Az első és a második rész itt, illetve itt olvasható.

(Az írások tartalma nem feltétlenül tükrözi szerkesztőségünk álláspontját. A "náci, rasszista, kirekesztő" etc. Kuruc.info csupán a virtuális teret biztosítja az esetleges vitához.)

Mielőtt a lényegre térnék, engedjék meg, hogy elmondjam a cikk előzményét. Amatőr voltomat sikerült igazolnom, ugyanis véletlenül felállítottam egy "csapdát", amit a "profik" szándékosan állítanak fel - legnagyobb sajnálatomra a döntő többség bele is sétált. Mindjárt kifejtem, miről van szó.

Miután megjelent az első cikk a Kuruc.infón, hirtelen nem tudtam, mivel folytassam; nem azért, mert ne lett volna téma - épp ellenkezőleg, hirtelen annyi reakció érkezett, amihez legalább két válaszreakciót is lehetne fűzni. Minthogy a második részt még az első cikk megjelenése előtt elküldtem, így abban nem állt módomban reagálni - akkor még sajnáltam ezt, de, mint utólag kiderült, a Mindenható ismét jobban tudta nálam, hogy mit csinál… a második cikk hozzászólásainál ugyanis kivétel nélkül mindenkinél előjött egy alapvető típushiba.

Hogy ezt érzékeltetni tudjam, megosztanám magukkal egy XX. századi neves német politikai gondolkodó értékes sorait. Előzetesben annyit: ugyanabból a műből származik, amelyből a "mottó" is.

Ismerek embereket, akik végtelenül sokat "olvasnak", egyik könyvet a másik után, de mégsem merem őket olvasottaknak nevezni. Kétségtelenül rendelkeznek egy halom tudás felett, agyuk azonban nem képes beosztani és rendszerbe foglalni ezt a felhabzsolt anyagot. Hiányzik belőlük a művészet, amellyel az értéktelent el tudnák választani az értékestől. Az értékes elemet ugyanis mindörökre el kell raktároznunk agyunkban, az értéktelent azonban nem szabad felesleges teherként magunkkal hordoznunk.

Az olvasás nem öncél, hanem csak eszköz, amellyel a velünk született tehetség és képesség kereteit kitöltjük. Az olvasott anyag ne az olvasás sorrendjében, hanem mozaikdarabkákként foglalja el az általános világképben őt megillető helyét, mert ellenkező esetben a felhalmozott dolgok összevisszasága jön létre, amely éppen annyira értéktelen, mint amennyire önhitté teszi szerencsétlen tulajdonosát. Az illető komolyan azt hiszi önmagáról, hogy művelt és nagy életismerettel rendelkezik, az igazság pedig az, hogy mindinkább eltávolodik a világtól, és a végén nem ritkán szanatóriumba kerül, de jobb esetben "politikus"-ként valamelyik parlamentben "tevékenykedik".
Az ilyen embernek sohasem sikerül adandó alkalmakkor a fontos dolgok kitermelése, mert szellemi téren nem az élet, hanem az olvasott könyvek sorrendje és tartalma szerint igazodik, Ha az ilyen embert a sors az olvasott anyag gyakorlati felhasználásának szükségességekor a könyv és oldalszám megjelölése mellett figyelmeztetné esetről esetre az olvasottakra, akkor még tudná értékesíteni a felhalmozott anyagot. De ez sajnos, nincs így, és az ilyen hétpróbás olvasottak minden kritikus órában kétségbeesetten keresgélik a sémát, de halálos biztonsággal majdnem kivétel nélkül a hamis receptet veszik elő.

Ha nem így lenne, nem tudnánk megérteni legmagasabb helyen ágáló tanult kormányvitézeink politikai tevékenységét, ha csak nem akarjuk róluk a patologikus adottság helyett az alávaló aljasságot feltételezni.

Minthogy mégiscsak a Kuruc.infóról van szó, talán sokan kitalálták, hogy ez a Mein Kampf második fejezetének egy idézete. Sokaknak furcsának tűnhet, hogy egy "naiv konzervatív kölyök" pont egy Hitler-idézettel kívánja igazolni magát, azonban nagyon kevesek gondolják végig, hogy Hitler valójában akkor vált politikailag gondolkodni képes személlyé, amikor még köze nem volt a politikához. Bár finoman szólva sem volt egy Forrest Gump, azonban nem is volt akkora zseni, amekkorának tartják - egyszerűen vette a fáradságot, hogy tapasztalatból megtanulja értelmezni a világát. Megtanulta a politikai gondolkodás kettősségét: a világból felé érkező információkat logikusan szelektálta és értelmezte, majd saját világnézete alapján elhelyezte a gondolkodásában.

