Olvasónk írja:
Tisztelt Szerkesztőség!
Múltkori cikkükben az MSZP szegedi táskás embere, Kőmíves Benedek mellett megemlítették Majó Zoltánt, az SZTE főigazgatóját is.
Jobboldali egyetemi oktatóként teljes elkeseredéssel figyelem évek óta Majó ténykedését, és azt, ahogy az SZDSZ és az MSZP életben tartásán fáradozva sorra látja el munkával és pénzzel kádereiket.
Amit minden szegedi egyetemi polgár lát, az az, hogy Majó úr pozíciójából adódóan rokonait, szeretőit, üzlettársait és barátait fontos pozíciókba emelve, igazgatóknak kinevezve kontrollál mindent. E társaság közös vonása az SZDSZ és az MSZP iránti feltétlen lojalitás.
A teljesség igénye nélkül:
- Búzás Norbert üzlettársa és barátja Majó úrnak. Ennek a kapcsolatnak köszönhetően az SZTE kutatás-fejlesztési és innovációs igazgatója lett. Búzás úr a szocik kormányzása alatt Szeged Város Közgyűlésének, SZDSZ által a Szegedi Vízműben delegált felügyelőbizottsági tagja volt.
- Bolgár Zsolt szintén üzlettársa és barátja. Az évi 500 milliós forgalmú Universitas-Szeged Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője lett. Bolgár úr továbbra is üzlettársa Majó úrnak a Dalson & Dawney Kft-ben. A mai napig üzlettársuk és közös barátjuk Garamhegyi Ábel, aki az SZDSZ uralma alatt a gazdasági minisztériumban volt államtitkár és Kóka János közvetlen helyettese.
- Révész Balázsból, Majó Zoltán barátjából az SZTE marketing- és kommunikációs igazgatója lett.
- Petri Georgina Majó úr szeretője, a rektor úr kabinetfőnöke. Itt, az egyetemen csak akkor lehet a rektorhoz bejutni, ha „Gina” engedi. Köztudomású, hogy a mindennapi döntéseket „Gina” hozza (gondolom, Majó úrral egyeztetve).
- Erdélyi Evelin szintén Majó úr szeretője volt, és így lett az SZTE fejlesztési igazgatója. A gyakorlatban a TIK vezetője volt. Amikor összevesztek, Majó elérte fenyegetések útján, hogy lemondjon.
(Majó úrról egyébként köztudomású, hogy mind Pesten, mind Szegeden több hölgyismerőse van, akik ha kitartanak mellette, akkor pozíciót kapnak. Felesége pont ezért válik tőle.)
- Vilmányi Márton (volt) sógora Majó úrnak, és az SZDSZ fő szellemi holdudvarát képző gazdasági kar tanára.
- Vilmányi Rita, aki Vilmányi Márton testvére, Majó úr jóvoltából a Kutatás-fejlesztési és Innovációs Igazgatóságon a Támop 4.2.2/B projektiroda vezetője lett. Egy olyan folyamatos projektnek a feje, amely már több milliárd forintot nyert az egyetemen keresztül. Számtalan MSZP-holdudvarba tartozót von be e projektek végrehajtásába, természetesen óriási fizetésekkel jutalmazva a „munkát”.
- Tóth Károly az MSZP városi képviselője és Majó úr barátja. Mára az SZTE Juhász Gyula Pedagógiai kar dékáni hivatalának vezetője és a Szakképzési, Távoktatási és Továbbképzési Központ programigazgatója, valamint Vilmányi Rita által vezetett projekteknél, többek között alprojekt vezetőként tevékenykedik. Cége, az Arcas BT. mellett ő maga is óriási pénzeket vesz fel.
- Tráser Ferenc (aki Majó úr elődje volt) regnálása idején csak a szocialista gazdasági holdudvarhoz tartozó cégek nyertek a közbeszerzéseken.
- Susányi Tamás Majó úr jóvoltából ma a Deak Kooperációs Kutatási Zártkörűen Működő Non-profit Részvénytársaság vezérigazgatója. A Deak Zrt. egy projektmenedzseri feladatokat ellátó cég, amely az egyetem által megnyert több milliárdos pályázati pénzek elköltését „menedzseli”.
- Susányi úrról köztudomású Szegeden, hogy Botka László „pénzcsináló” embere. Annak a Szeged Pólus Fejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságnak volt -2010-es leváltásig- az ügyvezetője, amely a több 10 milliárdnyi haszontalan, szegedi szoci beruházást felügyelte és bonyolította le. Többek között például a korábbi cikkükben említett Ujhelyi- és Botka-barát - a több milliárddal csődbe ment - Szeviép Zrt. közreműködésével létrejött új, teljesen fölösleges villamos vonal építését. A számítástechnikai és az egyetemet is érintő gazdasági ügyekben Susányi úr megkerülhetetlen figura. Természetesen a főállása mellett több cégben is érdekelt, például ügyvezetője egy kétfős, mégis évi több százmilliós forgalmat lebonyolító számítógépes programozó cégnek. Susányi úr ugyanazt csinálja, mint régen, a gazdái zsebeit és a sajátját tömi. „Véletlenül” ugyanazok a cégek tűnnek fel a pályázatokhoz kapcsolódó pénzügyi tevékenységeknél is, mint amelyek már 2010 előtt is feltűntek azon nyertes cégek közt, melyek a szegedi önkormányzat közbeszerzésein is nyertek.
A fent felsorolt díszes társaság közös vonása, hogy óriási, esetenként havi egy millió forintot is elérő jutalmazásért (állami pénzből) egy „jobboldali kormányzás” alatt, egy évi több tízmilliárd forint költségvetésű egyetem teljes gazdasági vetületét felügyelik és irányítják
Külön elkeserít, hogy az SZDSZ szegedi emberét, Majó urat tisztségében (hiába tüntette ki Bajnai Gordon, hiába barátja és üzlettársa Kóka Jánostól Ujhelyi Istvánon keresztül minden szoci vezető) egy „jobboldali kormány” minisztere nevezte ki. Most pedig Majó úr óriási mellénnyel hirdeti az egyetemen, hogy a rektor úr mellette van, és csak őt fogadja el a jövőben kancellárként. Maruzsa Zoltán felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár valamennyi gazdasági kérésének eleget tett, és a preferált cégeinek munkát adott, így valószínűleg Maruzsa is hozzá ragaszkodik és ő lesz az egyetem kancellárja!
Nos, kedves barátaim, itt tartunk 2014-ben a végvárakon egy „állítólagos” jobboldali kormány alatt!
Egy egyetemi oktató
Kapcsolódó: Olvasó: Ujhelyihez kötődik Kőmíves Benedek, az MSZP szegedi közpénzkimentő bajnoka