Igen, a Fidesz megint megcsinálta! – állapíthatjuk meg az EP-választások utáni sokadik elmélkedésben - is. Európában persze még befürödhetnek, ahogy a balliberálisok reménykednek, és valljuk be, mi sem drukkolunk azért, hogy egy jókora elszámolás és sok se veled, se nélküled után továbbra is a Néppártban folytathassák a színjátékot. Ami közvetlenebb, húsba vágóbb téma, az a hosszabb távon is veszélyes tendenciát jelentő tapasztalatok. És az, hogy a nemzeti oldalon akadnak olyanok, akik elintézik kisebbik rosszként vagy akár megelégedéssel a Fideszt, és nyugodtan alszanak. Pedig ők mind gondolati mulasztást követnek el.

Természetesen az EP-választásokat hiba lenne úgy kezelni, mint az elkövetkező évek irányát egyértelműen kijelölő stációt, de figyelmen kívül hagyni sem lehet a tapasztalatait. Amiatt még könnyebben vonnánk meg vállunkat, hogy Európa-szerte megerősödtek a liberálisok és a zöldek, bár már ez is veszélyt jelent. Ugyanakkor nálunk is ez a trend látszik. Na jó, nálunk a zöld identitására büszke LMP óriásit bukott, de az önfelszámolása után ez nem meglepő, és – ezt legalább a javukra írhatjuk – sok nyugati kollégájukkal szemben nem ők jelentik itt a vadliberális végletet, hanem azok, akik nagyot nyertek.

A kormánypárt számára is az jelenti az egyik legfőbb örömöt, ha már a kétharmad nem jött össze, hogy végre a klárásított Gyurcsány-párt és a fiatalos lendülettel tolt neo-SZDSZ áll velük szemben. Tökéletes ellenségkép, a köztes pártok haldoklanak. Sokan leírták már, hogy az épkézláb jelölteket és kampányt, a közérthető jelszót nélkülöző, kollaboránsgyanús pártok buktak, mi ehhez csak annyit tennénk hozzá, hogy az MSZP-Jobbik-LMP ezeken felül címeres balfék benyomását is keltette. A szereplésük kapcsán az össznépi negatív meglepetést nem a politikai teljesítményükhöz, pusztán a közvélemény-kutatók méréseihez viszonyított alulszereplés váltotta ki. De hagyjuk is őket, nélkülünk is tudnak sírdogálni az üszkös romjaik fölött!

Először röviden foglalkozzunk mégis a balliberális oldallal. Orbánék egyik legnagyobb bűne ugyanis az, hogy megteremtették azt a közeget, hogy a liberális áttörés újra reális veszély legyen nálunk is, és ezt a jobboldaliság lejáratásával tették.

Megszokhattuk, hogy generációról generációra változik a pártok népszerűsége, így a fiataloknál látványosan változnak a trendek. Pedig az egyetemistákra szükség van, azt 1956 óta illik tudnunk. Az ezredforduló környékén a balliberális szellemi gettó helyett belélegzett minimális friss levegő, a diákhitel és a millenniumi szimbolika, majd 2002-től a hatalomba visszatérő MSZP-SZDSZ-es téboly elleni lázadás is segített egy jobboldalibb légkört kialakítani. Jobbra húzni lázadás volt, és egy bizonyos Jobboldali Ifjúsági Közösség is így kezdte. Gyurcsány első és második eljövetele majd 2006 az utcai eseményeivel együtt igazi generációs élményt kínált. Azonban 2010 óta más élmények érik az egyetemi fiatalságot, már az "orbáni diktatúra" ellen kiállni lázadás, már a jobboldaliságnak nézett hatalomtechnikán virít ott a bélyeg. Nem az őszödi beszéd ellen, hanem az ún. rabszolgatörvény vagy CEU miatt mennek tüntetni, és szereznek politikai élményeket. És ez nem kizárólag a liberálisok bűne.