Hogy értelmezhetőbb legyen a mai nyelvezeten: van egy információ, ami értelmezni kell - mondjuk, látunk egy plakátot, hogy idén megszűnt Magyarország ellen a túlzottdeficit-eljárás, és alatta az ismert szlogen: Magyarország jobban teljesít! Ennek van egy értelmi és egy érzelmi része: az értelmi rész az adat, a tény, a megcáfolhatatlan információ, miszerint megszűnt az eljárás; az érzelmi része pedig a mondat, hogy jobban teljesít, tehát a Fidesz-KDNP kormány jól végzi dolgát.

Erre általában kétféleképp reagálnak az emberek: a fideszesek büszkén kihúzzák magukat, a Fidesz-KDNP-t nem kedvelők pedig csak legyintenek egyet, hogy "Egyvalamit csinálnak jól, de azzal teleharsogják a világot." Pedig minden ember ugyanazt a plakátot olvasta el - csak épp érzelmi szinten másképp fogták fel, ergó: a más világnézetek alapján másképp helyezik el ugyanazt a tényt a gondolkodásukban, ahogy egy kettes tanuló is másképp viszonyul a hármashoz, mint egy osztályelső.

Ez eddig az egyszerű része. A gubanc ott kezdődik, hogy a politikai pártok nem akarják, hogy az átlagemberek tudatosan fel is fogják az üzenetet - le akarják szűkíteni az érzelmi részre, méghozzá a nekik tetsző érzelmi részre. A példánál maradva, a Fidesz-KDNP-t sem az érdekli, hogy most mit is jelent igazából az a tény, hogy kikerültünk a túlzottdeficit-eljárás alól - ennek az egésznek csak annyi a lényege, hogy az emberek értesüljenek róla, hogy milyen ügyesek voltak 'a Zorbánék'. Gondolom, maguk között s sokan vannak, akik jót derülnek - vagy épp szánakoznak - azokon, akik bedőlnek ennek a "szakállas" trükknek.

Ez egy nagyon fontos lecke, azonban az emberek többsége - vagyis, egész pontosan minden gondolkodó vagy önmagát gondolkodónak képzelő homo sapiens - azt hiszi, hogy ő már "átlátta" a helyzetet, és "majd ő megmondja". Ahogy a megboldogult Hofi Géza mondotta volt: "A világon az emberi ész van a legjobban elosztva. Mindenki azt hiszi, hogy neki egy kicsit több jutott…" És ez főleg a politikai életben nagyon találó, a közmunkástól a miniszterelnökig minden szinten.

Nos, mint említettem bő másfél oldallal ezelőtt, e sorozat második része nagyon érdekes tanulságokat nyújtott számomra - mármint, ami a hozzászólásokat illeti. Vegyük alapul a fentebb ismertetett Hitler-féle sajtóelemzést, és emeljük ki a cikk tételmondatait:

1. "A politikai gondolkodás kialakításához vezető első lépés, hogy az ember "kialakítja" a saját személyes politikai preferenciáit."

2. "Ha a társadalom lelkiismeretes tanárként alaposan a körmére néz minden egyes általa kiadott feladatnak, a felelősségre vonás terhe alatt valószínűsíthetően emelkedni fog a házi feladatot elkészítők száma. Ez nem feltétlenül jelent minőségi emelkedést, mivel a tanár által megbízottak képességeit nem tudja befolyásolni - ugyanakkor, a becsületességen sokat javít."

3. "Nem feltétlenül járt rosszul Magyarország azzal, hogy megismerte a demokrácia árnyoldalát, sőt, mondhatni a lehető legjobban jött ki (…) ugyanis Nyugaton körülbelül halvány sejtelmük sincs arról, hogy mit művelt a kommunizmus itt, nálunk emberéletek százezreivel, millióival; nem is sejtik, milyen veszélyeket hordoz magában, és ugyanígy, azt sem képesek megérteni, hogy például Afganisztán vagy Irak miért nem örült, amikor a "hős amerikaiak" elvitték nekik a demokráciát. "

Nos, még egyszer végignéztem a kommenteket az alapján, hogy ki ismerte fel ezeket a szövegben. Jelentem, három ember tért ki az első tételmondatra, ketten a másodikra, közülük egy személy pedig mind a hármat megemlítette. A nagy többség leragadt Antallnál és Sólyomnál - egy olvasó még azzal is megvádolt, hogy csak a gyűlöletet szítom itt a "balos" propagandával. Nem, kérem; nem tetszett megérteni, amit mondtam. Tehát még egyszer: 66, azaz hatvanhat emberből 5, azaz öt volt képes felfogni és értelmezni a cikk mondanivalóját; míg a többiek a cikk lényegtelen részeit felesleges teherként magukkal cipelték. Magyarul: a cikk 66 olvasójából hatvanegy semmivel nincs előrébb a politikai gondolkodásban, mint azok, akik büszkén kihúzzák magukat a "Jobban teljesít!" plakátjai láttán, vagy "Összefogást!" skandálnak a baloldalon; csak épp világnézeti beállítottságuk révén máshogy fogják fel ugyanazokat a tényeket.

