Ilyen nincs, és mégis van. Az ember nem akarja elhinni, hogy a Fidesz négy évi semmittevés után ennyire hülyének nézze az embereket, s felháborító közérzet- és hangulatjavító intézkedésekre költse adóforintjaikat öt nappal az önkormányzati választások előtt.

Többször írtunk az elmúlt négy évben arról, hogy Budapest Örs Vezér tere és Gödöllő között van egy HÉV-megálló, Európa egyik legbűzösebb és legfertőzőbb aluljárójával, amely gyakorlatilag használhatatlan. A neve: Kistarcsa Kórház.

Először 2010. október elsején közöltünk képes beszámolót Kistarcsa: a hatalom változik, a fekália marad címmel. Megírtuk, hogy az aluljáróban az emberi ürülék és vizelet úszik a feltörő talajvízben és a beömlő esővízben, tetején rothadó szemét hullámzik, hónapok óta takarítatlan bűzkupacok, a falakon pedig nem maradt fehér folt, mindent beborít a beteges, földalatti primitív kultúra hánytató rajztáblája.



Út az aluljáróba – „Csak a Fidesz”

Közlekedni, átmenni az aluljárón nem lehet, hacsak nem akar valaki bokáig gázolni a fekáliában. Nincs más, mint a tiltás ellenére nekivágni a sínek között a másik oldalra, jövő-menő szerelvényektől veszélyeztetve, megkerülve a sínpárokat elválasztó dróthálót vagy azon átmászva, bukdácsolva a kövek között, ha esik, ha fúj, ködben és sötétben, hóban és zivatarban, hajnalban és késő este, télen és nyáron. Anyuka fogja a babakocsit és cipeli, a másik gyerek kapaszkodik a szoknyájába, a robogó szerelvény vezetője rásípol és rázza az öklét; nyolcvanéves félvak férfi botjával keresi az utat, belebotlik a magas kőpárkányba, hasra esik; itt szállnak le a közeli kórházba érkezők nehéz csomagokkal, ahonnan elbocsátott betegek sántikálnak, zihálva megállnak a sínek között, egy begipszelt karú hat dioptriás lány hátán batyu, másik kezében mázsás bőrönd, tanakodik: lemenjen inkább a szarba, vagy valakitől segítséget kérjen; az iskolás gyerekek a vonatfüttyöt sem hallják, mindkét fülükben a butító zene szól oly hangosan, hogy elnyom mindent.



Átkelés a fekálián

2011. június 24-én ismét cikket írtunk Uniós zárás vidámkodással és némi fekáliával cím alatt, elmesélve azt az abszurd történetet, hogyan térítették el a protokollosok az utolsó pillanatban a soros uniós elnökségünk alkalmából Gödöllőn, a kastélyban tartózkodó azon francia diplomatát, aki HÉV-vel indult el ajándékot vásárolni a csömöri Auchan Áruházba, és a Kistarcsa Kórház megállóban akart leszállni barátnőjével esős időben. A botrány elkerüléséhez a Külügyminisztérium kellett.



Balesetveszélyes átjárás a síneken

De mi legyen azzal a több tízezer szerencsétlen magyarral, aki a nem uniós vendégek szemének és orrának való helyen naponta közlekedni kényszerül? (Egyébként a megálló fölötti, Csömör felé eső rendezetlen útról egy nyári napon annyi port szívnak be a HÉV-re várakozók, mint Kistarcsa lakói egy hónap alatt.) De hadd közlekedjenek csak ott a goj parasztok, azok olyanok, mint a birkák, mindent elviselnek és lenyelnek, aztán újra a Fideszre szavaznak, „csak a Fideszre”- gondolják odafönn. Honnan tudjuk?



Solymosi Sándor tornatanár, Kistarcsa fideszes polgármestere

Onnan, hogy négy év kevés volt, ahhoz, hogy megtalálják a felelőst, és cselekvésre bírják. Nincs felelős, mert nincs gazda. Ha pedig nincs tulajdonos, akkor senkinek semmi kötelezettsége. Nem kell karbantartani, takarítani. Akár el is vihetné, szét is szedhetné bárki a HÉV-megálló aluljáróját, senkinek sem hiányozna papíron.



Vécsey László fideszes országgyűlési képviselő a kistarcsai böllérfesztiválon

A jobban teljesítő kormány, s annak bürokratikusan felduzzasztott államigazgatása négy év alatt nem tudta megállapítani, hogy az érintett területnek ki a tulajdonosa, vagyonkezelője, s kinek a feladata az üzemeltetés, ide értve a felújítást, a tervezési és a kivitelezési hibák korrekcióját is, pl. a csapadékvíz-elvezetést és a talajvíz-szigetelést is. Akik érintettként szóba kerültek, azok mind tolták el a feladatot és a felelősséget, így a magyar állam, a BKV Zrt., a Magyar Közút Zrt., Kistarcsa város önkormányzata, Pest megye közgyűlése, a Pest megyei Flór Ferenc Kórház, s elbújt a hatósági, szakmai teendők elől a Pest megyei kormányhivatal, az ÁNTSZ, a Nemzeti Közlekedési Hatóság és más naplopó, Fidesz-túlsúlyos, bürokrata társaságok.



