Tisztelt Szerkesztőség!

Rendszeres olvasójuk lévén sajnálattal látom, hogy a jó szándék mellett jó pár fórumtársnál elég alapvető hiányosságok vannak a politikai alapfogalmak terén is, anélkül pedig eléggé nehéz még tartható hozzáállást is kialakítani, nem is szólva az esetleges politikai kezdeményezésekről.

Amennyiben van erre kapacitásuk, én szívesen olvasnék Önöknél egyfajta 'politikai gyorstalpalót', afféle 'kiskátét', amihez gondolatindítónak pár észrevételt/véleményt/meglátást írtam lentebb. Nem a bölcsek köve meg kristályos igazság persze, de annyi talán akad benne, hogy vitaindítónak megteszi.

Elnézve a hazai politika színvonalát (óvodás korunkban fele ennyiért is szét lettünk volna ültetve a játszótér átellenes sarkaiba...), igencsak ráférne a szavazóközönség nagy részére egy kis alapozás, ide értve a nemzeti oldalt is sajnos.

Egy helyesírás-tanfolyam sem ártana, de nem akarok telhetetlennek tűnni...

Tisztelettel,

S. G.

1., Mi a különbség a polgár és az alattvaló között?

A polgár maga tájékozódik, hoz döntést (akár közvetve is) és vállalja a következményeit, az alattvaló olyan urat keres, aki alatt jobb életet remél, és másik úrhoz szalad, ha azt nem kapta meg.

A polgár szabad emberként indul, akinek senkitől sem kell engedélyt kérnie semmire, és ezen végtelen szabadság egy részéről önként lemond, vállalja bizonyos szabályok betartását, hogy ezzel közösség alakulhasson ki.

Az alattvaló alávetett emberként indul, aki a későbbiekben az urától bizonyos dolgokra engedélyt, felhatalmazást kap, jó esetben az érdemei szerint, rossz esetben a szolgálataiért cserébe.

Polgári hozzáállásról indultak pl. az amerikai telepesek és a nomád népek, alattvalói hozzáállásról az arisztokratikus rendszerek utódállamai.

2., Mi a különbség a képviselő, a vezető és az uralkodó között?

A képviselőt a polgárok választják maguk közül, hogy az ő döntéseiket képviselje, a vezetőt az alattvalók választják, hogy az helyettük döntsön, az uralkodó pedig a szuverén hatalmával biztosítja az uralmát.

A képviselő megítélése egyszerű és objektív: ha nem pontosan a megbízása szerint cselekedett, visszahívható.
A vezető megítélése homályos és szubjektív: bármire mondhatja, hogy ez egy távolabbi/magasabb/titkosabb tervnek a része, vagy reálpolitikai szükségszerűség
Az uralkodó megítélése teljesen irreleváns, nem tartozik elszámolással senkinek és az akaratát, ha kell, erővel is végrehajtatja.

Ennek fényében láthatjuk, hogy nekünk képviselőink vagy vezetőink vannak-e, illetve hogy a polgártársainknak melyikre van igényük a kettő közül...

3., A képviselőkre, pártokra, vagy listákra szavazzunk?

Egyikre sem, hanem csakis a vállalt programokra. Gyümölcséről ismerszik meg a fa, és cselekedetéről az ember.

Ami irreális, 'örök élet, ingyen sör, adócsökkentés', azt nem szabad komolyan venni. Ahogyan azt a politikust sem, aki akár egyszer is megszegte akár egy ígéretét is.

Amit viszont egy választási program vállalt, azt számon is kell kérni az utolsó szóig, mert a politikus felelőssége, hogy ne is ígérjen olyat, amit nem tud vagy nem akar megtartani, illetve ha elkerülhetetlenné válik egy ilyesmi, akkor nyújtsa be a lemondását, mondván, ígéretének betartására nem lát utat. Ezt hívták régen az adott szó becsületének.

A szavazásra való alkalmasság egyik mércéje lehetne egyébként, hogy a szavazó az egyes programpontokat mennyire tudja a jelöltekhez társítani, azaz mennyire van tisztában azzal, hogy ki mit vállalt, és mit kik vállaltak.

Nem kell egyetérteni a programpontok helyességével, sem akár elhinni az azokra vonatkozó ígéreteket, de aki még csak nem is tud róluk, az eleve nem tud felelősségteljesen választani.

