meg. Egy napon azonban, éjjel! — hozzátok is biztosan bekopog, s attól kezdve nem lesz nyugtotok! Bánni fogjátok a napot, mikor anyátok méhében megfogantatok!

Verjétek ki ostoba fejetekből végképp azt, hogy 2008. szeptember 20-án (vagy bármikor az után) ezeknek a tetves, redvás, dzsuvás, gyilkos cigányoknak az oldalára álltok! Ezeket a férgeknek se nevezhető véglényeket polgárháborút kirobbantó célzattal hergelte és bérelte fel az ÁVH-s múltú, pribékekből álló, cionista, gyurcsányista hatalom. Ha ti is e genetikai hulladékok mellé álltok, akkor kenyéradó gazdáitoknak is ezeket választjátok, és így egészen biztos, hogy éhkoppon maradtok.

Tudnotok kellene már azt is, hogy ezek a vérgőzös, bűnöző cigányok benneteket mindenkinél jobban utálnak! Ellentétben velünk, kik korra, nemre, etnikai, faji, ideológiai hovatartozásra való tekintet nélkül tiszteljük, becsüljük jó szándékú embertársainkat, minden honfitársunkat.

Természetesen mi, hazánkat szerető magyarok, kivételt teszünk mindazokkal a cigányokkal, kik becsületesen élnek, tisztességesen boldogulnak! Ők most szombaton, megvetendő fajtársaikkal biztosan nem lesznek jelen, és az is biztos, hogy nem kívánnak kiontatni egyetlen csepp magyar vért sem! Aki viszont ezt akarja, nagyon gyorsan megtalálja magának a bajt.

Nekünk tiszta a lelkiismeretünk, nincs félnivalónk. Mi a hazánkat védjük, ami emberfeletti erőt ad nekünk! Mi békében szeretnénk élni, nem akarunk bántani senkit. Ezt tapasztalhatják azok a rendvédelmi erők is, akik a Kossuth téren és egyéb más helyeken, nap mint nap hallják hangunkat; egyelőre még csak titokban! — tán már velünk együtt mormolják imáinkat!

Isten óvja Magyarországot! SZEBB JÖVŐT minden igaz magyarnak!

v.sz.