Kedves Magyar Kortársam! Te azt hiszed, hogy itt Magyarországon neked rossz. Téged mindenki szívat. A politikustól a házmesterig... Nem kapsz elég fizetést, idegesek az emberek körülötted, koszos az utca, sárga a villamos, halk a zene, romlott a kaja, hideg az idő... és ebben az a legrosszabb, hogy senki sem tesz ez ellen semmit. Ez nagyon nem tetszik neked.

Hogy mi a megoldás? Változtatni nem hiszed, hogy tudnál valamit is. Nem hiszel magadban és az emberekben magad körül. Úgy ötvenévente persze elfelejted ezt a rossz szokásodat és hirtelen tenni akarsz valamit. Odáig mindig eljutsz, hogy majdnem sikerül a forradalom, de aztán valami történik. Elveszik a lelkesedés, kapsz egy nyakast és visszaültetnek a helyedre. Na de álljunk meg egy pillanatra, mert neked még negyvenkilenc év kell a következő próbálkozásigâ026 Hát akkor mit csinálsz?

Kitalálod, hogy neked el kell innen menned. Nézed az idióta TV-t és látod benne, hogy Nyugaton az emberek mosolyognak, és persze boldogok, mert mindent megkapnak. Hallod a hírekben, hogy Nyugaton mennyi a fizetés, a GDP, meg hogy milyen autók járnak a kátyúmentes utakon. Pálmafák, nagymellû nők, és pénz... és ekkor megszületik az agyadban az a nevetséges gondolat, hogy "nekem nem itt a helyem, én többet akarok". Elvégzed a tanulmányaidat és utána kimész a nagybetûs NYUGAT-ra. De ha te, mint értelmiségi elmész, akkor ki marad itthon? Azt hiszed, hogy minden az öledbe esik a Pamela Anderson-tól kezdve egy Porsche-ig, amint magad mögött hagytad az Österreich táblát... Hát barátom, hagy áruljak el neked egy nagy titkot...

Kimehetsz Nyugatra bármikor...de téged csak egy szerencsétlen Kelet-európai bevándorlónak fognak odaát nézni. Vidám lehetsz, talán. De boldog sosem. A helyedet nem fogod találni sehol a világban, akárhova mész, mert mindig lesz valami, ami hazahúz. Ám te sosem fogod elismerni, hogy hazavágysz. Igen, jól hallod, arról a fertőről beszélek amit úgy hívnak, hogy Otthon. Némelyek még azt a szót is kimerik mondani, hogy Haza. Teljesen mindegy hogy hívom, a lényeg hogy tudod, arról a helyről beszélek, amit te elárultál. Cserbenhagytad, hátat fordítottál neki, mert azt hitted, hogy ott hagyhatod csak úgy.  De te ezt nem fogod soha elismerni. Néha majd az új lakóhelyeden hirtelen meghallasz egy-egy magyar szót pár turistától, amire felkapod a fejed. De ugyanazzal a mozdulattal el is fordulsz.

Elmentél, mert hitted, hogy a bajaidat magad mögött hagyhatod. De van itt egy kis gond. A problémáidat nem tudod magad mögött hagyni, mert része vagy annak, amiből menekülsz. Magyarországnak és a magyar memzetnek. Egy tüske lesz benned életed végéig. Fájni fog, de sosem esik ki belőled. Találkozol majd életed párjával, aki lehet, hogy nem magyar lesz. Elveszed feleségül. De arra már nem gondolsz, hogy a gyerekeid már nem magyarnak születnek. Meg lesznek zavarodva, mert nem találják a gyökereiket, nem tudják kicsodák. És ez mind miattad fog történni.

Végül majd az életed utolsó pillanatában, eszedbe fog jutni egy perc a gyáva életedből. Úgy tízéves lehettél, mikor az iskolában feleltetett az irodalom tanárod. Vörösmarty Szózatát kellett felmondanod. El is hadartad gyorsan, megkaptad az ötöst és a helyedre siettél. De hogy mi is volt ennek a Vörösmarty nevû valakinek a mondandója, az csak akkor fog neked leesni. De akkor már túl késő lesz.

"A nagyvilágon e kívül
Nincsen számodra hely
Áldjon vagy verjen sors keze
Itt élned, halnod kell."

Egy fiatal magyar, aki még idejében észhez tért