Tisztelt Kuruc info, Tisztelt Kurucok!

Végigolvasva a többi olvasói levelet, igaz, kicsit megkésve, de szeretnék én is hozzátenni pár nagyanyám és korabeli idősek által elmondott "emléket" a "dicsőséges" felszabadításhoz.

Amiket most leírok, még gyerekkoromban hallottam nagyszüleimtől és az akkori szomszédoktól, de akkor még nem nagyon tudtam felfogni, mire vélni ezeket a rémtetteket. Sokat meséltek olyankor, mikor összejöttek a szomszéd gyerekek, idősek, szülők egy közös estére, délutánra (akkor még ez is volt), akár csak puszta beszélgetésre, vagy épp közös munkákra, egymást kisegítve, vagy épp egy mulatságra.

Na de térjünk rá a lényegre!

A történtek a Pápától 5 km-re fekvő kis faluban, Adásztevelen játszódtak. Tudomásom szerint Pápa is nagy szerepet játszott a háború alatt, mivel reptere is volt már akkor (ami mára NATO-reptér lett). Nagyszüleim akkoriban, ahogy én is a későbbiekben (gyerekkoromban) az Alkotmány utcában laktak. Ennek az utcának egy része kicsit kiesik a falu többi részétől. Mindössze 8 házból álló szakasza és az utca folytatása közt van egy fél kilométeres, mai napig be nem épült szakasz. Akkor is (és most is) egy kis erdős rész volt azon a helyen, mögötte egy kis tószerű, talán vízgyűjtő. A házból kinézve rálátás van a mai napig csak szőlőhegynek nevezett részre, persze hegyhez semmi köze nincs. Ezt azért írom le, mert lesz jelentősége a történetben, mint ahogy a ház kertje mögött elterülő, kishegynek nevezett részhez is, aminek megint csak nincs köze a hegyhez. Itt csak szántók és gyümölcsösök vannak, ahol a mai napig is gazdálkodnak még páran, de ott volt annak idején a nagyszüleim szántója is.

Az elmondások szerint, mire elérték volna a vörösök a falut és Pápa környékét, már a hírük megelőzte őket. Már előre rettegett mindenki a hallottak alapján, mert jöttek a hírek, hogy fosztogatnak, erőszakoskodnak, gyilkolnak. Nagyszüleim is, másokhoz hasonlóan, a németektől várták a segítséget, bízva abban, hogy ők majd feltartják a hordát, és nem lesz fosztogatás stb. Sajnos nem így lett, mert mire elérték a települést, a német katonák kivonultak, hátrahagyva szinte mindent, visszahúzódtak Pápáig. Itt jegyezném meg röviden, hogy érdekes módon róluk nem hallottam semmi olyat, hogy nem kulturáltan viselkedtek volna. Megvendégelték őket, amit rendszerint viszonoztak, akár így, akár úgy, de se erőszak, se fosztogatás nem volt.

Nos, elérték a megszállók a falut, a szőlőhegyen vertek tábort, onnét jártak portyázni a faluba. A szőlőhegyen sok kis ültetvény volt, mint a mai napig is, sok boros- és élelem tárolására szolgáló pincével tarkítva. Természetesen minden pincét, tárolót feltörtek, kifosztottak, leromboltak. Ami volt bent termés (gyümölcs, krumpli, bor stb.) azt mind megették, megitták, teherautókra pakolták. Ezzel nem elégedtek meg, nekilódultak a falut fosztogatni. Bűzlöttek a bortól meg a kölnitől, na meg a kosztól, tetvektől, bolháktól.

Minden házat végig járva, vittek amit lehetett, ha kellett, erőszakkal. Aki ellenállt, vagy már a szándékát látták az ellenállásnak, azt megkínozták, de sok esetben rá is lőttek fenyegetésképpen és elrettentő példaként, hogy nem érdemes szembeszegülni. A házak minden részét, szegletét végig járták, felforgatták és pakolták teherautókra az elrabolt élelmet, bort, értékeket, állatokat. Az állatokat nem egy esetben géppisztollyal lőtték halomra. Voltak tehenei a nagyszüleimnek, de amit adtak tejet, azt inkább már a trágyadombra öntözték, mert hiába készült el a tejföl, túró stb., mindent elvittek.

Emellett mentek az erőszakoskodások is. Csoportosan erőszakoltak meg nőket, de fiatal kislányokat is. Volt arra példa, hogy a gyerekeivel előlük menekülő nőt a gyerekek szeme láttára becstelenítettek, aláztak meg! Nagyanyám ezt szerencsére el tudta kerülni, mert nagyapám, a frontról haza térve (egyik kezére bénultan) otthon volt a családdal. Az említett kishegyen volt egy szántójuk, ott ásott egy gödröt a földbe, amit lefedett mindenféle ággal, kukoricaszárral, és oda bújtatta a nagyanyámat és az akkor 8 éves lányukat. Titokban hordott nekik élelmet (amit még meg tudtak menteni) és vizet. Biztonság érzetet ugyan nem nagyon adhatott, hisz Pápát és környékét bombázták, folyamatos volt a robbanások és a harcok zaja.

Sajnos a térségben nem mindenkinek sikerült elkerülni a horda tevékenységét. Az utcában is volt, akit a saját házában, hatan tettek magukévá. Sokan próbáltak menedéket találni a tó körüli kis erdőben vagy környékén, de akire rátaláltak, jaj volt neki! Mindenki rettegett, felnőtt, gyerek, öreg, aki csak az útjukba került. Ahova betévedtek, ott csak a borzalom volt. Feldúlták a házat, vittek minden értéket, lemészárolták az állatokat, kifosztották az éléskamrákat, megerőszakolták a nőket, gyerekeket, randalíroztak kedvükre.

A megszállást követően a falu határában fészkelték be magukat, egész a kivonulásukig, egy nagy bázisra. Pápán volt a laktanyájuk, ahol emlékművet avattak ennek a "dicsőséges" vörös hordának, amit még az állat kategóriába se sorolnák! A bázisról a laktanyába tank út vezetett, amire még én is emlékszem gyerekkoromból. Sokszor vonultak a tankokkal, nagy robajt csinálva, de ekkorra már akkora volt az agymosás, hogy jómagam is gyerekként felnéztem rájuk.

Sok hosszú történet lenne, amit elmeséltek a drága nagyszülők, de akkor az írásom végtelen lenne. Érdemes elgondolkodni annak, aki még a mai napig is ezeket a hulladékokat dicsőíti, hogy mekkora áldozattal járt az, amit ők felszabadításnak hazudnak!

Tisztelettel:

Horváth Zoltán, egy állandó olvasó

Kapcsolódó:

- Anyám emlékei a "felszabadulásról" - újabb keserű olvasói levél a gyalázatos napokról