Tisztelt Szerkesztőség!

Szeretnék veletek és az olvasókkal megosztani egy hétköznapi magyarországi jelenetet.

Huszonegy éves vagyok, diák, vidéken élek. Ma reggel munkavállalás ügyében elmentem Székesfehérvárra. Miután végeztem, az autóbusz-állomáson vártam a buszt és eközben észrevettem, hogy két cigány kinézett magának. Oda is jöttek hozzám, a kövérebbik teljesen belehajolt a képembe és kinyújtotta felém a kezét. Ebben a pillanatban több hasonló jelenet is átvillant a fejemben, egyszer előfordult, hogy naivan viszonoztam a "gesztust" és nem akarták elengedni a kezem. Egy cigánnyal való találkozás sem volt pozitív élmény, ezért most nem nyújtottam ki a kezem és megkérdeztem:

- Ismerjük egymást?

Erre azt felelte:

- Én is ezzel a busszal járok, de ha már nyújtom feléd a kezem legyen már benned annyi, hogy kezet fogsz velem.

Én azt válaszoltam neki:

- Nem ismerjük egymást, azt hittem összekeversz valaki más ismerősöddel.

Ezután már elég agresszívan kiabált:

- Mit kell megijedni?! Mi?! Mit gondolsz, mit akarok tőled? Szerinted le akarlak szopni vagy mi?

Próbáltam higgadt maradni és azt feleltem:

- Nem, de volt pár negatív élményem, így nem tudom, hogyan viszonyuljak a jelenlegi helyzethez.

Erre ő vadul vicsorogva kiabált már:

- Annyira utállak titeket, magyarokat, mindjá' szemközt váglak, hülye paraszt, csak kérdezni akartam valamit, de már nem akarok! Mennyé má' odébb, ha elmegyek innen, mer' felrúglak!

Csak annyit tudtam mondani:

- Na látod, pont ezért vagyok ilyen. Kerülj ki, van elég hely hozzá!

Odébb is mentek, de nem sokkal. Egy másik egyedül várakozó, nálam fiatalabb gyerekkel ugyanezt játszották el. Annyit hozzá tennék, hogy nem azzal a busszal jött végül, nem is arrafelé lakik. Teljesen nyilvánvaló, hogy pénz vagy cigaretta kellett volna neki, de az ilyen esetek miatt nem hordok magamnál pénzt, és amúgy sem dohányzom. És ha nem adtam volna neki valamelyiket, ugyanilyen hevesen reagált volna rá, volt már erre példa.

És igen, minden cigány egyforma. Általános iskolában volt két cigány osztálytársam, akik teljesen ártalmatlannak tűntek, erre nem olyan rég olvastam róluk a Kuruc.infón.

A legelszomorítóbb azonban az emberek közönye: néhány méterrel odébb álltak egész sokan, hallották is az esetet, mégis mereven bámultak maguk elé, mintha nem is történne semmi, vagy teljesen normális lenne egy efféle jelenet. Talán így van, a hétköznapjainkat mi magyarok alakítjuk a közönyünkkel.

(Olvasónktól)

Kapcsolódó: Kismamát rugdostak Orsósék, párjának arccsontját törték - már el is engedték őket