Emberek, akik ledolgozták az életüket, megtörte őket a kádári nyílt, később burkolt erőszak, most éjjelente újra rettegnek. Rájuk törik házuk ajtaját. Elrabolják mindenüket. Rasszisták irtják a magyart, mi pedig tűrünk! Meddig még?

Legalább 1,5 millió zsigerből rasszista él ma Magyarországon. Körülbelül egymillióan közülük mindkét kezüket nyújtják segélyért. Kétmillió kéz kér még több segélyt, vagy oszt halált.

Igen, oszt halált indok és válogatás nélkül. Ugyan mivel is lehetne indokolni, hogy megerőszakolnak egy 88 éves, munkában megfáradt, görnyedt hátú nénikét, kinyomják mindkét szemét és levágják a lábát? Mivel is lehetne indokolni, ha nem a nyílt gyűlölettel?

Gyűlölettel, ami minden magyar ellen irányul. Nyíltan rasszisták üvöltik a kamerába, hogy "Én megélek a faszombúl, csinálok még gyereket, a hülye magyar meg dolgozzon, hogy legyen segílyre pínz!"

Igen, ez igazi gyűlölet. Mélyről jövő, soha nem múló gyűlölet. Erre nincs orvosság a demokráciának nevezett (cion)kommunista diktatúrában.

Nyíltan rasszisták üvöltik a riporternek, hogy : "Lusták a magyarok, nem dolgoznak és elcsalják az adókat, ezért kevís a segíly." Igen, gyűlölnek minket, mert magyarok vagyunk. Gyűlölnek minket, mert van gerincünk. Gyűlölnek minket, mert már nem hajtjuk le a fejünket, nem fordulunk el, mikor ránk néznek gyűlölettől izzó szemekkel.

Visszanézünk, ökölbe szorul a kezünk és tudjuk, most már visszaütünk, ha megtámadnak.

Kik tenyésztették ki ezeket a létezési formákat?

A válasz egyszerű: azok a (cion)kommunisták, akik elhitetik velük, hogy elég gyártani a gyerekeket, lehetőleg minél többet, és abból is sok legyen a fogyatékos, hogy nagyobb összegű segélyt követelhessenek érte.

Azok az internacionalisták, akik elhitették velük, hogy a magyar az ellenség, és ők, akik a tolerancia mintaképei, a barátaik.

Azok a kommunisták, akik a segélyekkel megvásárolják a szavazataikat és ezzel konzerválják politikai hatalmukat.

Azok a felelősek, akik szavazati jogot adtak azoknak, akik írni és olvasni is alig tudnak.

Miért várja el bárki is a vegetatív szinten lévő egyedektől, hogy képesek legyenek megérteni a gazdasági és politikai összefüggéseket, amikor sokan közülük beszélni is alig tudnak?

Szavazati jogot adtak olyanoknak, akik arra sem képesek, hogy ne az udvarukra szarjanak.

Szavazati jogot adtak olyanoknak, akik a nagyfeszültségű villanyvezetékeket is megpróbálják levágni.

Akik képtelenek felfogni az élet legalapvetőbb dolgait, azok is szavazhatnak és döntenek a mi életünkről, csak azért, mert a liberálkommunista uraknak ez az érdekük.

A kegyetlen rasszisták átveszik az uralmat falvaink felett.

Emberek, akik ledolgozták az életüket, megtörte őket a kádári nyílt, később burkolt erőszak, most éjjelente újra rettegnek.

Rájuk törik házuk ajtaját. Elrabolják mindenüket.

Idős emberek fagynak meg saját lakásukban, mert nem tudnak mivel fűteni, hiszen a rasszista szomszéd úgy gondolta, hogy neki, meg a tucat kölykének nagyobb szüksége van arra a fára (eladni majd elinni és eljátékgépezni, akár a zsebünkből a magyarellenes állam által kizsarolt segélyt - a szerk.), amit az egész nyáron kuporgatott piciny nyugdíjukból vásároltak.

