Ugrás a cikkhez
Reklám

Olvasónk levele:

Tisztelt Kurucok!

Tavaly július 31-re jegyet vettem a Bécstől Pestig közlekedő Orangeways buszra. A jegyet másfél nappal az indulás előtt lemondták (ha éjszakai pakolás közben véletlenül nem tekintek rá az emiljeimre, meg sem tudom). Másik buszra kellett jegyet vennem, amely, mivel nem számítógépen keresztül történt a vásárlás, duplájába, 40 euróba került.

Azóta is várom az eredeti jegy árának, 4500 forintnak a visszatérítését.




Fél évig meg se szólaltak. Aztán többszöri felszólitásomra végül válaszoltak idén március környékén. Elkérték a banki adatokat, és kértek pár hetet. Majd később, ismételt sürgetésemre, megint elkérték őket, majd újra semmi. Az sem hatotta meg őket, hogy megfenyegettem őket, hogy írok a Kuruc.infónak.

A legvégén megírtam nekik, hogy ha július 12-ig nem érkezik meg a pénz a számlára, megy a levél. Mintha megszeppentek volna: visszaírták, hogy legyek türelemmel, néhány hétre van szükségük, a pénzeket amúgy is folyamatosan utalják vissza. Mondanom sem kell, azóta sem érkezett meg.

Nem nagy pénz (bár valakinek azért is meg kell dolgozni), de azért ez felháborító. Biztos vagyok benne, hogy az üzletpolitikájuk egyik alapja, hogy soha senkinek nem adnak vissza pénzt, hiszen az tiszta haszon. A többi busztársaság körében egyébként nagyon rossz a hírük. A másik busz vezetője javasolta, hogy többet ne utazzak velük. Nem lesz nehéz megfogadni a tanácsát...

Egyébként valószínűsítem, hogy sok más utasnak volt hasonló élménye velük kapcsolatban.

(Olvasónk valamennyi ezzel kapcsolatos levélváltása a birtokunkban van, ellenőriztük és igazoljuk szavai valóságtartalmát - a szerkesztőség.)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából