Kedves Kurucok, újra és újra felbukkan a médiában, hogy naponta mennyivel nő a magyar államadósság, legutóbb a Fidesz kommunikációja nyomán, amit a Kuruc.info is hozott.

Szerény véleményem szerint ilyen formában kár az időt pazarolni rá: a napi 6 milliárd forint adósságnövekedés az átlag állampolgárnak semmit sem mond, így az ilyen híreknek a hatása is elenyésző.

De mit jelent ez közérthetőbben? A Nemzeti Színházunk 2002-es áron 23 milliárd Ft-ba került, az inflációval is számolva ma ez kb. 32 milliárd Ft-nak felel meg. Vagy vegyük 1 km autópálya bekerülési költségét az egyszerûség kedvéért 2 milliárd Ft-nak (ez bőven fedezné a valós költségeket, ha valóban csak az autópálya építésére fordítanák, ld. a horvátországi példát). Napi 6 milliárd Ft-ból tehát naponta 3 km autópályát lehet építeni, és 5-6 naponta át lehetne adni egy-egy új Nemzeti Színházat!

Mit is jelent tehát ennek fényében az, hogy naponta 6 milliárd Ft-tal nő az államadósság?

Egyrészt azt, hogy átlagosan naponta 6 milliárd Ft-ot "tolnak be" az országba - ráadásul mintegy 5 éve folyamatosan! - különböző bankok. Ha tehát eddig nem tudtuk volna, akkor most tudjuk meg, hogy mintegy 5 éve külföldiek Magyarország számára folyamatosan annyi munkát végeztek, amivel naponta 3 km autópályát lehetett volna építeni, vagy 5-6 naponta egy-egy újabb Nemzeti Színházat átadni. Ez azt is jelenti, hogy ezzel a teljesítménnyel már magyar tulajdonú autópályán mehetnénk Budapesttől Moszkváig és Budapesttől Párizsig is.

Másrészt viszont azt is jelenti, hogy ezt a kölcsönmunkát valamikor viszonozni is kell, ráadásul kamatostul. Fordítsuk meg a gondolatot: az a minimum, hogy csak az említett ÚJONNAN FELVETT kölcsönök fejében Magyarországnak külföldiek számára mintegy 3000 km autópályát vagy 187 db Nemzeti Színházat kellene építeni - ha azonnal vissza tudnánk fizetni a kölcsönt. De nem tudjuk, csak tegyük fel pl. 20 év alatt, egyenletesen törlesztve. Ha állandó 6%-os kamattal számolunk, akkor 20 év alatt a tőkének durván az 1,7-szeresét kell majd visszafizetni. Ez tehát azt jelenti, hogy valójában 5100 km autópályát (Németország teljes autópályahálózata ma 12000 km hosszú) vagy 318 db Nemzeti Színházat vagy ennek megfelelő értéket kell majd "kitolni" az országból annak fejében, ami 2002 óta ide beáramlott. 
Nagyságrendileg ekkora értéket fognak tehát valamikor kivonni a magyar gazdaságból. Ennyi munkát fog végezni a következő magyar generáció idegenek számára anélkül, hogy neki ebből akkor bármi haszna lenne. Mindez csak azért, mert 2002 és 2007 között a Medgyessy-Gyurcsány-kormányok a viszonylagos jólét fenntartása érdekében anélkül adósították el az országot, hogy a visszafizetés érdekében érdemi lépéseket tettek volna. Ezt már egyszer megéltük a 80-as években, de utána egy "rendszerváltás" következett, nagy visszaeséssel, és sok évi stagnálással. Hol van a mostanában felvett kölcsönökhöz képest az az 500 km Magyarországon elkészült autópálya, amit fel tudnak mutatni? Ha a gazdaságunk fejlődése eközben olyan volt, amilyennek az utóbbi években megtapasztaltuk (amikor - ne feledjük - ekkora összeg "dőlt be" az országba nap-mint-nap!), akkor milyen lesz majd akkor, amikor ellenkező irányba fog még több pénz áramlani? 

Még nem is olyan régen szabályosan felkoncolták/karóba húzták/felakasztották/... azokat, akik az országnak nagy kárt okoztak (a hazaárulás lényege is jórészt ugyanez: egyes személyek adott helyen és módon cselekedve a hazának aránytalanul nagy kárt képesek okozni). A hazaárulás ma is létező kategória a Btk-ban, bár a büntetési tétele nevetséges: akár 5 év börtönnel is meg lehet úszni. Ha kárnak csak annyit tekintünk, amennyivel többet kell visszafizetni, mint a kölcsön összege (mondjuk 2100 km autópálya vagy 131 db Nemzeti Színház), akkor nem szolgáltak-e már régen rá az érintett országvezetők hasonló büntetésre? Mi kell még ahhoz, hogy ez a bamba nép azt mondja, hogy elég volt?

G. S.

Tisztelt Szerkesztőség!

