2008, mint tudjuk Wass Albert emlékév. A pécsi-pécskörnyéki Vasasi Szent Borbála Egyesület már két éve gyűjt arra a nemes célra, hogy idén felállíthasson egy Wass Albert-emlékművet. Ügyük mellé tudtak állítani neves zenekarokat (Kormorán, Kárpátia), egy európai parlamenti képviselőt (EPP), szobrászokat, ill. adakozó kedvű, egyszerű polgárokat.
Ez az egyesület néhány éve (Baranyában egyedülálló) Trianon-emlékművet avatott a Pécs-Vasasi templomkertben. A 6-os út mellett elhaladóban bárki láthatja az emlékművet jelző táblát. Osztálykirándulások alkalmával szívesen állnak meg jóérzésű tanárok, hogy megmutassák diákjaiknak ezt a gyönyörű emlékművet. Megmutatják és mesélnek... és tanítanak.
Ugyanitt állított egy kopjafát a szóban forgó egyesület '56 hősei tiszteletére. Tavaly októberben Wittner Mária mondott ünnepi beszédet az emlékmű mellett.
Mindkét emlékmű a templomkertben található, mely a Pécsi Püspökség fennhatósága alá esik. Mindkét emlékmű felállítására Mayer Mihály r. kat. megyéspüspök adott engedélyt.
Ám...
Idén gr. czegei Wass Albert emlékművét kívánja felállítani a Vasasi Szent Borbála Egyesület ugyanitt. Nem titkolt szándékuk, hogy magyar történelmi emlékparkot alakítsanak ki e gyönyörű területen az évek során. Mayer püspök úr azonban megvétózta Wass Albert emlékhelyének létrehozását, mondván, nem járulhat hozzá egy öngyilkos, elvált ember semmilyen bűnös tárgyi elismeréséhez. (Gondolom, rengeteg Wass Albert által írt regényt olvashatott már.)
Mayer úr (állítólag) a szovjet megszállás alatt ügynökként tevékenykedett. Állítólag!!! Nem tudhatjuk, igaz-e. Tőle bizonyosan nem is fogjuk megtudni.
Egy dolog biztos: Mayer úr sohasem fog még csak a nyomába sem érni gróf czegei Wass Albertnek!
Az emlékmű pedig állani fog büszkén egy más, meg nem szentelt, de ezredéves magyar földön. Pécsen!
pass
Kedves Kurucok!
Megdöbbenéssel olvastam, hogy a Pécsi Egyházmegye botrányos életvitelű, hitetlen püspöke, Mayer Mihály (akinek "kinevezése" még akkoriban történt, amikor pártállami jóváhagyás volt szükséges a püspökké szenteléshez) nem engedélyezi Wass Albert-szobor felállítását!!
Túl azon, hogy ez a mocsok önmagát minősíti ezzel (is), ajánlom az olvasók figyelmébe a Pécsi Újság kommentjei közül a "nincs pénz a 4. toronyra" és a "nem adja a Belvárosit." - kommentsorozat elolvasását. Igen cifra dolgokat lehet megtudni a püspökről és hű csatlósáról, Wolf Gyuláról.
A pécsi hívek lassan már évtizedek óta szeretnének megszabadulni ettől a duótól, ám az egyházi felső vezetés ehhez nem partner, még úgy sem, hogy e cifra páros és az egész püspökségi dolgozókar kifejezetten egyházellenes tevékenységet űz hosszú évek óta. Nem beszélve az okirathamisításról, mellyel a pécsi katolikus iskola - mára számukra kellemetlenné vált- igazgatónőjétől szabadultak meg, a hitoktatói fizetések egy részének lenyúlásáról és számtalan olyan bűnügyükről, melyért egy civilnek vagy egy vállalkozónak esetleg börtön nézne ki!
Örülnék, ha nem hagynátok a témát elaludni, remélve ezzel azt, hogy a magyar katolikus egyház is tisztulási folyamat elé néz, - bár Erdő Péter héber bíboros prímás nem garancia erre!
További jó munkát, sikert kívánok Nektek: olvasótok