Kesztyüs Attila, a Jobbik Magyarországért Mozgalom Somogy megyei elnöke írja:

Adjon az Isten!

Lenne némi adalék az árvízi védekezéssel kapcsolatban. Szerintem érdemes lenne közölni.

Kedden voltak somogyi jobbikosok a dunai gátakon segíteni. Már előre érdeklődtünk, hogy hol látnak minket szívesen, mert sajnos nem mindenhol.

Szombaton érdeklődtünk, hogy hol van szükség néhány erős kézre, de ami első körben kiderült, hogy Dunaszekcsőn nem kellenek a gárdisták a politikai hovatartozásuk miatt.

A Baranya megyeiek is hasonlóképpen jártak, őket sokáig várakoztatták a regisztrációnál. De azért három nap is dolgoztak.

Mi már úgy kezdtük, hogy nem mondtuk meg, kik vagyunk. Így örültek a dolgos kezeknek. Igaz, a média azzal volt tele, hogy már nincs szükség önkéntesekre, azonban Bátánál kedd délelőtt még majdhogynem kevés volt a segítség. Viszont így is nagyon sok önkéntes dolgozott még rajtunk kívül.

Vasárnap Solton roppant érdekes dolog történt: egy holland EP-képviselő, református lelkész megáldotta a gárdistákat, és azt mondta, hogy örül annak, hogy látta, milyenek az igazi gárdisták, hiszen eddig csak rosszakat hallott róluk. Ott el is mondták, ha nincs a gárda és a nemzeti érzelmű emberek, akkor valószínűleg elviszi őket a víz. Elképzelhető, hogy csak a kampány miatt nem engednek oda minket - nemzeti érzelmű embereket -, hiszen már kimutatásokból is látni lehetett, hogy a Jobbik és a társszervezetei mozgatták meg a legtöbb embert.

Köszönöm.

Frissítés: Egy másik beszámoló:

Árvízi áldás

A most következő három szónak, úgymint Brüsszel, Magyar Gárda, árvíz, hirtelenjében az ember nem sok közös dolgot tudna tulajdonítani, illetve nem igazán tudná, miként is kapcsolhatná össze őket. Egy valami mindenképpen közös lesz, hangozzék el bármely ember füle hallatára, s ez az a bizonyos felszisszenés. Az a felszisszenés, amely reakció mostanság megszokott dologgá kezd válni az országban, bármely szegletében éljen is az ember, a különbség mindösszesen annyi lesz, kinél mely szócska fogja legelőször előidézni az említett reakciót. Brüsszel elhangzása nagy valószínűséggel előbb fogja ökölbe szorítani egy Fidesz-szimpatizáns kezét, mint egy baloldaliét, a Magyar Gárda szóba hozása az egész balliberális tábor megbolygatásához elég lenne, s az árvíz minden bizonnyal sötét árnyékot vetne azok arcára, kik a legveszélyeztetettebb településeken élik mindennapjaikat.

Azt hiszem, azt a tényt, hogy milyen híre is terjed mostanság országunknak politikáját tekintve külföldön, nem kell túlmagyarázni, elég, ha annyit írok: Brüsszel nincs elragadtatva tőlünk. Hogy miért, erről aztán hosszan lehetne vitázni oda-vissza, s olyan nagy európai város is kifejezte már nem tetszését egy adott magyar politikai párt általuk feltételezett – megjegyzem: rosszul feltételezett – tevékenysége okán, mint Róma, ahol egyszerűen lekapcsolták annak a bizonyos Colosseumnak a fényeit. Kontinensünk nagyobb lapjai hetente jelentetnek meg cikkeket olyan címszavakkal, mint: terjedő antiszemitizmus, soha nem látott rasszizmus, erősödő nácizmus, felbukkanó szélsőségesség szervezetek.

S talán most értem el ahhoz a ponthoz, ahol az írásom elején lejegyzett három szavacska össze kell hogy kapcsolódjon. Az elmúlt napokban az utóbbi száz év legnagyobb árvize vonult le hazánk területén, újra életre hívva nemzetünk polgárainak összefogását, s köztük gondolkodás nélkül gátra vezényelve elszánt gárdistáinkat, kik mindig, minden körülmények között önzetlenül sietnek a veszélyben lévők segítségére. Talán nem kell bemutatnom, a közvélemény miként viseltetik az Új Magyar Gárda Mozgalom iránt, s a szóban forgó magyar közvélemény által – nagyrészt nem véletlenül - generált, nem túl fényes képzet újra megtalálta Brüsszelt s egy holland református lelkészt. A lelkész úr maga szeretett volna utánajárni annak, vajon ténylegesen azok a jellemzők érvényesülnek-e a gárdára nézve, melyeket mindenfelé hangoztatnak, vajon igaz-e a kép, amit azon a bizonyos „brüsszeli szemüvegen” keresztül mutatnak nekik. Így történt, hogy miközben gárdistáink Solton segédkeztek a védekezésben, nem mindennapi látogatók érkeztek hozzájuk.

A solti református lelkésszel, Váradi Péterrel karöltve eljött tehát a hollandiai Gereformerde Bond (ez egy ortodox református egyház, a Holland Protestáns Egyház tagja) lelkipásztora, Christiaan Olie is, hogy meggyőződhessen arról, milyen ez a sokat emlegetett, rossz színben feltüntetett szervezet.

Christiaan Olie annyira megdöbbent a gárdisták áldozatkészségén, a magyarok összetartásán s a veszélyhelyzet alatt tanúsított fegyelmén, munkáján, hogy köszönetét fejezte ki az ott dolgozóknak áldozatos munkájukért.

Lelki táplálékként a magyar és holland lelkészek anyanyelvükön imádkoztak Istenhez, hogy könyörüljön Magyarországon (és az árvíz sújtotta további Európai országokon), és adjon erőt az árvízi védekezésben dolgozóknak, az Új Magyar Gárda gárdistáinak.

Csak remélni tudom, hogy ez a tendencia szépen-lassan elsőbbséget fog élvezni a lejáratásokkal szemben, de ehhez mindannyiunk fegyelmére, kitartására és tudatosságára van szükség, s azokra a tulajdonságokra, melyekkel eddig is rendelkeztek a gárdisták egytől-egyig, hiszen ha nem így lenne, nem viselnék oly büszkén egyenruhájukat.

Köszönet illeti az árvízi védekezésben részt vevő tagjaikat, s mindenki mást is, akik a gátakon dolgoztak éjjeleken és nappalokon. S köszönet illeti a külföldről ide utazott lelkész urat is, ki újabb jó hírekkel szolgálhat majd a kétkedőknek, s hírül viheti, hogy a magyar igenis összetartó nép, bármennyire is azon mesterkednek a bomlasztó erők, hogy ne így legyen. Köszönöm, hogy ezekkel a tulajdonsággal rendelkező emberek között élhetek, köszönöm, hogy magyar lehetek.

Molnár Réka
Jobbik Dunaújváros