4., Igaz-e, hogy 'az ellenségem ellensége a barátom'?

Nem igaz. Szövetségesem lehet épp egy-egy közös cél érdekében, de mivel utána megint szemben fogunk állni, ezért egymás erősítése nem lehet érdekünk.

És mivel még a közös cél felé is végig egymást fogjuk figyelni, és arra törekszünk, hogy a másik vállaljon több erőfeszítést, és mi maradjunk pihentebbek, ezért még az ilyen ideiglenes együttműködés is csak félgőzzel fog haladni.

Jobb egy ismert ellenség, mint egy megbízhatatlan 'barát'.

5., Akkor hát minden koalíció kudarcra van-e ítélve?

Szerencsére nem. Ha pl. a kormányt formáló erő úgy látja, hogy valamely területen egy kisebb formáció programja teljesen lefedi az övét, akkor azt a területet értelemszerűen delegálhatja annak a másik formációnak.

Ugyanennek a másik oldala, hogy ha kisebb erővel jutott a parlamentbe egy formáció, és a saját programjának egy részével egyező felkérést kap a többségtől, akkor azt választói iránti erkölcsi kötelessége elfogadni és a tőle telhető legjobban végezni.

Például ha egy többségi és egy kisebbségi formáció programja mondjuk az egészségügyet tekintve átfedésben van, akkor az egészségügyi tárcát a többségi rész felajánlhatja a kisebbnek, aki pedig elfogadhatja azt.

Az ellenzék feladata nem a vak ellenkezés és gáncsoskodás, hanem továbbra is a választási ígéreteinek a minél
teljesebb körű teljesítése.

6., Az általános választójog szavatolja-e a demokráciát?

Nem, mert amíg egy többségi döntésnek bármiféle jóváhagyásra van még szüksége, addig a tényleges hatalom ezen jóváhagyónál van, a szavazók pedig nincsenek felelős felnőtt polgárként kezelve.

A demokrácia az lenne, ha a többség döntése akár még akkor is végre lenne hajtva, ha az amúgy beláthatóan katasztrofális következményekkel jár is. Amíg ez nem teljesül, addig egy ilyen katasztrófa túlzott kockázatára való hivatkozással bármilyen köz-döntés megvétózható.

Arról már nem is szólva, hogy az 'általános' választójog nem általános, hanem egy alsó korhatárhoz van kötve, viszont felsőhöz nincs, tehát pl. Tupó bácsi szavazhat, egy 17 évesen kiforrott gondolkodású fiatal pedig nem.

Ugyanilyen megalapozottsággal köthetnénk a szavazójogot más feltételekhez is, bár ez nem lenne könnyű, hiszen a jelenlegi szavazóközönségnek kellene ezt jóváhagynia.

7., Jó dolog-e a demokrácia?

Korlátozottan. Ahogyan senki sem szeretné, hogy betegsége esetén a gyógykezelését köz-szavazással állapítsák meg, hanem inkább bízná hozzáértő orvosokra, úgy az ország ügyeiben sem feltétlenül jó ötlet jószándékú, de hozzá nem értő polgárokkal megszavaztatni magát a döntést.

8., Rossz dolog-e a demokrácia?

Korlátozottan. Egyetlen autoriter döntéshozói kör vagy szakmai grémium sem lehet tisztában a polgárok szándékaival, és nem is feltétlenül ért azzal egyet, így feltétlenül szükség van egy visszacsatolásra, 'biankó' aláírt megbízást senkinek sem szabad adni.

9., Akkor mi hát a helyzet a demokráciával?

Lehet rosszul csinálni, és lehet jól. A döntések felelősége mindig a polgároké, viszont ha egy-egy adott döntésre nem érzik alkalmasnak magukat, akkor azon döntésekre felhatalmazhatnak maguk helyett adott szakterületi vezetőket is.

Fontos viszont egyrészt az, hogy ettől a felelősséget nem dobtuk le a vállunkról, másrészt pedig hogy a megbízás hatásköre csak az adott vállalásra korlátozódjon.

10., De Európában sehol sem ilyen a rendszer!

Sőt, a világon szinte sehol sem, talán Svájcot kivéve. És ezek szerint az is igaz, hogy ezen országokban a demokrácia valójában csak díszlet, mögötte egy kontrolláló mechanizmus működik, ami egyrészt a válaszható lehetőségek listájának az összeállításával manipulál, másrészt pedig azzal, hogy mit söpör le az asztalról pl. demokráciaellenességre hivatkozva.