Érthetően hitegeti a gyanútlan szemlélődő a nemzeti vagy annak vélt oldalon, hogy a túloldal felhergelése során történelmi mulasztásokat sikerült pótolni, valós eredményeket elérni, az ellenreakciót legalább értéket teremtő vagy hordozó tettek váltották ki. A közjogi berendezkedésünk átalakítása, a Fidesz bebetonozására – eddig – sikerrel tett kísérletek, az eurómilliárdok ellopása hozott valami eredményt mindannyiunk számára. Adja magát a kérdés: mégis mit köszönhetünk a rómaiaknak? A lista nem lesz teljes körű, csak néhány a nemzeti értékrendűek számára fontos, illetve a kormányoldal által látványosan diadalmenetként témakörre tér ki. A terjedelmi okokból említésre nem kerülőkről is mind hasonlókat lehetne elmondani.

- Megszűnt a balliberális médiauralom, végre a jobboldalnak is jut tér!

Viccnek jó, de valóságnak egy rémálom. Tény és való, hogy a még mindig jelentős pozíciói ellenére nem a baloldal uralja a médiát, de ezért cserébe kaptunk nézhetetlen közmédiát, alig fogyasztható propagandatermékeket és az egészségre veszélyes, Habony-féle bulvárt. Ami a nemzeti radikális szájíz szerint lingyi-langyi módon, de azért mégiscsak érezhetően próbálkozott (pl. a hattyúdala során jórészt Jobbikot toló Simicska-média), vagy a bal szélen nem minden percben falnak ütközött (lásd a Rogán helikopteres kalandja után bukott rossz emlékű Népszabadságot) azt felszámolták, a hamvait behintették sóval. Maradhatott helyettük kormányzati pénzből kitartva a szélsőbalos Népszava, a Kálmán Olgával meggyötört Hír TV helyett pedig a háziszekta ATV-je, amely szintén bizonyítottan propagandakanális, a maga módján, és éppen ezzel szolgálják a NER-t. (Persze a HVG, a 168 óra, a Magyar Narancs és az online szélsőliberális médiumok élnek és virulnak.) Színvonalas jobboldali médiát nem hoztak létre, egy grammot sem. Nem, a 888 sem az.

A legnagyobb "eredmény" az, hogy a kormányzati kommunikációval karöltve Soros nyílt társadalmi agymosásának és a bevándorlásnak a kritikáját sikerült olyan primitív szintre juttatni, hogy egyre többen már inkább sajnálják őket, és már szélsőjobbról kínos, amit – és főleg ahogyan – művelnek. Immunrendszer-rombolásból jeles.

De kit érdekel a (szenny)média, az csak a látszat, nézzük a kézzelfoghatóbb tetteket, úgysem azt kell figyelni, amit Orbánék mondanak!

- Két hét alatt rend alatt, senkinek nincs mitől félnie!

Ez tényleg tagadhatatlan, az oligarchák végre akkora nyugalomban élhetik az életüket, hogy még az ügyészségtől sem kell tartaniuk, Polt Péter mindenkit megvéd – aki erre rászolgált. A zsidóknak sincs miért aggódniuk, legfeljebb a részeg turisták köszöntik őket hitlerezéssel a bulinegyedben. Az idős nénik és bácsik viszont éltek már eleget (sőt, sokat is, viszik a nyugdíjat a közösből, az egészségügyi költségekről nem is beszélve, de legalább sok kiszolgáltatott öreg szavazata olcsó), és különben is: az egytől egyig rasszista magyarokért még egy magára valamit adó balliberális jogvédő sem aggódik.

Ki tudja, miért, de mégis úgy érzem, hogy a nemzeti radikálisokat nem elégíti ki a fentebbi pintéri program megvalósítása. Hihetetlen, de egyesek szerint még c************ is létezik. Ez talán már csak ilyen szélsőséges dolog lehet, nálunk nem is mehet át a szűrőn ez a teljesítmény.

- Orbán végvári kapitányként védi a hazát és Európát!

És mégis, tömegével engedte be az „illedelmes kopogtatókat” (némelyik erőszakolt is utána, van ilyen) és a kötvényeseket, miközben ukrán és ázsiai vendégmunkásokkal próbálják alacsonyan tartani a béreket. A Toroczkai-féle kerítés felhúzása helyes lépés volt, ahogy a kiállás is a bevándorlási hullám ellen, de Orbánnál migrációtámogatóbb miniszterelnökünk még így sem volt. Egyetlen más kormányfő alatt sem távozott annyi magyar fiatal és érkezett annyi idegen jövevény, mint alatta, és ez mind a politikájából közvetlenül következik.

