Ugrás a cikkhez
Reklám

A Volánbusz Zrt. is kedvet kapott a cenzúrához: a távolsági járataikon díjmentesen igénybe vehető fedélzeti wifis internet szolgáltatásuk megakadályozza a Kuruc.info oldalainak letöltését.

A tegnapi napon a Szekszárdról 11:45-kor induló távolsági autóbuszjárattal szándékoztam Budapestre utazni. A majd két és fél órás utat internetezéssel akartam eltölteni, de a DDKK (Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt.) által üzemeltetett buszon – szokatlan módon – nem volt WiFi-elérhetőség.




Más gondok is akadtak, ugyanis a keresztúri pihenőhelyen „kényszermegállást” kellett végrehajtanunk, mert elfolyt a busz hűtővize. A menetrend szerint 13:25-kor Dunaújvárosból Budapestre induló Volánbusz-járat vett fel bennünket, amely már fedélzeti WiFi-szolgáltatást is nyújtott, igaz nem teljes körűt, ugyanis a Kuruc.info megnyitása után egy „Block” felirat jelent meg a mobiltelefonom képernyőjén. A többi felkeresett oldal minden további nélkül letöltődött.




Egyszerűen érthetetlen, hogy egy közúti közszolgáltatást végző állami cég hogyan engedheti meg magának, hogy morális vagy politikai alapon információkat szűrjön vagy zárjon el a nyilvánosság elől! Haladó baloldali-liberális „demokrata” körökben nagy keletje van manapság a cenzúrának (Facebook, Youtube, Twitter stb.) – a bolsevikok is tanulhatnának tőlük –, én viszont mint magyar állampolgár kikérem magamnak, hogy egy szerepzavarba került személyszállító cég (amúgy a nemzeti vagyon része, tulajdonosa a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.) magát „Nagy Testvérnek” képzelve vonja meg tőlem a szabad tájékozódáshoz való alapjogot.

Szekszárdról vonattal akartam Pestre utazni, de több mint három órát kellett volna várnom. Legközelebb kivárom, mert a MÁV-START Zrt. járatain elérhető a Kuruc.info. Ennyit megér az ügy.

Verőcei Tibor





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából