Hírek tömkelegének világában élünk. Egész áldott nap friss történésekkel, új és újabb „hasznos információval” kényezteti a mai magyar embert a zagyvaságra és az egyszerű ember befolyásolására berendezkedett, divatos szóval élve „média”, nekem egyszerűen csak újság, rádió, televízió, és nem utolsó sorban a csodabogár internet. Mennyire nagy öröm és micsoda óriási megvalósítás a gyors „információáradat”, és hányszor elmondogatjuk, hogy bezzeg, ha ezt nagyanyáink, dédapáink látnák, azt hinnék, hogy bizony-bizony ez valami más, idegen bolygó és távolról sem az a hely, ahol ők valaha éltek.

Nem is azért savanyú ez a szőlő énnekem, hogy ennyire „megtisztel” bennünket a média ezzel a rengeteg, többnél több új, és hasznosnak látszó dologgal, hiszen ezért én, az egyszerű parasztgyerek még kellően hálás is lehetnék. Elmondhatnám, hogy lám-lám vénségemre talán még én is megokosodom ettől a hű de sok új csudadologtól, és Isten ments, hogy, no, ennek aztán még a mézes madzag is ízetlen házsártos vénember látszatát keltsem, csakhogy az én oldalamat igenis nagyon furdalja valami.

Legfőképpen és legelsősorban az, hogy a nagyon alaposan és irtó nagy hozzáértéssel kidolgozott fondorlatos, mesterkélt és teljes mértékben kiszámítóan befolyásoló eljárással valóban sikerül nekik a mai magyar társadalmat megvezetni, elvezetni, de azt is nyugodtan kimondhatom, hogy elbutítani, teljesen megváltoztatni a véleményét, meggyengíteni a szilárdságát, elhatározását, megmásítani a viselkedését, magatartását, magyarán átírni értékrendjét.

A szomorú tény, hogy ezek nem üres, vagy netán könnyelműen kimondott szavak, hanem valós tényként élem meg napi rendszerességgel. Munkámból adódóan naponta sok emberrel beszélgetek egyszerű, hétköznapi dolgokról, de nagyon gyakran komolyabb kérdésekről, sőt mi több, akár politikáról is. És igen, valóban szembesülök azzal, hogy a televízió, rádió, internet szerepe egyáltalán nem más, mint atomóra pontossággal kiszámított befolyásolás.

Az élet minden területét átjárja a „média” és a mai magyar ember szembekötve, vakon, töretlen hittel elhiszi mindazt, amit hall a rádióban, lát a tv-ben, olvas az interneten. Hiszi, hogy ő csak egy átlagember, így aztán neki ugyanúgy kell gondolkodni, mint az összes többinek, az átlagnak, még véletlenül sem lehet más véleménye, mert akkor bizony követ vetnek rá, esetleg furcsának vélik, de azt is elhiszi, hogy teljesen mindegy, hogy ki van fölötte vezetőként és milyen gerinctelen az, neki akkor is birka módjára követni kell. Hogy miért? Hát csak. S hogy erről neki mi a véleménye? Hát olyan neki bizony nemigen van. Mert neki nem ez a feladata, hogy ezeken elgondolkodjon. Majd őhelyette gondolkodnak ott fenn.

Az ő feladata megélni a minimálbérből, megnézni a politikailag manipulált és rémhírekkel telített híradót, a délutáni és esti mindig történik valami új sorozatokat és az „életből” merített veled is megtörténhet eseményeket, meghallgatni a rádióban a zűrös híreket és „megtanulni” az internetről az emberi lét magas filozófiáját.

És itt halkan folytatom: mindezek közben elfelejt a valódi értékekre odafigyelni, mert elterelik azokról a figyelmét, elfelejti méltóságát megtartani, mert nem veszi észre, hogy elvették tőle, elmulasztja értékrendjét betartani, mert megtanították más szempontrendszer szerint értékelni a történéseket önmaga és a magyar társadalom körül.

Értéktelen, hangzavaros és embertelenül zűrös világot tárnak elé és ő ezt elfogadja szó nélkül, mert halad az árral, gyorsan és gondolkodás nélkül minél több információhoz jut és ez a lényeg.

S bár a média szőlője nagyon savanyú számomra, mégis van két olyan szóló szőlő, amely olyannyira teljes mértékben kivétel, hogy még dédapáink is nyitott szívvel és lélekkel hallgatnák, néznék őket. Szaniszló Ferenc a televízióban, valamint Kubínyi Tamás, minekutána a tv elköszönt tőle, sajnos már csak az internet segítségével próbál hajthatatlanul, egyenes gerinccel és igaz magyar ember módjára lelket önteni ebbe a megkeseredett magyar nemzetbe. Munkájuk felbecsülhetetlen érték, követendő „média”példa minden igaz magyar ember számára.

Kovács Sándor,
Hódmezővásárhely