11., Akkor tehát mi legyen, ha a többség rosszat akar?

Egyrészt minden döntés következményekkel jár, és embere válogatja, hogy kinek mi mennyire fontos, ezért még abban sem feltétlenül értünk egyet, hogy az a szándék mennyiben jó vagy rossz. Mindegyikünknek lehet más a jó és a rossz, és ha elvárom, hogy az én véleményem is számítson, akkor mindenki másénak is számítania kell.

Például az EU-ból való kilépésnek nagyobb szuverenitás lenne az egyik következménye, és hosszú évekig egy alacsonyabb életszínvonal a másik. Van, aki szerint 'megérné', és így szerinte jó dolog lenne kilépni, másvalaki szerint pedig nem érné meg, és szerinte rossz dolog volna.

Másrészt pedig ha a választók nagy többsége egy halmozódó kamatozást sem tud kiszámolni (középiskolás anyag pedig), akkor ezek a polgárok gazdasági kérdésekben nem tudhatnak felelős véleményt formálni, de még egy javaslatot megítélni sem. Megkockáztatnám, hogy közgazdasági és jogi képzés nélkül ezt pont annyira lehet megítélni, mint egy autó forgalomképességét közlekedés-tudományi és gépészeti képzettség nélkül.

Ahogyan a gépjárművezetést, az orvosi praktizálást és a mérnöki tevékenységeket is szakmai alkalmassághoz kötjük, a választójog adott területeit is célszerű volna, és ennek megfelelően az állampolgári ismereteknek a közoktatásban is (újra) szerepet kellene kapniuk.

12., A többség X-re szavazott, de én nem. Akkor most ez rám nézve is kötelező?

Sajnos igen. Mi, polgárok összeálltunk, és megegyeztünk, hogy a többségi döntést mind elfogadjuk és aszerint cselekszünk, mert ez még mindig jobb, mintha egymást gáncsolgatnánk.

És eszerint ha a többség a nekünk sajnálatos X-re szavazott, akkor az sajnos minket is köt. Ha a közösség előnyeire igényt tartunk, akkor az árát is vállalnunk kell.

Három opció maradt: vagy elfogadni ezt, vagy a következő körre megpróbálni elég embert meggyőzni a mi véleményünk helyességéről, vagy pedig felmondani ezt a társadalmi szerződést, és elköltözni egy másik országba.

Minden egyéb út pontosan ahhoz a helyzethez vezet, amit mi most kifogásolunk a jelenlegiben, csak a szereposztás változna.

13., Sokat beszélünk arról, hogy kinek mire van joga. Hogy is állunk ezzel?

Minden jog mögött, amit valakik megkapnak, egy kötelezettség áll, amit a többieknek be kell tartaniuk, ezért kétélű a dolog.

Ha nekem jogom van magántulajdonhoz, az azzal jár, hogy a többieknek nem szabad elvenniük az én dolgaimat, akármennyire szeretnék is.

Ha én a betegségem alatt is kapom a fizetésem egy részét, az azzal jár, hogy másvalakinek ennyivel több adót/járulékot kell fizetnie, akármennyire nem szeretné is.

Ha a nyugdíj előtt állók felmondási védettséget élveznek, az azzal jár, hogy a munkáltatóknak őket alkalmazniuk kell, akármennyire nem szeretnék is.

Ha a minimálbért azok is megkapják, akik nem is termelnek annyit, az azzal jár, hogy másvalakiknek le kell mondaniuk a munkájuk eredményének egy részéről.

Mivel minden ilyen jog-kötelezettség páros egy általánosításra épít, ezért óhatatlanul torzít is (pl. van, aki egész életében nem megy betegállományba, és így 'hiába' fizeti a társadalombiztosítást), tehát minél kevesebb van belőlük, annál jobb, és minél több, annál zavarosabb a helyzet, annál több a visszaélési lehetőség. (Parancsolatból 10 volt, Hammurabinak 282 törvénye volt, és nekünk mostanában mennyi van?)