Ugyanezt mondhatnám más példával is. Például ott van annak az MSZP-s beadványnak az ügye, amelyből aztán a teljes MSZP kihátrált, amikor aláírta Gyöngyösi Márton képviselő. Egy logikusan gondolkodó embernek ez a teljes blődség kategóriája: kit érdekel, hogy ő írta alá? Aláírta, és kész - ennyivel is előrébb vannak a céljukhoz; és ha neki nem büdös ennyire megvetett emberekkel közösködni, akkor nehogy már magának az legyen!

Vagy például, ha már Gyöngyösi Márton: ott van a híres "listázós" beszéde. A teljes antijobbikos "gondolkodó" közönség fújt rá, és fúj rá azóta, mert rosszul fogalmazott - a kettős állampolgárságból lett azzal az egy példával a zsidók faji alapú (sic!) listázása. És senkinek nem esik le a baloldali olvasó/nézőközönség előtt, hogy "ja, nem is erről volt szó…". Millió meg millió ilyen ködösítés van a politikában, néha véletlenül, de inkább szándékosan - főleg Gyurcsánynál lehet ezt egészen óriási számban tanulmányozni. És az emberek beveszik, skandálják - hagyják olyan dolgokkal megvezetni magukat, amit 100 éve (!) egy építőmunkás (!!) ki tudott küszöbölni.
Az előző cikkemnél is nagyszerű válaszok érkeztek Antall Józsefről és Sólyom Lászlóról az értelmes kritikától a tökéletes blődségekig, de könyörgök, kit érdekel? Nem arról szólt a cikk, hogy most Antall József aláírta-e a rózsadombi paktumot vagy sem; a cikk arról szólt, amit fentebb kiemeltem a három pontban.

Erre reagáltak 66-ból öten, ami 0,07%-os arány - egy politikai oldalon, egy politikával legalábbis heti szinten foglalkozó emberek körében ekkora. El lehet képzelni, hogy pl. Marika néni Kunszállásról, a Kiskegyed törzsolvasójaként mennyire tud logikusan végiggondolni egy politikai üzenetet. Ilyen körülmények között nem csoda, ha az ember megundorodik a politikától, hiszen halvány gőze sincs hozzá. Pedig csak ennyi az egész: "ha a társadalom lelkiismeretes tanárként alaposan a körmére néz minden egyes általa kiadott feladatnak, a felelősségre vonás terhe alatt valószínűsíthetően emelkedni fog a házi feladatot elkészítők száma. Ez nem feltétlenül jelent minőségi emelkedést, mivel a tanár által megbízottak képességeit nem tudja befolyásolni - ugyanakkor, a becsületességen sokat javít". Ez a tételmondat nem függ attól, hogy most éppen demokrácia van-e - ez a dualizmusban vagy a Horthy-rendszerben ugyanúgy igaz lett volna, mint a Kádár-korszakban vagy akár napjainkban; nincs olyan ideológia vagy politikai berendezkedés, amely ne tekintené alapcélnak a társadalom megnyerését és manipulálását. Innentől kezdve pedig a társadalmon múlik, hogy mennyire hagyja magát megvezetni. Márpedig, mint a fentebb illusztrált példa mutatja: hatvanhatból öt ember tudott a lényegre koncentrálni. Nagyon mélyen vagyunk.

Zárásként, következzék az elkövető utólagos engedélyével, és neve mellőzésével az egyik hozzászólás az előző cikkből: Hogyan is néz ki egy gondolkodó ember hozzászólása a témához? (Kiemeltem azokat a részeket, amik a tételmondatokkal foglalkoznak és/vagy a tételmondatokkal kapcsolatos vitaindító tételek maguk is.)

Vannak dolgok, amikben egyetértünk. Például annak fontossága, hogy társadalmunk minél nagyobb rétegei aktívan foglalkozzanak közös ügyeinkkel, vagyis politizáljanak. Ugyanakkor én is azok népes sorát növelem, akik a megismert liberális demokráciát nem tartják alkalmasnak országunk, nemzetünk felemelkedéséhez. Ám lehetséges, hogy ez csak azért van, mert,mint írtad is, mi kizárólag vagy legnagyobb részben az "árnyoldalát", negatívumait tapasztalhattuk meg a demokráciának. Lehet.

