Gálvölgyi János lánya, akinek háza van a faluban, a mai napra ismerkedési látogatásra hívta az ország első számú hazudozóját és bohócát.

A program 11-től 14 óráig tartott, melynek során meglátogatták a falu azon nevezetességeit, melyek tulajdonosai, illetve üzemeltetői részben német nevűek (de nem német származásúak), illetve akik a bukott rendszert katonatisztként, vagy diplomataként maradéktalanul kiszolgálták. Ez a díszes kompánia eddig is ismert volt előttünk, s nem ebből az alkalomból derült ki különös vonzalmuk ehhez a pojácához. Ahogy lenni szokott, összenő, ami összetartozik.




Szerencsére a faluban szép számmal vannak azok, akiknek már elegük van ezekből a figurából, ezért a jobboldali és nemzeti érzelműek úgy döntöttek, hogy egy ilyen ripacsnak a legnagyobb bukás, ha észre sem vesszük. A közös elhatározás ellenére, azonban voltak spontán akciók. A falu kezdetét jelző táblához valaki egy fekete lobogót tűzött, jelezvén, hogy nem örömünnep a mai, s volt olyan is, aki vette a bátorságot és személyesen is tett fel néhány kényelmetlen kérdést a 2006-os rendőrterrorral kapcsolatos szerepéről, de Fletónk valahogy nem akart emlékezni arra, amire mindenki emlékszik, miszerint ország-világ előtt beismerte, hogy folyamatos telefonkapcsolatban állt akkor a főkolompos Gergényivel.

(Olvasónktól)

Kapcsolódó: Én is cigány vagyok - magyarázat Fletó "coming outjára"