Tisztelt Kurucok! Április 19-én, szombaton 11 órakor került sor Szlovákia bécsi nagykövetségén a Benes-dekrétummal kapcsolatos petíció átadására. Illetve csak szerettük volna átadni, de ez sikertelenségbe torkollott, mert tótok nem voltak hajlandóak a mintegy 10 fő színe elé kerülni.

Karsay Péter ezek után a petíciót a postaládába helyezte, melyet 4 órával később még mindig ott találtunk, annak ellenére, hogy a követségen több ember is tartózkodott. A gyáva férgekre jellemző, hogy atrocitástól tartva a követség épülete előtt 4 rendőrautó állt már jóval a meghirdetett kezdés előtt. Itt tisztelettel kell illetnem az osztrák rendőrséget, mely nagyon kulturáltan, udvariasan viszonyultak a jelenlevőkhöz. Mondhatni, szinte "baráti hangnemben" folyt a beszélgetés a karhatalom és a demonstrálók között.

Külön köszönettel tartozunk Karsai Péternek, amiért ezt a nemes ügyet szolgáló megmozdulást levezényelte, és még egy pár perces beszédet is tartott a jelenlevőknek, akik nem csak magyarok voltak, hanem például a szunnita németeket is képviselte egy úr.

Mellékelten csatolom a helyszínen készített képeket.

Szebb jövőt!

Nagy Attila
Bécs






Karsai Péter