A demokrácia társadalom általi alkalmazásának pozitív példájaként mutattál Európa nyugati világa felé. Ahol a társadalom nagyobb sikerrel szerez érvényt akaratának és a politika kénytelen minél nagyobb méretekben (ám nem teljes egészében) kielégíteni a társadalom elvárásait. Viszont én ezzel szemben azt látom, hogy Nyugat-Európa társadalmait, köszönhetően a relatíve magas életszínvonalnak, egy afféle "mesterséges kómában" tartják politikai képviseleteik. "Kómában", amely elrejti a társadalmak túlnyomó többségének a figyelme elől azokat a súlyos és égető problémákat, amelyek hosszútávon az általunk ismert európai kultúra bukásához fog vezetni. Gondolok itt a demográfiai katasztrófára és a kulturális meghasonulásra, amelyek Nyugat-Európát talán jobban fenyegetik (mert kérdem én: ki fog ezen problémákkal foglalkozni, szembe szállni, ha relatíve jólét van?). A nyugat-európai demokráciánál maradva, de már közelebb hazánkhoz, ejtsünk néhány szót Ausztriáról. Arról az Ausztriáról, ahol egy történelmi esemény megvitatását hosszú börtönévekkel sújtja a "demokratikus" állam, sőt egy tanár nem régiben azért veszítette el állását, mert nem volt hajlandó nyilatkozni a témában. Abszurdum, nem? Szóval nem feltétlenül hiszem, hogy a demokrácia alkalmazásának pozitív, vagy éppen követendő példájának kellene állítani a nyugatot. Bár vitatkozni kell és lehet is róla! (erről is)

Itt kapcsolódnék hazánk általad, és vélhetően sokak által is, nagyra tartott személyeihez. Először a volt köztársasági elnökünkről, Sólyom Lászlóról, írnék. Nem ismerem az ő politikai életútját így igazán mélyreható véleményt sem tudok alkotni róla. Az viszont tény, hogy az általad a demokrácia egyik úttörőjének tartott személy aláírta, hitelesítette, elfogadta azt a törvényt, amely Ausztriához hasonlóan büntetőjogilag tenné fellelőssé azokat, akik az adott történelmi eseményről másként vélekednek. Így Sólyom László szerepe hazánk demokráciájának építésében, talán, vitatható. 

Antall Józsefről, a III. magyar köztársaság, első miniszterelnökéről, már kicsit árnyaltabb a kép. Sokan, azt ami 1989-ben kezdődött egy lejtőnek tekintik, mélyrepülésnek, katasztrófának. S valljuk be, ebben rengeteg igazság van. Lejjebb olvastam a kommentelőknél az elszalasztott történelmi lehetőségeinkről a trianoni határ (vagy 1947-es határ) revíziójával kapcsolatban( s ezen revíziós lehetőségek reális esélyeit az akkori hadügyi államtitkár, Raffay Ernő is megerősíti), vagy a privatizációs időszakról, így részleteibe nem mennék bele. Viszont az megér néhány szót, hogy Antall József mennyire volt a körülmények áldozata. MERT, ha igaz is, hogy akkora nemzetközi nyomás nehezedett az országra amekkora, akkor is adva állt a lehetőség a miniszterelnökség és a kormány előtt, hogy erről a Magyarország ellen irányuló nemzetközi támadásról beszéljen a társadalomnak, és kikérje a társadalom véleményét arról, hogy ellenálljunk-e egy ekkora támadásnak, vagy szolga módjára teljesítsük minden követelésük. Ez demokratikus lett volna, döntött volna bárhogy a nép. Ezzel ellentétben az Antall-kormány egy olyan pályára állította országunkat, amely országunk minden tekintetben történő leépüléséhez vezetett (mezőgazdaság, oktatás, egészségügy, rend- és honvédelem, stb. ) Én sajnos, nem látom azt az eszményített képet, amelyet Antall Józsefről elénk tártál...

Habár sok mindenben nem értünk egyet, mégis kiváló ötletnek tartom ezt a vitaindítást, és nemes célnak, hogy a társadalom minél szélesebb rétegei gondolkodó és mindannyiunkra kiható felelős döntést hozó emberekké váljanak. Várom a következő cikket!

"Az ember nem csak azért felelős, amit tesz, hanem azért is, amit nem tesz meg." - Prótagorasz

ifj. Dósa Szilveszter,
az SZTE politológia szakos hallgatója