Kedves ismerősök, ismeretlenek, barátok. Nem kenyerem a koldulás, de ahol tudok, én is segítek. Most sem magamnak kérek segítséget, hanem egy nagyon kedves és régi barátomnak.

Egyedül nevelte a három lányát, mert édesanyjuk otthagyta őket. Volt munkahelye, tisztességesen járatta a gyerekeit iskolába, a legnagyobb most múlt 18 éves, a kicsiknek anyjuk helyett anyjuk volt, amellett, hogy iskolába járt. Édesanyjuk elperelte a két kisebb lányt, édesapjuk egyedül maradt a legnagyobb lányával, ami nem is lenne nagy probléma, de menet közben - idegi alapon - az egyik szemére megvakult, spirál van a fejébe ültetve, két porckorong nyomja a gerincvelejét, és nem merik megműteni, nehogy lebénuljon.

37000 forint rehabilitációs járadékot kap, és azért nem rokkantnyugdíjat, mert annak az összege meghaladhatná a minimálbért, így csak ebben a járadékban részesülhet. Alkalmazni senki nem alkalmazza a betegségei miatt, bár mindent vállalna. Az önkormányzatunk neki semmiféle segélyt és szociális juttatást nem ad, mert nem jogosult rá. Mivel a lánya még iskolába jár, így kap emelt családi pótlékot aminek az összege, 13700 forint. Ez el is megy a gyerek bérleteire. Az önkormányzatnál az illetékes személy azt mondta, vegye ki a lányát az iskolából, és küldje el dolgozni.

Már nincs tüzelőjük. Én amiben tudtam, segítettem, amíg volt fánk, adtam, már nekem is elfogyott. Élelmiszerrel és alkalomadtán pénzzel kisegítem, de én sem tudom sokáig, mert én is egyedül nevelem a fiam.

Mielőtt tényleg beváltaná az ígéretét, hogy lemegy a vasútállomásra és a vonat alá lép, kérek mindenkit, aki tehetősebb és tud segíteni, küldjön, ha csak 100 forintot, azzal is előrébb lesz, hiszen sok kicsi sokra megy.

Adok telefonszámot, amin mindenki ellenőrizni tudja, hogy valósak-e az elmondottak és hogyan élnek, miért jutottak erre a sorsra.

Mészáros László - 06-20/563-77-51
A számlaszám:11600006-00000000-31057046

Előre is nagyon hálásan köszönöm a segítséget!