Ugrás a cikkhez
Reklám

Olvasónk beszámolója:

Hétvégeken szórakozóhelyeken vagyok biztonsági őr, a rendre és a beléptetésre kell ügyelnem.

Legutóbbi alkalommal egy észak-magyarországi elcigányosodott községben volt őrzendő rendezvény. Kb. 600 fős vendégsereg, este 8-tól hajnal 2-ig, a szervezőtől a jegyszedőkön át a zenészekig a biztonsági szolgálaton kívül mindenki cigány volt.

A zenészek az öltözőben tízesével húzták ki a speedcsíkokat, és a vendégek zöme is jól láthatóan bőségesen fogyasztott alkoholt és speedet annak ellenére, hogy megállás nélkül cigány zene szólt.

Miután egy az átlag garázda vendéghez képest is kirívó viselkedésű három fős társaságot a bejáraton kívülre parancsoltunk - hozzáteszem, erőszak és fizikai kontaktus nélkül -, ők egy kollegámmal szándékoztak beszélni az ismételt belépés lehetőségéről.

A kolléga nyugodtan közölte a tényét annak, hogy nem léphetnek be ismét, mire az egyik cigány elment az autójához, és kinyitott késsel jött vissza, amivel a kollegámnak szándékozott rontani.

Ketten voltunk a kollégámmal, ők hárman voltak.

A késes támadót én hátulról elkaptam és lefojtottam, miközben a másik két cigány nekem akart támadni. Őket a kollégám lökdöste szét, akire a másik két cigány ugyanúgy kést rántott.

Elengedtem a lefojtott cigányt, és a kollégámmal felálltunk a másik két talpon lévő cigánnyal szemben.

Nem került sor ütésváltásra, de több ízben megindultak támadó mozdulattal. A késelés és a sérülés elkerülése meglátásom szerint annak volt köszönhető, hogy a kollégám és én is magabiztos, testes, stramm férfiak vagyunk, küzdősport-ismeretekkel; míg ezek a cigányok láthatóan nem voltak azok.

Azt gondolom, hogy tartottak attól, hogy alulmaradnak; de úgy sejtem, hogy ha átlagos testalkatú és küzdőképességű vagyonőrök állnak ott, azokat leszúrják.

Hogy elkerüljük a sérüléseket, visszaléptünk az épületbe, és magunkra húztuk a bejárati ajtót, aminek üvegén keresztül tisztán láttuk, hogy mindhárom cigány kinyitott késsel szemezik a bejárattal, és láthatóan azt diskurálták egymás közt, hogy hogyan támadjanak. Szerencsére még az incidens elején megkértem egy vendéget, hogy hívja a rendőröket, amit meg is tett.

3 autóval érkeztek meg a rendőrök.

A cigányok, hallván a szirénákat, gyorslépésben haladtak az autójukhoz, és mivel az takarásban volt, nem láttuk, de úgy sejtjük, hogy eldobták a késeket.

A rendőröknek elmondtuk a történteket, mire ők ruházat- és autóátvizsgálást végeztek, melynek során nem találtak kést. Ezt követően elengedték a cigányokat, és azt kérték tőlük, hogy üljenek az autóba és menjenek el.

Ez számomra azért döbbenetes, mert

- az eseményt végignéző emberek tucatja támasztották alá a rendőröknek a kés és a leszúrási szándék meglétét

- nem készült jegyzőkönyv, nem vettek fel adatokat és vallomásokat

- a cigányok tiszteletlenül beszéltek a rendőrrel

- a ruházatátvizsgálás közben a cigányok azt kiabálták a biztonsági szolgálat irányába, hogy "várjá', megdöglesz te még ezé'"

- a cigányok a saját történetükbe kavarodtak bele, mivel egyszer azt hazudták a rendőröknek, hogy ők egyszer sem voltak bent, aztán pedig azt, hogy az épületben megvertük őket

- a cigányok mindegyike erősen alkoholos és drogos állapotban volt, ennek ellenére rendőri kérésre ültek autóba és vezettek el, szétdrogozva, ittasan, miután több embert is meg akartak ölni.

Jeleztem a rendőröknek, hogy ez nem jó ötlet, mivel jó eséllyel fognak visszajönni még többen. A rendőr azt válaszolta, hogy nem fognak, és hogy a biztonság kedvéért itt marad egy autó a bejárat előtt.

Bár ez a gesztus helyes volt a részükről, azt gondolom, hogy hiba volt elengedni így a cigányokat, mert így az az élmény marad meg bennük, hogy csinálhatnak ők bármit, szurkálhatnak, garázdálkodhatnak, verekedhetnek, nem lesz következménye.

És nem tévednek, valóban nincs következménye, sőt még részegen és bedrogozva, a rendőr szeme láttára vezethetnek el.

Értem, hogy miért nem akarta bevinni őt a rendőrség, de elfogadni nem tudom. Túl sok velük a baj, és a rendőrségen is ugyanazt a bunkó, garázda stílust fogja használni, mint velünk szemben.

A rendőr magyarázata az elengedésükre az volt, hogy az átvizsgálás során nem találtak náluk kést, így nincs indok, amiért bevihetné őket. Nem ismerem az ilyen esetekre vonatkozó rendőri jogokat és kötelességeket. De azt gondolom, hogy amikor egymástól független emberek tucatja erősítik meg a rendőrnek ugyanazt a tényt, az részben bizonyító hatású kellene hogy legyen.

A szerencsének és a kollégám józan, higgadt helytállásának köszönhető, hogy például ezt a levelet még meg tudom írni.

Óvakodjanak a normális emberek az ilyen mélyigénytelen közösségek látogatásától!

(Szándékosan, mindnyájunk érdekében nem neveztem meg a pontos helyszínt, időpontot és a fellépő zenekar nevét.)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából