Szevasztok Kurucok!
Kispesten lakom, 5 percre a hírhedt KöKi csomóponttól, és napi szinten figyelem, ami a KöKi-n levő magyar boltosokkal történik. Az utóbbi hetekben jónéhány ember vesztette el a munkáját, megélhetését, mint tudjuk, néhányan azonban, akik rendelkeznek tulajdonjoggal, az utolsókig kitartanak, és nem engedik bezárni boltjaikat, nem hajlandók több tucat embert csak úgy az utcára tenni, és nem adják fel a harcot.
Nemrég azonban a felüljáró folyosóját elvágták egy fallal, így már az a 200.000 ember, aki naponta itt megfordul, nem halad el a boltok előtt.
A befektető igazi aljas módszerrel a kiéheztetést választotta, vagyis a fal építésén túlmenően a folyosón elbontott egy 10 méteres szakaszt, hogy még véletlenül se lehessen visszaút, és valószínűleg arra játszik, hogy előbb-utóbb a kereskedőknek elfogy a pénze, és önként elmennek. Erre sajnos meg is van az esély, mert a máskor nyüzsgő Húsboltban például csak 2 vevő volt.
A mai napon a metró kijáratnál 2 dolgozó a húsáruházból szórólapokat osztott, melyet mellékelek is. A bolt amúgy az egyik legjobb húsbolt, kitűnő árujuk, jó áraik és korrekt munkatársaik vannak, szívesen jártam oda eddig is, de ezután méginkább fogok.
Az volt az elszomorító, hogy az ott dolgozók bár kitartanak, végleg el vannak keseredve, nagyon szomorú hangulat fogadott a máskor vidám és pezsgő üzletben.
Arra kérem minden kispesti, vagy KöKi-n naponta áthaladó honfitársamat, fogjunk össze, és vásárlásainkkal akadályozzuk meg, hogy a nagytőke tönkretegye ezt a becsületes magyar vállalkozást, ne sajnáljuk azt a kis kerülőt, és vegyük meg itt a húst, a tésztát, reggelire egy kis házi sültkolbászt (nagyon finom), az elkeseredett csapatnak csak az adhat biztatást, és életben maradást a további ellenálláshoz, ha összefogunk, és a bajban melléjük állunk, jó lenne úgy látni újra ezt a boltot, mint régen, tele vásárlókkal.
Köszönöm mindenkitől a figyelmet, aki ezt végig olvasta, fontos kihangsúlyoznom, hogy semmilyen módon nem kötődöm az üzlethez, vagy azok tulajdonosaihoz, csupán magyarságom hajt, hogy ellenálljak, ahol csak tudok, és másoktól is csak ezt kérem.
Adjon az Isten, szebb jövőt!
Leon
Kapcsolódó: Beszartak a komcsik - talán nem kerülnek utcára a kőbányai kisvállalkozók
Tisztelt Kuruc.info!
Egyik szemem sír, a másik viszont nevet. Sír, mert tényleg nagyon jó hús- és hentesárut tart a Jó húsáruház, a kiszolgálás, a kínálat, a minőség olyan, amit tanítani kellene.
Tény, hogy meglehetősen nehéz megközelíteni a paraván miatt, bár nem lehetetlen - a korábbihoz képest kb. egy perccel többet kell gyalogolni.
Ha "Leon" valóban a kőbánya-kispesti metróvégállomáshoz közel lakik, akkor talán nem kéne elfeledkeznie pár "apróságról". Mivel magam is a környéken élek (10 percnyire), és napi szinten megfordulok a KöKin,
így azt hiszem nem csak jogom, de okom is van leírni a következőket.
Eddig sem volt leányálom a közlekedés a piréz játékautomata-zsonglőrök, a fél- és teljesen részeg csövesek, a bizonyára teljesen legálisan beszerzett árut kínálgató, ÁFA-s számlát mindig készségesen adó ónorvég mozgóárusok miatt, ám ezek csak szavak. A szagokról, a látványról, az egész miliőről azonban csak az alkothat valós képet, aki gyakran fordul meg a metrókijárat környékén.
Lévén helyi lakos, gondolom, "Leon" figyelmét sem kerülte el az évekkel ezelőtt nyilvánosságra hozott rendezési terv, és azzal is tisztában van, hogy a helyi boltosok, talponálló-tulajdonosok mind értesültek már másfél évvel ezelőtt, a bontási határozatról.
Tehát még csak azt sem lehet mondani, hogy az önkormányzat gonosz, idegenszívű csinovnyikjai pár nappal ezelőtt döntöttek úgy, hogy "na, akkor most eldózeroljuk a magyarok boltjait, jól, hirtelen".
Másfél év.
Ennyi telt el, ez alatt az idő alatt mindenki fel tudott (volna) készülni a változásokra.
A kérdés tehát nem az, hogy jogos volt-e a paraván fölhúzása, mert az volt. Mivel a két oldalt felépített lépcsők sem percek alatt készültek el, ezért minden érintett boltos legkésőbb azok építésének kezdetén
szembesülhetett azzal, hogy Kőbánya önkormányzata végre tesz is valamit, nem csak beszél a levegőbe.
Mondom, az, akinek nincs tapasztalata a KöKiről, az valóban sajnálkozhat, hogy milyen szemétségeket csinálnak már megint szegény velünk, de aki még nem beszürkült biodroid, vagy nem a mocskot, szennyet, undorító körülményeket kedveli, esetleg nem szeret emberi vizeletbe, hurutos köpetekbe lépni, bűzlő ember-roncsokat kerülgetve, fél szemét a sziléziai kábelmunkásokon tartva sodródni a tömegben, az örül, hogy végre, végre érdemi változások történnek.
Még egy jellemző adalék: bárki, aki már elgondolkodott azon, miként lehet, hogy a kőbánya-kispesti metróvégállomáson egy bankautomata sincs, annak elárulhatom: túl sokszor fosztották ki, így megszüntették (nekem legalábbis az egyik helyi trafikos ezt mondta).
Ám mit lehet tenni a boltért? Megakadályozni a bontást nem lehet/érdemes, bár aki ilyesmit forgat a fejében, azt szívesen odakalauzolom öt percre a telefonfülkék mellé, és adok zacskót is, amikor majd fél perc múlva kiaadja magából az ebédjét.
A megoldás az, ha segítünk, hogy a Jó húsáruház az új épületben is területhez juthasson. Például petíciót nyújtunk be az önkormányzatnak.
A lényeg az, hogy a jelenlegi állapotokat szüntessék meg, és amikor valaki a munkából megfáradva felér a (mozgó)lépcső tetejére, tiszta, emberbarát környezet fogadja, és ne egy igénytelen albán hajléktalanszálló szaga és látványa, olyan pireneusi törzsközönséggel, ami minden ingatlan értékét azonnal felére csökkenti.
A legjobbakat!
Patrióta
Tisztelt Szerkesztők!
A KÖKI-s cikkhez szeretnék hozzászólni, mivel a Patrióta néven író hozzászóló igen rosszul informált, és nem is lehet olyan nagy patrióta, ha azzal sincs tisztában, hogy a KÖKI Kispesthez tartozik, nem pedig Kőbányához.
Az igaz, hogy rengeteg kétes „elem” (norvég, csöves) vette birtokába a területet, de ennek megoldását, felszámolását semmiképpen sem egy multinacionális cégre (bevásárlóközpont) kell bízni. Az évekkel ezelőtt nyilvánosságra hozott rendezési tervet, így az ahhoz kapcsolódó beruházást pedig minden létező kispesti civil szervezet ellenezte és a bíróságon támadta meg.
A Levegő Munkacsoport is pert indított, mivel a bevásárlóközpont (53 ezer négyzetméter) forgalma hatalmas környezeti terhelést fog róni a területre. Én azért megkérdezném a Patrióta nevű olvasót, hogy mit szólna ahhoz, hogy mindenféle ellenszolgáltatás és megoldás nélkül elbontanák a lakását azért, mert az utcájában sok a csöves, és a helyi kocsmában kétes alakok lopják a napot.
Így sajnos tényleg azt lehet mondani, hogy „az önkormányzat idegenszívű (és a multikat hosszú nyelvvel kiszolgáló) csinovnyikjai pár nappal ezelőtt úgy döntöttek (teljesen törvénytelenül), hogy na akkor most eldózeroljuk a magyarok boltjait” - írja. Akkor tájékoztatom, hogy van akinek 20 évre szóló érvényes bérleti szerződése van, vagy a boltot anno megvette. Az sem zavarja a kedves olvasót, hogy ezeket a munkálatokat nem az önkormányzat vagy a BKV végzi, hanem a multi. (Az, hogy milyen köntösben, természetesen nem számít.)
A KÖKI nagyon jó példája annak, hogy az izraeli befektetők hogyan fognak Magyarországon „rendet” és szép környezetet csinálni. A magyar állami szervek hagyják lezülleni a területet (ez lehet akár az egész ország), majd mindenki legnagyobb megelégedésére (és saját bődületes hasznukra) felszámolják a problémát. (Csak éppen pár száz kaftánossal megint többen leszünk). Nevetséges magyarázatnak tartom, hogy ha pénzkiadó automatát akarunk, akkor kell egy bevásárlóközpont. Szerintünk inkább egy feladatát végző rendőrség, és egy jól gazdálkodó önkormányzat kell a problémák felszámolására.
