Olvasónk írja:

Elegem van. Elegem van abból, hogy még mindig szitokszó Magyarországon a vállalkozó. Elegem van abból, hogy a NAV semmi másra sem képes, mint fenntartani egy szar rendszert, aminek az elsődleges célja a büntetés. Miért írom ezt? Nagyon egyszerű.

Azzal kezdődött a történetem, hogy csillogó szemmel vágtam bele a vállalkozói világba. Emlékszem arra, ahogy az ügyvéddel érdeklődve beszélem át a lehetőségeket, hogy miként lenne érdemes megalapítanom életem első cégét. A papírmunka után egy székhelyszolgáltatóhoz mentem, mivel digitális munkákkal akartam foglalkozni. Gondoltam, úgysem kell nekem iroda, megvalósítom a digitális nomád életmódot. Legyünk őszinték, egy kezdő vállalkozásnak, ami fizikai termékekkel nem foglalkozik, minek fizetni irodát, amikor bárhonnan tud dolgozni?

Mikor kézhez kaptam az okiratot, boldog voltam. Életem első cégét megcsináltam. Boldogan kezdtem építgetni a kapcsolatokat, munkákat keresni és felkészülni a munkára és az azzal járó teherre.

Alapítás után két héttel két levelet kaptam a NAV-tól. Az első egy 50 ezer forintos büntetés volt. Mint kiderült, az alapításnál a könyvelő figyelmetlen volt, és nem húzott be egy X-et. Nyeltem egy nagyot, gondoltam ez a velejárója. A második levél pedig egy ellenőrzés volt, amiben be kellett mutatnom az összes (!) dokumentumomat. Nem értettem, hogy mi miért történik, több vállalkozó ismerős azzal intézte el: ez ilyen.

Miután az ellenőrzésen nem találtak semmit, amivel bajba kerülhettem volna, elkezdtem építeni a cégemet. Jártam egy kisebb kapcsolatépítő társaság gyűlésére, ami utólag egyik legnagyobb hibának bizonyult. Ahogy telt az idő, rájöttem, hogy rossz helyen vagyok. A sok "persze, visszahívlak", "naná, hogy ti csináljátok meg" ígéretből végül két év működés után csőd lett. Mi történt valójában? Tettem fel a kérdést magamban.

Összegezve: megbíztam olyan emberekben és tanácsokban, amik nem az én érdekeimet szolgálták. Túlságosan optimista voltam, és bíztam. Bíztam azokban az emberekben, akik végül elvezettek a cégem tönkremeneteléhez. Most ott tartok, hogy egy jókora büntetésen csücsülök és várom, hogy egyszer csak csöngessen a NAV. Itt eltűntek azok a barátok, akik a világ legjobb tanácsait osztogatták.

Mit fogok tenni? Kivárom a végét. Kivárom a végét és elmegyek az országból. Bármennyire szerettem volna, nem most jött el az én időm. Sajnos nincs cégem Felcsúton és olyan "barátok", akik osztogatnák a pályázatokat. Tudom, a sikerhez nem ez kell. De az biztos, hogy még egyszer ebbe a hibába nem fogok belesétálni. Soha többé nem fogok céget alapítani Magyarországon, mert megégettem magam. Amikor be fog gyógyulni ez a sok seb és kifizetem a tetemes büntetésem - egy le nem adott papír miatt - figyelni fogok a sebekre.

Kilátástalannak érzem most a helyzetem, mert minden pénzem elment a cégre. Nem akartam mutyimester lenni, csak dolgozni, adót fizetni és élvezni az életet. Szerencsére találtam munkát, mert kerestem, és éreztem, hogy a nyafogás nem fog kihúzni a szarból.

Mit lehet tenni olyan helyzetben, amikor a kreativitásomat összetöri a bürokrácia és egy gondolat lebeg a szemem előtt: el innen az országból, messze el, és amíg ennek nincs vége, csak nyaralni járni vissza a Balatonhoz...

Köszönöm, hogy leírhattam a gondolataimat!