Tisztelt Szerkesztőség!

Az alábbi történetet édesanyám mondta el, aki már nyugdíjas főorvos, és nem felejt.

A „felszabadulásról”, ahogy édesanyám átélte

Húsvét vasárnapján, 1945. április 1-én éjjel, lövöldözve jöttek be az oroszok Söjtör községbe.

Többen, így mi is a közeli üzlet pincéjében „vártuk a felszabadítókat”. Minket a barátnőmmel és egy másik lánnyal a bútorok mögé rejtettek. A húgom ekkor még nem volt egy éves, anyámék hazamentek kedden megfürdetni. Ezután három orosz katona lejött a pincébe, és egyenesen a mi rejtekünk felé tartott - bűzlöttek a „Vörös Moszkvától” (Krasznaja Moszkva kölni).

Előrángattak bennünket és azt kiabálták, hogy partizán, partizán! Ketten felhívtak bennünket ránk szegezett puskával, egy ott maradt a lépcsőn és más senki nem jöhetett ki a pincéből. Minket a közeli plébániára kísértek és azt mondták, hogy "partizán puff, nye partizán nye puff".

Az egyik katona kint maradt, a másik pedig az épületben egy szobában őrzött bennünket és próbálta megértetni velünk, hogy jön a parancsnok, és ha partizánok vagyunk, akkor lelőnek bennünket. Én 10 éves voltam, a barátnőm 12 éves, a harmadik lány pedig 16 év körüli volt. Egyszer csak hallottam, hogy anyu a nevemet kiáltja és ezt követően egy lövést. Azt hittem, hogy anyut lőtte le a kint őrködő ruszki, ekkor felugrottam és azt kiáltottam a bent lévő katonának, hogy "lőj belém", de csak kiabált velem oroszul.

Kis idő múlva bejött egy magas rangú tiszt, ordítozott, káromkodott a katonával és minket kikísért. A tiszt úgy került oda, hogy valaki meglátta, hogy minket elvittek a ruszkik és szóltak anyámnak, aki a húgommal a karján, öcsémet kézen fogva leállított egy szovjet gépkocsit, letérdelt a tiszt előtt és sírva próbálta megértetni vele, hogy hova vittek el engem, még a köpenyét is megcsókolta és mutatta az irányt, hogy merre vagyunk. Így menekültünk meg.

Kapcsolódó: Apám emlékei a "felszabadulásról" - olvasónk levele