Merényletet terveztek Barack Obama, az amerikai Demokrata Párt várható elnökjelöltje meggyilkolására a denveri CBS4 televízió hétfő esti beszámolója szerint. Vagy niggerék szervezték meg az egészet.

A híradás szerint legalább négy embert őrizetbe vettek a merényletkísérlettel kapcsolatban, amelyet állítólag csütörtök este hajtottak volna végre, amikor Obama beszédet tart az elnökjelöltség elfogadásakor.

Az egyik gyanúsított azt mondta a hatóságoknak, hogy egy magaslati pontról, 685 méteres távolságból akarták lelőni a szenátort.

A CBS4 szerint az egyik állítólagos merénylő, amikor a rendőrségen rákérdeztek, hogy azért érkeztek-e Denverbe, hogy megöljék Obamát, igennel felelt. Meglepő őszinteség.

Az ügy vasárnap reggel kezdődött, amikor a rendőrség letartóztatott egy 28 éves férfit, Tharin Gartrellt, aki imbolyogva haladt egy bérelt kis teherautóval az úton. (Csak nem azért, hogy vonja magára a figyelmet?) A rendőrség két nagy tűzerejű távcsöves puskát talált a járműben, továbbá egyebek mellett álcaruhát, hordozható adó-vevőket, egy golyóálló mellényt, egy távcsövet és metamfetamint. Tank nem volt az autóban. Az egyik fegyvert - mint kiderült - Kansasból lopták el.

A rendőrök fel akarták keresni Gartrell egy több ügy miatt is körözött társát, aki kiugrott egy hotel hatodik emeletéről. Bokáját törte, de a rendőrök elfogták. Állítólag horogkereszt mintás gyűrűt viselt, feltételezhetően kapcsolatban állt a fehér faj felsőbbrendűségét hirdető szervezetekkel, ami még kerekebbé teszi Obama mártírtörténetét.

Gartrell egy harmadik ismerősét is őrizetbe vették, aki azt mondta, hogy a másik kettő a jelölési beszéd elmondásakor akarta meggyilkolni Obamát. Egy nőt is letartóztattak.

A CBS4 beszámolója szerint a Titkos Szolgálat, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), egy másik szövetségi nyomozó szerv, az ATF, valamint a hatóságok közötti terrorizmus elleni akciócsoport (JTTF) is vizsgálja az ügyet.

A denveri ügyész kedd délutánra ígért sajtótájékoztatót az ügyben.

(MTI nyomán)


"Az egyik gyanúsított azt mondta a hatóságoknak, hogy egy magaslati pontról, 685 méteres távolságból akarták lelőni a szenátort."


A képen a Denver Broncos stadionja (Invesco Field at Mile High) látható. A tervek szerint itt (a játéktéren fölépített pódiumon) mondja el a jelölt csütörtök este a beszédét, amely alatt az állítólag 750 yardra beállított puskával, nemlétező magaslati pontról akarták volna lepuffantani.





Ez bizony még a mesterlövészek védőszentjének, a legendás "Long Trang"-nak (Carlos Hathcock) is becsületére vált volna.

Vagy nemes egyszerűséggel így kommentálná a "hírt": bullshit.

SZ.M.I.


Üdv, Kurucok!

A Barack Obama elleni tervezett (?) merénylet kapcsán óhatatlanul és azonnal eszembe jutott Bacsó Péter A Tanú című művének néhány sora:

Tussinger átnyújtja a kéziratköteget. A tábornok felteszi a szemüvegét, olvasni kezd. Egyszerre sötétre komorul szép bulldogarca.

– Mi az?! Hát Bástya elvtársat már meg se akarják gyilkolni?! – Villámló szemekkel néz Tussingerre. – Én már szart érek?!

Az író falfehéren mentegetőzik.

– Gondoltam... az előző percben is... nem akartam magam ismételni... De önkritikát gyakorolok. Bástya elvtársat a második helyen akarták meggyilkolni. Jó lesz így?

– Jó – enyhül meg a bulldogarcú tábornok. – Különben tetszik.


Szebb jövőt!

Skorzeny