Tudom, rossz szájízt szülhet benned már a megszólítás is, de hidd el, levelem tartalma őszinte és szívből jövő.

Feri, drága miniszterelnököm, én lélekben most nagyon veled vagyok. Nehogy feladd, apa! Annyit szívott ez a szerencsétlen ország a hozzád hasonló tehetségtelen, pitiáner, ócska, bűnöző, politikusnak csúfolt emberi hulladékok miatt, hogy ezt elmesélni is rettentő lenne, nem hogy végigélni.

Amennyiben kitartasz, Feri - hidd el nekem, megvan hozzá a „kvalitásod” - akkor az ország végre teljesen a padlóra kerülhet. Akkor pedig többé nem ismétlődik a régi forgatókönyv, mely szerint bukdácsolva, újra és újra feltápászkodva – mint egy fekélyektől borított, végletekig elcsigázott és legyengült beteg szervezet, amely testén a kelevényből kitermeli az újabb kórokozókat – teret enged az újabb hozzád hasonló senkiházi vezetőknek és tolvaj megváltóknak.

Végsőkig történő kitartásod, hidd el, közös érdekünk, és számodra fontos hozadéka, hogy végérvényesen elintézheted vele a Fideszt is, nemcsak a saját pártodat. Mert tudod, ha egyszer leér a lift, onnan már csak felfelé lesz, de nélkületek, drága Ferkó és tisztelt parlamenti naplopók, mindenféle pártnevek mögé bújó országrontók.

Jogosan kérdezheted, mi lészen jutalmad e kitartásért? Lesz, Ferkókám, hidd el, lesz! Amikor a békés többség - amire annyira szeretsz mindig hivatkozni - is az utcán lesz, mert éheznek, és nem tudják taníttatni gyermekeiket, akkor majd szólok az érdekedben, hogy téged az istenadta nép (nem a te néped, hogy véletlenül se keveredj meg) ne a régi szép időket idéző módon számoltasson el, csak vedd már hátadra családod és annak itt hányódó mindent megrontó népét, s meg se álljatok hazáig (a ti hazátokig, hogy megint nehogy megkeveredj)!

Számítok rád és böszmén közreműködő politikai elitünkre, bízva abban, hogy nem fogok benned, de népünkben sem csalatkozni!

Üdvözlettel:

Városi Károly