Másrészt minden megkapott jog-kötelesség párt egy másik kötelesség-jog párnak kellene ellensúlyoznia, tehát pl. aki annak ellenére megkapja a minimálbért, hogy azt nem tudja megtermelni ('jog'), az köteles legyen akár a szabadidejében is képeznie magát, hogy erre ne legyen szüksége ('kötelesség').

Például aki igénybe veszi a társadalom segítségét egy rossz devizahiteles döntése következményeinek az enyhítésében ('jog'), az amíg ilyen irányú képzést sikerrel el nem végez, addig nagyobb összegű szerződéseket csak pénzügyi tanácsadó jóváhagyásával köthessen ('kötelesség').

13., Akkor most már a jog is rossz dolog?

Nem rossz, csak csorbítja a sokat emlegetett szabadságunkat, és a kötelező mivolta miatt ez nem önkéntes lemondás részünkről a közjó érdekében, hanem kényszer.

Például kényszer, hogy az állam a tb-járulék beszedésénél és kiosztásánál helyettem dönti el, hogy kivel legyek szolidáris. Rám ró egy kötelezettséget, hogy valaki másnak egy jogot adjon, és teszi ezt a hozzájárulásom nélkül.

Lehetne ezt önkéntes alapon is, például önkéntes nyugdíjpénztárakkal, egészségi biztosításokkal stb., és akkor rögtön kiderülne, hogy kikkel szolidárisak az emberek, és kikkel nem akarnak azok lenni.

A jogoknak és kötelezettségeknek az a céljuk, hogy a független emberekből működő társadalom állhasson össze, így a jó jogok ismérvei:

• mindenkire ugyanúgy érvényesek, kivétel nélkül
• olyan helyzetet szabályoznak, ami bár az egyénnek jó volna, de összességében a társadalomra káros
• egyértelműen megítélhetők
• egyértelműen betarthatók
• olyan kevés van belőlük, amennyire csak lehetséges

14., Hogyan tudnék jó döntést hozni, ha a média és az állami tisztviselők is hazudnak?

Nem lehet. Ez ugyanolyan szintű választási csalás, mint ha konkrétan a leadott szavazatokat manipulálnák, akár évekkel előre.

Kár, hogy gyakorlatilag nincs büntetési tétele, és szintén kár, hogy a polgárok nagy része nem fordul el azonnal és végérvényesen az ilyen hiteltelenné vált forrásoktól, pedig aki ma értem hazudott, az holnap ellenem fog - akár azért, mert én változom, akár azért, mert ő.
(Becsületesebb korokban ilyesmiért ugye párbajra hívták ki az ilyen képviselőt vagy lapszerkesztőt, tehát legalább tétje volt a dolognak. Akkor sem volt mindenki angyal, de legalább nem ez volt a norma...)

Manapság egyet lehet tenni: az illető politikust vagy médiumot nem létezőnek kell tekinteni, nem hallgatni rá, nem szövetkezni vele, teljesen figyelmen kívül hagyni, mert nem tudni, hogy miben és mekkorát hazudik legközelebb.

Ezzel legalább a lehetséges jelöltek száma is erősen csökken, ha más előnye nincs is a dolognak...

15., És ha senkire sem tudok jó szívvel szavazni?

Akkor baj van, mert ez azt jelenti, hogy Ön egyik jelöltről sem tudja feltételezni, hogy előrébb tudná mozdítani az országot, azaz Ön biztos abban, hogy a helyzet romlani fog, és nem lát belőle kiutat.

Ha nem akarja azonnal feladni, akkor mindenképpen próbálja meg összefoglalni az Ön szerinti helyes út ismérveit, lépéseit, majd ezek fényében nézze át megint a jelöltek programjait, hátha így már több illeszkedést talál valamelyikkel. Ha nem, akkor keresse a hasonlóan gondolkozó embereket, mert együtt mindenképpen több lehetőségük van, mint külön-külön.

Ha végképp semmi lehetőséget nem lát, akkor is menjen el szavazni, és adjon le szándékoltan érvénytelen szavazólapot, ugyanis ha kényszerítő ereje nincs is, de a nagy számú 'Egyiküket sem' szavazat legalább jelzésértékű, hivatkozási alapnak alkalmas lehet, míg a 'nem szavazott', az a 'neki mindegy' megfelelője. Természetesen ez is egy lehetőség, ha valaki így is érez, csak akkor utólag ne is morogjon az illető, bárhogy is alakul az eredmény.