- A családok végre dőzsölnek, kiszaporodunk mindenki mást a Kárpát-medencéből!

Valóban történt egy sereg látványos intézkedés, és az is dicséretes, hogy az új lehetőségek jó része nem a nyomorban – azaz főképp cigánysoron – élőket gazdagítja, ahogy a baloldal szeretné, de az egész nagyon keveset ér. A középosztály és a felsőbb rétegek túl kevesen vannak ahhoz, hogy lehessen rájuk építeni. Megfizethető szociális bérlakások helyett árfelverés és eladósodásra buzdítás. A főállású anyaság és más hasonló fajsúlyos intézkedések éppen olyan messze vannak, mint a – nem gyarapodást, csak szinten tartást jelentő – 2,1-es termékenységi arányszám.

A gyermekre vágyó fiatalok számára pedig magától értetődően az az ország kínál családalapításhoz perspektívát, ahol döglődik az egészségügy, kézzel-lábbal kapálózva csökkentik a felsőoktatási intézményekbe bejutók számát, és ahol a NAV által segített NER-lovagokkal szemben a saját vállalkozás sem egyszerűen megtartható, ha túl kívánatos az életmű.

- Kipusztulunk miattuk, de legalább néhány ezer magzatot megmentett a kereszténydemokrácia!

Tipikus, az Alaptörvénybe bekerült a magzati életvédelme, de csak a látszat miatt kellett az egész, a szabályozás és a gyakorlat pontosan ugyanaz, mint bármely MSZP-SZDSZ-kormány idején. Dúró Dóra javaslatát, amely tételes szigorítás helyett a várandós hölgyeket mindössze a magzatuk szívhangjának meghallgatására kötelezett volna, elvetették.

- Jó, ha más nem is maradt, a kultúrfölény a miénk!

Igen, napról napra látjuk a jobboldali kultúra hódítását, sorra születnek a történelmi filmek is, mint az Oscar-díjas Saul fiai. Az, hogy a nacionalista kurzus idején Hunyadiból elnyomott románt akarnak csinálni a hozzáértők, és kis híján egy minden más népet dicsőítő történelemhamisító forgatókönyvet sikerült kiizzadni, csak anomália. Vagy a rendszert szimbolikusan leleplező tünet.

- Sikerült olyan nemzeti ügy mellett egyesíteni az országot, mint a hazai rendezésű olimpia!

A sport fontos identitásképző és -erősítő tényező, helyes támogatni. De mit látunk a valóban létező eredmények mellett a gyakorlatban? Fölösleges stadionokat? Sokszoros – és sok milliárdos – túlárazásokat a haveroktól? Magyarok helyett külföldiek regimentjeivel elért sikereket? Felcsúti urizálást és Puskás-lopást? Maccabi Játékokat? Lehet haragudni az olimpiagyilkosokra, de a sikerüknek az orbáni sportpolitika súlyos bűnei ágyaztak meg.

Nem az a legnagyobb bűn, hogy amit Orbánék műveltek 9 év alatt és három kétharmados választási siker után, az nem elég jobboldali, hanem az, hogy minden valós aprócska eredmény ellenére nem elég – semmire. A siker, a hatalom az övék, a kudarc, a pusztulás a miénk. Akinek van gyomra, az örülhet a fenti tények fényében is annak, hogy a DK és a Momentum – remélhetőleg momentumnyi – felemelkedése mellett ez a banda kapja még mindig a szavazók felének a voksát. Én az értékrend nélküli semmit és a vele szemben álló értéktagadást látom. A fiatalok megszólítása különösképp kulcsfontosságú, hogy ne válhassanak a legártalmasabb bandák martalékává.

A látszattal ellentétben jelen sorok írója nem pesszimista, ha az lenne, ezek a mondatok nem születtek volna meg, hiszen úgysem lehet mit tenni. Ezzel szemben úgy gondolom, hogy még van kiút, és ezért mindenkinek meg kell tennie a magáért, legyen az érvelés hallgatás helyett, tett restség helyett vagy adott esetben szavazás a tehetetlen otthonmaradás helyett.

Szűcs Botond

(A szerző olvasónk)