Ha én elrontok egy munkát, akkor annak árát ki kell fizetni, és újat kell csinálni helyette, amiért bér nem jár.

Ezt kell tenni az úgynevezett honatyákkal is.

Ha az okozott kárt nem tudja megfizetni, akkor a rokonságot is be kell vonni a kártérítésbe. Úgy ahogy a harácsolt vagyont is szétírják a képviselő uracskák.

És ha még mindig fennáll a tartozás, akkor kényszermunkára kell őkelméket vinni.

Az uránbányák üzemeltetése meglepően gazdaságossá válna.

Maradok tisztelettel: Gyula bácsi

Ha Magyarország adósságáról beszélünk, fel kell tenni a kérdést, ki tartozik kinek? G.S. úr írja – és így is gondolja a túl nyomó többség Magyarországon – hogy a külföldi hitelező a hitelnyújtás alkalmával valamilyen értéket tologat be ide hozzánk. Szerintem ellenkező irányú ez a tologatás. Csak mi hiszük hogy nem.

Írta Madách (bár nem tudom pontosan idézem-e, de a lényeget biztosan jól) : vedd legott komédiának, s mulattatni fog. Ez bankár nyelvre átültetve így hangzana: vedd legott hogy tartozol és fizess. A magyar elhitte, elhiszi, hogy tartozik (egyre többel) és fizet. De milyen jogcímen?

De milyen jogcímen vették el Magyarországtól területeinek nagyobbik részét a trianoni szerződésben? Azért, mert Magyarország háborús veszteséget szenvedett az Antanttól. De miért szenvedtünk volna vereséget az Antanttól, ha egyszer Ausztria gyarmataként vont bele az első világháborúba? Egy gyarmat nem minősíthető hadviselő félnek. Azért, mert Magyarország unióban volt Ausztriával, amit Osztrák-Magyar Monarchiaként ismert a világ. De miféle unióban lehettünk mi Ausztriával, ha nem független államként léptünk a monarchiába, hanem gyarmatként, a másik ,,uniós” tag, Ausztria által kényszerítve?

Mert arra azért oda kellett volna figyelni Trianonban, hogy a kiegyezést megelőzően Magyarországnak Ausztria nem adta vissza a függetlenségét, hogy maga dönthesse el, halad tovább a saját útján, vagy belép a monarchiába. A kedves sógorok azért tudták, mi a dörgés, mert ők is sorba álltak mint a győztesek a Magyarországot feldaraboló osztozkodásban, mintha itt felejtettek volna valamit. Megtehette, mert – és ezt azért ajánlom a történészeink figyelmében – Magyarországnak nem voltak hivatalosan országhatárai a háborút megelőzően. Azért, mert a háborút előtt nem volt független állam, melynek jegyezték volna a határait!

De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy elhittük, hogy bûnösök vagyunk, hogy mi indítottuk a háborút, ez a vesztes sorsa. Ez a lényeg. A hit. Mert aki hiszi, hogy bûnős, az természetesnek veszi a büntetést is. Legfeljebb azt mondjuk, hogy micsoda aljasság volt ez a Trianon, de nem a győztesek jogait vonjuk kétségbe. Legfeljebb eltúlzottnak tartjuk.

Magyarország eladósodott országnak számít. A legnagyobb baj, hogy önmaga előtt is. Pedig ez ugyanúgy hit, mint a trianoni „igazságtétel”. Semmi köze a valósághoz. Az első kölcsönöket a Kádár-rezsim vette fel, amely jogelődje a jelenlegi többpártrendszerû demokráciának. Ezért, és csak is ezért fizetjük azokat a vitatható kölcsönöket, amelyeket a korábbi rendszer vezetői vettek fel. Átvállalni valakinek a tetteit, azonosulást jelent.

És mi még ma is azonosulunk a szocialista rendszerrel. Papíron ugyan nem, de ez nem számít. A Kádár-rendszernek hitelező bankok nem is adhattak volna kölcsönt Kádárnak és rendszerének. Egyszer azért, mert ez a rendszer nyíltan a bankárok rendszerét kívánta megdönteni és ebből nem is csinált titkot. Másrészt pedig azért, mert Kádárék nem minősülhettek Magyarország legitim vezetőinek.

Ahogy mindenki, a bankárok fülébe is eljutott a magyar 56-os forradalom híre, és annak fejleményei. A szovjet hadsereg segítségével hatalomra került vezetők magától érthetődően nem rendelkezhettek felhatalmazással ahhoz, hogy bekopogtassanak egy kis pénzért az erkölcsi felsőbbséget is magának valló kapitalizmus bankjaihoz. És mertek is volna a vezetőink, a forradalom leverése után néhány évvel, ha nem hívják őket egyes bankok? Biztos hogy nem.

Normális esetben a bankot keresi fel az, akinek kölcsönre van szüksége. Mondjuk egy befektetéshez. Aztán – remélhetőleg – a befektetés megtérül, és a kölcsönt a hitelt felvevő vissza adja annak, akitől kérte. Így normális.