Az igazság az, hogy a Kispesti Önkormányzat elkótyavetyélte a sportpályát és a fél erdőt, hogy az épülő bevásárlóközpontok mellékmunkájaként rendbe hozzák a metrómegállót és környékét. Mindeközben csak a Wekerle-telep centenárumi ünnepségére (MSZP-közeli szerveződés bonyolítja a rendezvényeket) 60 millió Ft-ot fordítanak. (Félreértés ne essék, imádom Wekerlét, szerintem Budapest legjobb helye.) Kíváncsi lennék az olvasó megoldására, miszerint petíciót kellene benyújtani az önkormányzatnak.
Ébresztő, Magyarok! Ma Magyarországon a karvalytőke mindent visz, petíciókat pedig el sem olvasnak, nemhogy figyelembe vennék azokat.
Hunyadi
Tisztelt Hunyadi!
Valóban voltak pontatlanságok a levelemben, ezért elnézését, illetve mindenki elnézését kérem. Mentségemre szolgáljon, hogy Kőbányán lakom, és az első hirdetményt is a kobanya.hu weboldalon láttam anno (http://www.kobanya.hu/tart/farticle/1/1591/1).
A KöKi természetesen Kispesthez tartozik, a kispesti önkormányzat illetékességi körébe. Ugyanakkor sosem mondtam, hogy lokálpatrióta volnék. A patrióta ugyanis hazafit jelent. Nem kívánok vitát kezdeményezni, hiszen nem is azt kifogásoltam elsősorban, hogy ki épít és micsodát, hanem a jelenlegi, évek óta tartó állapotok alig-elviselhetőségére hívtam föl a figyelmet.
Ebből és csak ebből a szempontból számomra, és állítom, még ezrek számára is, lényegtelen, hogy a beruházó kicsoda. Akinek bérleti szerződése volt, az tisztában kellett azzal legyen, hogy, mivel bérli az adott objektumot, a tulajdonos, bizonyos jogi normákat betartva, felmondhatja a szerződést. Az építészfórum.hu-n már 2006. szeptember 5-én (http://epiteszforum.hu/?q=node/3114) megjelent, hogy a területrendezési tervet elfogadták, tehát a bérleti szerződéseket fel fogják mondani.
Mondom, nem vitázni akarok, és mivel nem ismerem a tárgyalások részleteit, sem a jegyzőkönyveket, így nem is mondhatok ezekről semmit azon túl, amit már eddig is írtam, tehát, hogy legalább másfél éve tudja mindenki, hogy bontás lesz. Ami a környezet szándékos rombolását illeti, az számomra is mélyen megrázó és felháborító, ráadásul a környéken lakók (és itt mindegy, hogy papíron egy ház melyik kerülethez tartozik, mivel a levegőt és a légszennyezést ez kevéssé érdekli) általános egészségi állapotát is érezhetően rombolja.
Való igaz, hogy petíciózással kétséges, hogy bármi komoly eredményt el lehet érni. Tüntetéssel, felvonulással, a Jobbik és a Magyar Gárda védőgyűrűjével viszont szintén csak annyi pozitívumot lehet elérni, hogy a KöKi pár napig újfent az országos érdeklődés középpontjába kerül.
2006 ősze óta ugyanis mindenkinek le kellett számolnia azzal az illúzióval, hogy a regnáló hatalmat meghatja akár tízezer ember felvonulása is. Egyet lehetne ezzel csak elérni, hogy a tüntetést szétvernék, pár embert szabálysértés vádjával pár órára bevinnének az őrsre, és onnantól kezdve állandó rendőrségi készenlét lenne az építési terület körül.
A közbiztonság bizonyosan ugrásszerűen javulna, de érdemi változások nem történnének. Az a karhatalom, amelyik a legnagyobb lelki nyugalommal ver szét bejelentett tüntetéseket is, lő ki szemeket, és bántalmaz ártatlan járókelőket, talán most kivételt tesz majd és engedi, hogy megakadályozzák az építkezést?
Ön is tudja, hogy nem.
Ezért visszapasszolom Önnek a labdát, kedves Hunyadi, és megkérdezem: mégis, mit tenne, ha sem a békés, sem az erőszakos fellépés nem változtat a helyzeten?
A legjobbakat!
Patrióta