Rettegnek és nincs kitől segítséget kérniük.

Csendben tűrnek, félnek és meghalnak.

Rasszisták irtják a magyart, mi pedig tűrünk!!!

Meddig még???

Mikor fogjuk már fel végre, hogy először a védtelen idős embereket gyilkolják halomra, majd mikor elfogytak, új célpont után néznek!

Ránk is ránk kerül a sor, ha nem teszünk ellene!!!

Rasszisták uralják a hivatalokat, a médiát, a minisztériumokat, a rendőrséget.

Alig akad ezeken a területeken, aki ne kötődne valamilyen szálon ahhoz a közel félmillió művelt rasszista réteghez, amely pajzsként tolja maga előtt a segélyből élő milliót.

Ők gerjesztik a gyűlöletet.

Ők hazudják el történelmünket.

Ők magyarázzák már hatvan éve, hogy a magyar csak egy bűnös nemzet.

Ők butítják el és degenerálják az fiatalokat.

Ők akarják elhitetni, hogy az a jó, ha két szőrös férfi teste összesimul.

Ők uszítják ránk a bűnözőket.

Ők szabadítják ránk az elmebetegeket, köztük a jelenleg regnáló miniszterelnököt.

Ők kiáltanak fasisztát, ha felemeljük a szavunkat az elnyomás ellen.

Ők kiáltanak fasisztát, ha felemeljük zászlónkat.

Ők kiáltanak fasisztát, ha emlékezünk Szögi Lajosra.

Ők kiáltanak fasisztát, mert tudják, hogy ébred a Nemzet !

Tanulság: mi képesek vagyunk elfelejteni egy romának, hogy cigánynak született, de egy cigány soha nem fogja megbocsátani nekünk, hogy mi magyarnak születtünk !

Molotov

Kapcsolódó (egy a sokból; rasszista magyarozásra friss példa):

(Rasszista) magyarozás is szerepelt az orkbűnöző bűnlajstromán; csak 2 év 10 hónapot kapott
 

Olvasói reakció: A fenti cikkre szeretnék reagálni azzal, hogy én már korábban elküldtem - és a szerkesztőség le is közölte - ezt a levelemet. De lássuk már be; amíg otthon szörnyülködünk, nem fog változni semmi! Ki kell menni az utcára járőrözni polgárőrként, vagy gárdistaként, legális eszközökkel felszerelkezve. Szinte mindenkinek van heti néhány óra szabadideje arra, hogy két-három társával összefogjon és tegyen valamit a közbiztonságért. Tény, hogy ez kockázatos, a siránkozás viszont felesleges. A rendőrség olyan, amilyen és ez még legalább 2010-ig így is fog maradni, hacsak még rosszabb nem lesz a működésük. Ezzel együtt nem szabad általánosítani, tudom, hogy sok helyen szívesen veszik a segítséget. Nem árt viszont tisztában lenni azzal, hogy a ténykedésünkkel nem rajtuk, hanem magunkon, a közösségen segítünk.

Vagyis nem kell a rendőrség engedélye ahhoz, hogy megvédhessük magunkat és másokat. Persze ilyenkor jön az okoskodás, hogy "még a végén engem ítélnek el", meg "felesleges hívni a rendőrséget, mert úgysem jön ki", stb. Megnyugtatok mindenkit, én másoknál sokkal több érvet tudok mondani arra, hogy mit miért nem érdemes csinálni. Várom azt a napot, amikor a Magyar Gárda végre elkezdi a közbiztonsági akcióit. A felvonulgatással ugyanis már középtávon nem sokra fognak menni. Magyarországon most olyan a helyzet, hogy az egyén részéről rendszeres, a társadalom részéről pedig folyamatos tevékenység nélkül valóban egyenként fognak levadászni mindannyiunkat. Bízom abban, hogy lesz változás és senkinek sem kell az élete végéig "rendőrködni", de írja már le valamelyik olvasótársam, hogy ő mit tesz a (cigány)bűnözés visszaszorításáért.