Újra kénytelen vagyok írni nagyuramnak, persze én nem amolyan szép színes, fényes és drága papírra, hanem csak így egyszerűen, feketén a fehéren, meg aztán abban igencsak biztos vagyok, hogy mondandómat amúgy sem teszi ki az ablakba. Szóval, most így, 2013 októberében egy újabb levéllel „tisztel” meg engem, Hódmezővásárhely „polgárát”.

Úgy érzi kend, hogy le kell írnia, meg kell erősítenie, persze nem bennem, hanem önmagában mindazt a hazugsághegyet, amelyet eddig összehordott, és amely lassan elnyúlik még oda is, ahol a kurta farkú malac túr. És abból van elég most hatalmon. No de térjünk a lényegre.

Van képe azt állítani, hogy két út közül lehetett választani, az egyik a beletörődés, a másik meg államon kívüli „források” keresése, magyarán hitel hitel hátán, amelyet majd az a sok polgár, kit kend bolondnak néz és levelet küldözget neki, majd visszafizeti, pontosabban kinyögi magából, mint utolsó leheletet.

Az még véletlenül sem fordult meg nagyokos fejében, hogy még a mesében is hármas út áll a mesehős előtt, és hogy igen, létezik egy harmadik, egyenes, tisztességes út is, amelyen mondjuk, csak addig nyújtózik az ember fia, míg a takarója ér, és különösen nem löki feneketlen adósságba városának polgárait, ahogyan kend nevezi. Bár elhiszem, hogy ezt a harmadik utat nem ismeri, hiszen kend nem az a mesehős, aki az igazság útját járja.

Aztán azt mondja, hogy a jó gazda gyarapítja a vagyont, nem elkölti a pénzt. Tényleg, nagyuram? Hát akkor ugyan biza hogyan lett ennek a nagyon jó gazdának huszonkétmilliárd, sőt annál jóval több tartozása? Mert hát kend is tudja, hogy bolond az a gazda, ki márvánnyal teríti be kertjét, miközben még a mindennapi betevő falatra is nehezen futja.

Hát tudja-é azt kend, hogy a márványosan kulturális központ híres arról, hogy kong az ürességtől hétköznapokon, míg hétvégeken igencsak ittas állapotban lévő fiatalokkal telített? Persze azt is tudom, hogy „magas fokú” kulturális események is zajlanak, amelyre a kend ernyője, azaz hatalmi szárnya alatt lévőknek igencsak ildomos megjelenni. Szavamra mondom, az üveghegyen túl sincs olyan bolond gazda, ki egy márványos kulturális kocsmás központot milliárdos beruházással hoz létre.

De mindketten tudjuk, hogy ehhez nem kellett a négymilliárd, hiszen az valahol másutt kicsorgott. Azaz becsorgott. Vagy, ahogy kend mondaná, egy másik utat talált. Melyik sportlétesítményről beszél kend? Arról, amelyik szintén Isten tudja, mennyibe került, és most hét lakat alá zárt sportot lehet űzni, de a falain kívül persze? Szóval az. Immáron tudom, miről beszél.

Hát aztán még az igen-igen furdalja az oldalam, hogy hogyan is sikerült a 47-es főúttól a mártélyi központig tartó útszakasz felújításán hat éven keresztül elbíbelődni, amikor egy ekkora szakasz a legnagyobb jóindulattal is egy év alatt elkészülhet. Ez aztán nagy teljesítmény, hallja kend!

Aztán arról is mesél, hogy felújítottuk a kórházat. Melyiket, nagyuram? Ezt a vásárhelyit? És a felújítás lényege az volt, hogy a fenemód felújított kórházban lassan semmiféle ellátás ne legyen, és a szegény embernek bizony-bizony be kelljen kullognia a szegedi kórházba, ha emberségesebb ellátást óhajt. Ez is egy fene nagy megvalósítás, gazduram. Le a kalappal, mondhatnám, de nem mondom. Mert bizony nincs miért levenni a kalapot, mint ahogyan nincs miért kendnek olyan gőgösen, felemelt fővel járni, mert volna itt a tarsolyban szégyellni való, bizony mondom. Csak ahhoz is orca kell, ugyebár.

No, de nyegle nagyuram, száz szónak is egy a vége, egy jó, de különösen gerinces gazda nem gyűjt fel temérdek adósságot, hogy majd aztán arra várjon, hogy megkönyörüljön rajta valaki, mondjuk egy kormány, aki úgyszintén épp oly csapnivaló gazda, mint kend.

Nekem soha többé ne beszéljen arról, hogyan kell jól gazdálkodni, de még a jövőt se építse nekem, mert Isten bizony, Kőműves Kelemen ezermester volt kend mellett. És ami még kellően fontos: soha ne álmodjon helyettem! Én jobbat tudok álmodni, mint kend. Tudok álmodni egy olyan kormányt, amely valóban szolgálja a hazát, és nem kiárusítja azt. S ha az én álmom valóra válna, nem ilyenek szolgálnák ezt a hazát, mint kend és „jó gazda” társai.

De ha kend, gazduram, továbbra is megfelel a város polgárainak, akkor mégis biztos velem van a baj.

Kovács Sándor, Hódmezővásárhely,

2013. Mindszent Hava 23.