Dr. Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott

Pedig a Fidesz-KDNP reprezentánsai gyakran megjelentek olyan önünneplő és önfényező kistarcsai közérzet- és hangulatjavító rendezvényeken, ahol enni és inni lehet, néhány pálinka után nagyokat mondani és ígérgetni. Így például a különösebb szellemi színvonalat nem igénylő Böllérfesztiválon, Kakasfőző Fesztiválon, Görhöny (Krumpli) Fesztiválon az elmúlt négy évben megfordult - többek között - Vécsey László fideszes országgyűlési képviselő, Szűcs Lajos, a Pest megyei Közgyűlés elnöke, Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár és dr. Tarnai Richárd kormánymegbízott a Pest megyei kormányhivataltól. Biztos jönnek legközelebb is, mert Kistarcsa megcélozta a Regionális Böllér Centrum címet és a kakastöke gasztronómiát is továbbfejlesztik az itt élő tótok szokásai szerint. Ez kell a jónépnek, nem az aluljáró!

Az elmúlt négy évben a jelenlegi Fidesz-többségű képviselőtestület visszhangosan azzal tűnt ki - a feladata ellátására alkalmatlan jegyzőnő asszisztálásával -, hogy a kezdeti kollektív hazudozás után megszüntette a település egyetlen középiskoláját. (Lásd: A Fidesz középiskolát zár be Kistarcsán - rendőrt hívtak a síró gyerekekreTiltakozás: kivonultak a polgármester beszédéről Kistarcsán)

Majd az önkormányzat bezárt egy általános iskolát, s menekülésre késztetett egy angol nyelvű alapítványi iskolát. (Az általános iskola bezárásának következménye, hogy a gyerekek télben, fagyban, esőben egyik iskolából a másikba vándorolnak tornaórára.)

Visszaadta az államnak a bölcsődeépítésre kapott 250 millió forintot.

Csökkentette a sport- és kulturális, valamint a civil szervezetek támogatási keretét.

Előbb hangosan követelte az államtól a volt internálótábor területét, majd amikor megkapta, a minimális kötelezettségét sem teljesítette, ezért az állam visszavette azt az önkormányzattól. De továbbra is megmaradtak a költséges és nagyravágyó tervek a „Terror Háza II Múzeum” felépítésére, ami teljesen felesleges, válságos időkben, ekkora szegénység mellett elég lenne egy-két emlékszoba az internálótáborról.

Tavaly nyáron szemrebbenés nélkül megvonták a 65. éven felüli, egyedül élő nyugdíjasok 50 százalékos hulladékszállítási díjkedvezményét. (Ez a Fidesz rezsicsökkentése: elvesz 50%-ot, visszaad 10-et)

A végére hagytuk a fideszes Solymosi Sándor polgármester (általános iskolai tornatanár) vezette leköszönő képviselőtestület legnagyobb ötletét, melyről a szeptember 10-i rendkívüli ülésén döntött, és a tegnapi napon valósított meg.



A lépőrács szerelése tegnap

Öt nappal az önkormányzati választások előtt a tömeges lakossági bejelentések orvoslására ideiglenes közérzet- és hangulatjavító intézkedésként a Kistarcsa Kórház HÉV-megállójának szaros-hugyos aluljáróját, melyből feltör a talajvíz, és úszik a beömlő esőtől, ún. „lépőráccsal” fedte le, hogy a „zemberek” át tudjanak menni rajta egyik oldalról a másikra, s ne kelljen a sínek között balesetveszélyesen közlekedni. Az intézkedés addig szól, amíg nem sikerül megállapítania: ki a tulajdonos, kit terhel az üzemeltetés költsége.



Ha megtelik, négy év múlva újabb szint kerül rá

Mivel az állam eddig füle botját sem mozdította, az önkormányzat ügyvédet fogadott és bízott meg – nem először – a tulajdonos felderítésére és a szükséges jogi lépések megtételére az Alkotmánybírósággal bezárólag. (Az adófizető lakosok pénzéből.)
2018-ban pedig csupán annyit változik majd a helyzet, hogy mivel a lépőrács megtelik új ürülékhegyekkel, és még magasabbra tör fel a húggyal elegyedett talajvíz, a lépőrács szeméthegyeire újabb lépőrácsot húznak.



Zsiák Péter fiatal demokrata: „Kistarcsa jobban teljesít!”

Mert ez a hanyag kormány döntésképtelen még a saját vagyontárgyairól is. Viktor nem fog erre kirándulni. Az embereknek viszont valahogy be kell fogni a pofájukat.

És ezeket újra meg fogják választani kétharmaddal. Mert ahogy a legvonzóbb fiatal demokrata képviselő, Zsiák Péter írja szórólapján: „Kistarcsa jobban teljesít!” Neki és hasonszőrű társainak.

Pipás Pista