Ugrás a cikkhez
Tisztelt Ungváry Zsolt! Ön elmondta Sólyom Lászlónak, mi a véleménye. Én nem dicsekedhetem harcos ősökkel, nem mondhatom, hogy a családom a vérét ontotta volna bármiért. Ha megengedi, csatlakoznék Önhöz, és egyúttal felkérném, Ön is csatlakozzék Bicske élethalálharcához, amelyről a Kuruc.infón olvashat. Sólyom László köztársasági elnök elkötelezett, és ezt a fajta elkötelezettséget nyugodtan nevezhetjük a Magyarországra mért utolsó csapásnak. Én Önnel vagyok, és azt gondolom, egyre többen érezzük az Ön igazságát. Álljunk ki Magyarországért mindannyian. Kérem Önt, tegyen meg mindent, hogy a maga igazságát eljuttathassa minden magyarhoz. Elég volt a megalkuvásból, elég a majdnemekből, a mindjártokból, a népszavazásmegoldmindentekből, elég a korrupt Fideszből, elég abból, ami hazug, aljas, félrevezető. Horthy Miklósról nem olyan rég könnyezve emlékeztem meg. Most azt gondolom, elsietettem valamit. Voltak nála nagyobb hazafiak, akiknek a nevét sem szabad kiejteni ebben a hazában. Elég volt! Az igazságra, a teljes igazságra van szüksége Magyarországnak. Kérem Önt, és mindenkit, aki Magyarországért tenni akar, segítse a bicskei küzdelmet, mert szabadságharccá válhat, és országot menthet meg, mint követendő példa. Isten megáldja! Kucsera Zsuzsa
Friss hírek az elmúlt 24 órából
07:52 Haza akar térni Iránba a távollétében elítélt ismert rendező07:26 Nem terroristák már Kanada szerint sem a szíriai ex-al-kaidások06:53 Már 29 focistát tartóztattak le a török bundabotrány miatt - 1024 játékost függesztettek fel eddig23:16 Azért mert néger vagyok? - rasszistaváddal fenyegetőző szomáliak dollárszázmilliókat loptak el Minnesotában22:47 Abortusz fejlövéssel - így rendezte tervezett börtönbe vonulása előtt a családi vitát Vanessával ez a muraszerdahelyi cigány22:24 Van egy kis nézeteltérés a Hezbollah és a libanoni elnök között22:05 Tűz ütött ki egy debreceni burgonyaszirom-üzemben21:49 Azonnal visszatér Lengyelországba a volt igazságügyi miniszter, amint "helyreáll a bíróságok függetlensége"21:31 Amerikai dominancia, stratégiai stabilitás Oroszországgal - íme Trumpék nemzetbiztonsági stratégiája21:02 25 éve halt meg Daniel Wretström - a svéd nacionalisták másfél évtized után visszatérnek Salembe 20:33 Orbán a vállalkozókat győzködte, hogy minden gondról a háború tehet20:14 Döntetlennel a nyolc között a magyar női kézilabda-válogatott a vb-n19:58 MÁV: Mikulásbusz indul holnap és több más decemberi napon Budapestről Gödöllőre19:43 Nem tudja elképzelni területek feladását az ukrán főparancsnok - azt állítja, Pokrovszk visszafoglalásáért harcolnak19:17 Magyar Péter annyi cigányt vinne be a parlamentbe, mint még senki19:03 Erősödött pénteken a forint18:46 Litvániában vészhelyzetet hirdettek ki a fehérorosz csempészballonok miatt - a rendkívüli állapotot sem zárják ki18:29 Svédország fokozatosan leépíti a harmadik világbeli országok támogatásait, hogy Zelenszkijéknek több jusson18:07 Váltás a Mol felvidéki leányvállatának élén17:50 Volt francia vezérkari főnök: a gyengéket megtámadják, ezért masszív fegyverkezés kell17:15 MÁV-vezérigazgató: megkezdődött a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának tesztüzeme16:49 Lefejezték Titót Velenjében16:34 Kettévágott tavat egyesítettek Akasztón16:11 MI-gigagyárak építéséről írt alá megállapodást az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank15:56 Drónokat észleltek a francia nukleáris ballisztikus rakétákat hordozó tengeralattjáróknak otthont adó kikötőnél15:38 Euroclear-vezér: a globális pénzügyi rendszert destabilizálhatná az orosz vagyon elkobzása 15:17 Putyin Indiában: szabadkereskedelmi megállapodás jöhet létre India és az Eurázsiai Gazdasági Unió között14:45 Írországot, Spanyolországot, Szlovéniát és Hollandiát is feláldozták Izrael "euro"víziós részvételéért14:26 Mi Hazánk: karácsonyi ajándékpraxis helyett dupla büntetés járna Völnernek14:04 Elfogadták a 2026-os horvát költségvetést13:39 1,2 milliárd eurós hitelből épülhet meg az MVM Tisza erőmű13:20 Bizalmatlansági indítványt nyújtottak be a bolgár kormány ellen12:58 Tisza-apadást és komoly Fidesz-előnyt mér egy NER-közeli intézet - a Mi Hazánk 7 százalékon áll náluk12:44 Ezúttal egy oroszpárti ukrán neonácizta Zelenszkijéket12:13 Uniós pénzekkel visszaélésért emeltek vádat egy volt miniszterhelyettes és bűntársai ellen Horvátországban11:40 Heves esőzések miatt akadozik a közlekedés és az oktatás Athén környékén11:28 Ukrán ügyészség: Sebestyén József halálát nem bűncselekmény okozta, csak "stressz" hatására szabadultak el a vérrögök11:12 Kukásautó-kartellt bírságolt meg a GVH10:37 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák10:23 Rengeteg halálos áldozata van a Thaiföldön, Srí Lankán és Indonéziában pusztító áradásoknak09:51 Duna House: a IX. és a X. kerületben kelnek el leggyorsabban a lakások09:32 Orbán: "de van a szívünkön egy harmadik kő is, ez Brüsszel" 08:57 Ezúttal nem 30 éves "fiú", hanem egy tényleg fiatalkorú futtatta 14 évesnél fiatalabb barátnőjét08:40 Az ég kék: a németek többsége ellenzi a nyugdíjak béreknél lassabb emelését08:14 Ismét "kábítószer-terroristákat" lőttek ki az amerikai erők a tengeren