De mire költötték a pénzt szocialista jogelődjeink? Mert kölcsönök nélkül is tudtunk építeni. Erre példa a volt Dunai Vasmû meg egyebek.

Aztán jött a szocialista rendszer reformja 1990-ben, 20 milliárd induló tartozással. Bevallottan nagy hangsúlyt fektettek az államadósságunk kérdésének rendezésére. A 200-250 milliárd dollárt produkáló privatizációs bevételek nagy részét, vagy talán az egészet adósságtörlesztésre fordították.

Így maradt 80 milliárd dollár a 20 milliárdból. Ha még az országot is eladják négyzetméterre, talán megadjuk a tartozásainkat. Legfeljebb marad néhány száz milliárd dollár hátralékunk, de azt valószínûleg leírják majd abból az okból kifolyólag, hogy Magyarország már a bankoké, egy bank pedig önmagának nem tartozhat.

Mivel a bankok törvényszerûségei nem mindenben követik a matematikai törvényszerûségeit, gyanítani lehet, hogy több ment ki az országból hitelek törlesztésére, mint amennyit azok kamataikkal együtt értek. Így már érthető. Mert amennyit költöttek már kormányaink az adósság rendezésére, abból a sivatagban építhetnénk egy új Magyarországot. Dunával, Tiszával, Balatonnak, Budapesttel, a többi várossal és a falvakkal. És mi látszik ebből a ,,másik” Magyarországból?

Hol van a sok pénz, amit csak visszafizetünk, de de elkölteni nem volt módja a népnek? Nem tartozok egyetlen külföldi banknak sem. Nem volt lehetőségem megakadályozni azt a tankot, amely Kádárt vitte a bankba, hogy nevemre hitelt vegyen fel. Nem tudtam megakadályozni, hogy Antall József átvállalja Kádár jogelődjeként a szocialista adósságot, mert nem engedték, hogy én válasszam meg őket a Parlamentbe, mert magukat választották meg vezetőknek mint most és azelőtt. Akkor meg miért fizessek?

Az adósság törlesztésének kötelezettségéből következik a jog, hogy mindent tudjak arról a pénzről, amit vissza kell fizetnem. Nekem mint adósnak jár ez a jog! Vagy rabszolga vagyok, aki felé a gazdának nem kell elszámolnia, vagy adós, akinek hiteleztek korábban, és azt adom vissza, amit kaptam. Még ha kamatokkal növelve is.

De hol kaptam azt, amit eddig fizettem és amit fizetni fogok? Számoljanak el a fel vett hitelekkel az eddigi kormányok. Ezt jogom van követelni. Számoljon el Gyurcsány Ferenc azzal, hogy mi módon ,,kúrta” el volt kormányával együtt Magyarország költségvetését. Hol éltük fel azt, amit most hajtanak be rajtunk? Ha ezt nem teszi Gyurcsány Ferenc, joggal hihetem, hogy ,,elkúrása” abból állt, hogy hiteleket vett fel, annak kisebbik hányadát zsebre tett ő és csapata, a nagyobbik részt pedig visszaküldte a hitelt ,,folyósító” banknak.

Persze papíron, vagy egy telefonon (azon is elintézhető ilyen ,,ügylet), mert miért is küldenének pénzt a bankok, ha postafordultával úgyis küldené vissza az ügyfél? Hihetem, hogy nem kúrt el Gyurcsány semmit, nem is kellett tehát beismernie semmit. Így a balatonőszödi beszédét sem mondta el soha. Azaz a stúdióban, utólag, és a Fideszt is bevonva. Ez hihetőbb lenne. Megmagyarázná, hogy miért nincs meg a beszéd kiszivárogtatója (azaz megvan, talán maga az érintett volt), és miért nem tagadta le visszakézből Gyurcsány a beszédet, mikor csak a kiszivárogtató személyén keresztül lehetett volna bizonyítani a beszéd hangfelvételének hitelességét.

A hit az, ami arra készteti az embereket, hogy hagyják, hogy az állam a zsebükbe kotorásszon, és kivegyen onnan mindent, amit a zseb gazdája enged. Én nem hiszem, hogy tartozok bármely banknak is. De azért fizetek, mert nem tudom megakadályozni, hogy törlesztés címén kiraboljanak.

Nem tologatnak ebbe az országba semmit. Hanem húzogatnak annál többet. Ami jön, papíron jön, mint egy legépelt szám, ami megy az pedig kézzel fogható árú. Mert a forint a hitelező banknak nem kell. Mit csináljon vele? A pénz úgy is csak akkor ér valamit, ha elkölthető. A forint csak nálunk költhető el. Itt nálunk, Magyarországon tudják csak a bankok elkölteni azt, amit tartozás címén kipréselnek belőlünk. Az árú mehet viszont. Az már meg van termelve, azért adhatnak dollárt.

Romek Károly