Valóban ez történik nap mint nap. Legutóbb a közterület-lenyúló társaság figyelt oda rám, mivel a saroktól öt méteren belül parkoltam egy külvárosi, bár metróhoz közeli parkolóhelyen. Senkit nem zavarva egy befelé egyirányú utca sarkán, a saroktól legalább másfél-két méterre. A kirótt büntetés alapja a közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése, egy brutális 15 ezer Ft-os bírsággal jutalmazva.

Ez a tény - valamint a közlés, hogy a ferencvárosi közterület-lenyúló társaság igazgatója nem jogosult a helyszíni bírság megváltoztatására, részletfizetésére, mérséklésére, elengedésére - indította újra azt az órát bennem, ami már jó régóta ketyeg, néha gyorsabban, néha lassabban.

Elgondoltam, hogy mikor Keszthelyen a helyi parkolást privatizáló társaság úgy bírságolt meg, hogy közben igazolható módon mobillal a parkolásom be volt fizetve, majd hosszas utánajárással sikerült pénzt, időt, energiát nem kímélve bizonyítanom, hogy valóban jogosan parkoltam az adott helyen, amelyet a Zala megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség levelében el is ismert, azzal intézte el az ügyet „hogy a szolgáltató nem követett el jogsértést”, valamint tolmácsolta, hogy elnézést kérnek az „esetleges” kellemetlenségekért. Mert nem biztosak benne, hogy nekem ez kellemetlen volt.

Korábban Budapest belvárosában egy felfestett parkolóban való parkolást akart a helyi közterület-bitorló társaság 30 ezer forintos „jutalomban” részesíteni, amit csak egy év utánajárással a Pesti Központi Kerületi Bíróság végzésével sikerült hatályon kívül helyezni.

Vagy másutt az Er-Park Kft. érdemdús tevékenysége eredményeként az automatába bedobott, de jegyet nem adó, ezért a helyi fogdmegek emberekre odafigyelő, szorgos munkájának eredményeként azonnal bírságoló büntetést érvényteleníteni.

És a háromlábú csodakamerák még nem is dolgozták be magukat kellőképpen az útonállás módszertanába.

Hova vezet mindez? Mert a véget nem érő vegzatúra nem csak velem fordul elő. Az így szerzett jövedelem vajon kit gazdagít? Hogyan számolnak el vele?

Mikor önkorlátozó alapon próbálom a tömegközlekedésre átterelni utazási szokásaimat, eközben folyamatosan győzködnek az ellenkezőjéről. Amellett hogy nincsenek P+R parkolók, hogy az ötméteres szabályt ilyen - joggal való durva visszaéléses - módon alkalmazzák. Nem szeretnék Tarlós helyében lenni a dugódíj bevezetésekor.

Ha már itt tartunk, az is érdekes, hogy amikor a lakosság majdnem fele létminimum szintje alatt él (92-93 ezer Ft/hó), akkor egy kisebbfajta környezetkímélő szabálysértés esetén a bírság nagysága 15 ezer Ft, apelláta nincs alapon. Egy zenész egy négyórás próbáért nettó 1800 Ft-ot kap. De ezt hosszan folytathatnánk.

Szóval azt tanácsolom az emberekre odafigyelőknek, hogy míg nem késő, sürgősen gyűjtsék be ezeket az útonállókat, ne hagyjanak senkit az út szélén!

(Olvasónktól)

Kapcsolódó: Eddig csak a sebességet mérték, de mostantól már mindent látnak a pénzbehajtók 6 milliárdos szupertraffipaxai