A sötét ég alját kettéhasította egy vérvörös csík. Lassan pirkadni kezdett, láthatóvá téve a Halászbástyán sürgölődő alakokat és munkájuk tárgyát. Két bitófa állt a Duna felőli részen, magas ácsolaton, hogy a budai rakpartról is tisztán kivehető legyen. Lent a parton hatalmas tömeg verődött össze, kíváncsiak sokasága állt a lezárt felső rakparton. A tömeg egyre nőtt, sokasodott, a hajnali óra ellenére százával érkeztek az emberek. A Halászbástya elkerített részén kívül is hatalmas volt a tömeg, a házak ablakai is mind nyitva voltak, tömve a kíváncsi arcokkal. Sokan már az előző este itt voltak, főleg vidékről, hálózsákokban töltve az éjszakát a nem éppen puha díszburkolaton.

A Mátyás-templom mellett felállított ideiglenes fogdában csend honolt. A hideg és sötét fémcellába behallatszottak a külvilág zajai, és ezek a zajok egyáltalán nem voltak kellemesek a lakók számára. Tudták, hogy ami kint történik, az nekik készül. Már csak óráik, talán csak perceik vannak hátra. A Szabad Magyar Alkotmányos Bíróság mindkettejüket perbe fogta, a tárgyalás során bűnösnek találta, a magyar nép és az ország ellen elkövetett árulás bűnében. Ennek csak egy büntetése létezik, mióta világ a világ. Halál.

Odakint világosodott. Megérkezett a pap és az orvos. Felsorakozott melléjük a csendőrség két szakasza, és megindultak a börtönkonténer felé. Kulcs zördült a zárakban, az őrök elővezették a két elítéltet. Most nem voltak olyan jól fésültek mint régen, mikor az ország és a nép vérét szívták. Két csapzott, riadt patkány pislogott a sötét utáni erős napfényben.

A csendőrparancsnok határozott hangja csattant a csendes reggelben. Jobbra át! Lépés indulj, irány az exekúció! A két elítélt ment. Nem is tehettek mást, hiába forgatták a fejüket, nem láttak sehol egy baráti, vagy legalább szánakozó pillantást. A bitófa alá értek. A pap látható undorral adta fel nekik az utolsó kenetet, a hóhérsegédek pedig úgy kötötték hátra a kezüket, mint ha két lepráshoz kellett volna nyúlniuk.

Felvezették őket a hágcsón és a segédek a nyakukba tették a kötelet.

- Ezt elkúrtuk - mondta Ferenc torz mosollyal a fején.

- Nem kicsit. Nagyon - válaszolta Viktor.

- A szemünket nem kötik be? - kérdezte szemtelen hangon Ferenc. - Ez minden elítéltnek jár!

- Nektek nem - hangzott a hóhér válasza. - Nézzetek csak szembe az utolsó pillanatban azokkal, akiknek az életét megnyomorítottátok, a jövőjét tönkretettétek.

Ekkor értették meg mindketten, hogy ez nem játék. Itt nincs tovább. Ferenc torkából idétlen vihogás tört elő, a feje idegesen rángatózni kezdett. Viktor jeges rémületében csak most vette észre, hogy valami meleg folyik a lában. Összevizelte magát.

A következő pillanatban megindult a lábuk alatt a talaj. Az utolsó amit érzékeltek a zuhanás és egy reccsenés…

A tömeg felüvöltött. A Mátyás-templom harangja egyszer megkondult, tompán, mint egy pontot téve az addig történtekre.

A szebb jövő elkezdődött…

(Olvasónktól)