Olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy mivel kedveskedik a Duna TV az őket néző magyaroknak, akik közül sokan éppen Károlyiéknak köszönhetően élnek ma az ország jelenlegi határain kívül.




"Beolvasták ezt a mottót, majd a két műsorvezető bölcsen bólogatott, hogy ez milyen okos mondás, illetve bemondták, hogy most van a születésének 138. évfordulója, és hogy ő volt a Magyar Köztársaság első miniszterelnöke" - számol be olvasónk a felháborító esetről.

Frissítés: Ráadásul, mint az alább látható videorészletből kiderül, fogalmuk sincs arról, mikor született vagy patkolt el ez a gazember. Az hangzik el ugyanis, hogy 135 évvel ezelőtt hunyt el...

Holott 1875-ben született meg (sajnos), ami 138 éve, és éppen március 4-én, tehát erre gondolhattak. 1955-ben indult el a pokol felé, ami 58 évvel ezelőtt volt, nem pedig 135 éve (bár kétségkívül az lett volna a legkevésbé káros nemzetünknek, ha 138 éve született volna meg, és 135 éve hunyt volna el).

Gratulálunk a "Nemzet Televíziójának", mind hazafiságból, mind történelemből "jelesre" vizsgáztak!

(Kuruc.info)