Miközben Fletó és bandája milliárdos csalási ügyeket úszott meg, miközben a cigányság nem adózik és a multik is kihúzzák magukat minden lehetséges közteherviselés alól, ráadásul állami támogatásokat kapnak a zsebünkből, miközben a parlamenti tolvajpártok (mindegyik!) képviselői bemondásra vesznek fel évente sok milliós benzin és szálláspénzt, az APEH nem kíméli a kisembert, derül ki olvasónk leveléből:

Tavaly a sok sikertelenség után sikerült egy házat vennünk, szinte teljesen hitelre. Még be sem költöztünk, mikor az Apeh-nek nevezett rablóbandától kaptunk egy levelet , hogy vagyonosodási illeték címén fizessünk 1.6 millió forintot!

Ezt a mai napig sem értem , ha megfeszülök akkor sem. A hitelt különböző csűrcsavar segítségével kaptuk meg , és a vételár 99.9% -át hitelből álltuk. A bankon kívül ki vagyonosodott itt???
Mivel ennyi pénzünk nem volt , valamint a részletek is elég magasak , ezért kérvényeztük a részletfizetési lehetőséget. Első körben elutasították, valamint azonnal a végrehajtóval fenyegettek.
De nem adtuk fel , szépen megindokoltuk , miért is kérjük a részletfizetést.
Megint elutasítottak minket.
Bementünk személyesen , elmondtuk , mi a helyzet.
Erre közölték velünk , hogy ők nem tehetnek róla , hogy "FELELŐTLENÜL" eladósodtunk.
Erre kiakadtam , és mondtam az "atyaúristen asszonynak",hogy mondaná el , hogy hogyan kell felelőségteljesen.
Harmadszorrra is elutasítottak minket.
Erre elkapott a harci ideg , mert útálom , ha kapásból tolvajnak néznek.
Írtam Fletónak egy emailt , ahol elmeséltem a történteket.(a címet a neten találtam)
Nem bíztam benne , hogy kapok valami választ ,de becsületükre legyen mondva ,nemsokára felhívtak telefonon a miniszterelnöki hivatalból ,és meghallgattak , majd adtak 2 címet .
Szikora János (Apeh elnök) és Veres János pénzügyminiszter.
Elküldtem nekik is a levelet leírva benne mindent.
Szikora nem , de a pénzügyminisztérium válaszolt.
Közölték , hogy soron kívüli kivizsgálásra átadták az ügyet az Apeh elnökének.
Summa summarum megkaptuk 46 hónapra kamatmentesen a részletfizetési kedvezményt.
Örültem , hogy nem egyben rabolnak ki.
Nemrég jött egy levél ugyan attól az "atyaúristen asszonytól" , aki folyamatosan elutasított, hogy menjek be minden 2007- es papírommal , mert vagyonosodási vizsgálatot indítottak ellenem .
De mivel külföldön dolgozom, ezért asszem nem tehetnek semmit , mivel még kettős adózás nincs.
Míg meg nem gondolják magukat.
Díóhéjban ennyit , bár ez is elég hosszúra sikerült.
Ezt csak azért írtam le , ha valaki hasonló helyzetbe kerül ne hagyja magát.
Ha esetleg valakinek hasonló problémája van , szívesen segítek.

Üdv : Benő