Tisztelt Szerkesztőség!

Egy számomra nagyon fájdalmas történetet osztanék meg önökkel, amely az elmúlt szombaton történt velem és erdélyi kopó hűséges társammal, Rozival.

Édesanyám belvárosi házunk udvarunkról állt ki az autójával, amikor Rozi észrevétlenül az utcára szökött.Tény, hogy hibázott, mert kutyának nem az utcán van a helye, de aki ismeri a fajtát tudja, hogy jámbor, szelíd kutyák, soha nem bántanának senkit, ez Rozira különösen igaz. Körülbelül 10 perc múlva értem haza, és mivel nem szaladt elém, mint mindig, azonnal keresni kezdtem. Az egyik szomszédunk ezt hallván kijött, és elmondta, hogy egy 10 év körüli retek cigány kerékpárral üldözni kezdte, ahol érte rugdosta szerencsétlen jószágot, aki a környező kis utcákban próbált menekülni.

Ezt később még két szemtanú is megerősítette, és elmondták, hogy tőlünk 100 méterre, az Erzsébet körúton, egy putriban árulnak zöldséget a vadember és hasonszőrű fajtársai. Mivel a kutyámat sehol nem találtam a környéken, és szerintem egyértelműen állatkínzással álltam szemben, úgy döntöttem, bejelentem az esetet a rendőrségen, ami szintén 100 méterre van az otthonomtól.

Ott aztán előkerült egy nyomozó, akit szemmel láthatóan miattam ébresztettek fel, és miután felvázoltam a helyzetet, kértem, hogy küldjön ki legalább egy járőrt, igazoltassák a cigányt vagy valamit tegyen, mert lehet, hogy éppen most verik agyon a szeretett kutyámat.

Közölte, hogy "Amíg nincs hulla, addig nincs állatkínzás sem, keressem meg a tetemet, ha van, utána beszélgethetünk." És bár minimum öt évvel idősebb vagyok nála, nagyképűen hozzátette: "Nem őriztünk együtt birkát, se libát, hogy tegezzél, menjél és pihenjél le, öreg!" A kutyámat azóta is keresem, és imádkozom, hogy épségben hazatérjen.

A rendőr ellen fontolgatom a feljelentést a katonai ügyészségen, mert szerintem ilyen gyáva, beleszarok embernek nincs helye a magyar rendőrségnél, melyet ráadásul én is fizetek. A cigányt megpofoztam, de sajnos ettől a kutyám még nem került elő, és a tehetetlen fájdalmam sem enyhült. Remélem, egy jóember befogadta a rémült kis barátomat, és hamarosan újra velem lehet. Senkinek nem kívánom ezt az érzést.

Üdvözlettel:
Szántai-Kis Bence
Kecskemét