A történelem az élet tanítómestere, mondta Cicero. Jelentése: a múlt tanulmányozása a jövőnek szóló lecke.

Nekünk is ezt kell tennünk, méghozzá sürgősen.

Akkor tehát nézzük, mi a mi nemzedékünk történelmi házi feladata.

Először is nézzük a kivándorlást. Kivándorlást mondunk, de ez sokszor fejvesztve menekülést jelent. Az én esetemben legalábbis így történt. Amikor több mint öt évvel ezelőtt elvesztettem a munkámat, és szembesültem azzal, hogy az égvilágon semmi esélyem sincs munkát találni, ez azt jelentette számomra, hogy pillanatok alatt elvesztem az otthonomat, és nem tudok többé gondoskodni három gimnazista gyermekemről. Ilyen esetben az ember nem fontolgat kivándorlást, hanem pánikba esik, és szó szerint fejvesztve megy a nagyvilágba, bárhova, oda, ahol helyet adnak neki.

A legtöbben csupán néhány évre tervezzük a külföldre vándorlást, de a hazatérés sehogy se akar összejönni. Hányszor hallottam ilyen elkeseredett beszélgetéseket a késő esti munkásrepülőkön! Mikor, hogyan tudnánk végre hazamenni? De nincs válasz, még csak egy szikra fény sincs az alagút végén.

A kivándorlásról szóló házi feladatot úgy tudjuk megoldani, ha most fapados repülőgépek szárnya helyett a gondolat szárnyán visszarepülünk az időben, mostantól legalább 3392 évet, és megnézzük, mi történt akkor az ókori Mezopotámiában, a sumérok birodalmában.

A történelemkönyvek igen nagyvonalúak e kort illetően, vagy nem tudnak, vagy nem akarnak beszélni róla. A történelmet az asszír korral kezdik tanítani, mintha a sumér Folyamköz nem is létezett volna. Sumerológia gyakorlatilag nem létezik, helyette asszírológiát tanítanak az egyetemeken. Az asszírológus mellesleg beszél a sumér világról, mintha az csak úgy mellékesen, véletlenül lett volna ott.

„Az Assur, később Ninive központú apró állam története során meghódította egész Mezopotámiát, Kis-Ázsia keleti részét és a Földközi-tenger keleti partvidékét. Az asszír újbirodalom korában Egyiptommal hadakozott, sőt el is foglalta azt. Közel másfél évezredes történelme a Közel-Kelet történetének fontos része.”

Ennyit ír pl. a Wikipédia internetes szótár. Igen nagyvonalú összegzés, és elég érdekes is, egy „apró” államról.

De sajnos a tankönyvek semmivel se bőbeszédűbbek.

Akkor, Kr. előtt 1380-ban egy már majdnem ezer éve tartó folyamat teljesedett ki, a sémiták beszivárgása, a sumírok leigázása és a hatalom átvétele a Folyamközben. Az ezer év alatt megtizedelték a sumir őslakosságot. A sémiták átvették, majd eltorzították a sumír vallást, részben átvették a nyelvet, az írást, ebből alakították ki aztán a saját ékírásukat. Kisajátították a tárgyi kultúrát, és sokkal alacsonyabb szinten adták tovább. Az ezeréves megszállás alatt több hullámban zajlottak forradalmak és komoly hadműveletek, restaurációs korszakokkal váltakozva, a hódítók ellen.

Az asszír hódítást a történelem a világ legkegyetlenebb, legvéresebb korszakának tartja.

Így ír dr. Nagy Sándor sumerológus, nyelvész professzor A magyar nép kialakulásának története, A sumír kapcsolat /Magyarságtudományi füzetek 16. kiadó: Magyarok Világ Szövetsége/ című művében:

„...a szemiták Kr.e. a II. évezredben egymás után foglalták el a sumir városállamokat és az akkádok, a hurriták és a szubareusok területeit.”

Máshol vérszopó népnek, termelő munkát nem végző, hanem a másik nép örökségén élősködő népnek nevezik az asszírt. Borzalmas vérengzéseiket táblákon örökítették meg, még csak nem is kell az asszír írást olvasni, mert a képek, mint pl. levágott fejekből épített halmok, magukért beszélnek.

Marton Veronika így ír A sumír kultúra története című művében:

„Kramer /Noah Kramer asszírológus/ szerint ’Mezopotámia története nem más, mint a sumír és a sémita nép élet-halál harcának története’. Az akkádok /szintén ókori sémita nép/ átvették a sumr kultúra vívmányait, civilizálódtak, használták az ékírást, és minden erejükkel irtották a sumírokat. Ezt tették az asszírok is. A sumírokkal szembeni kegyetlenségüket dicsekvő módon nemcsak az ékíratokon, hanem a domborműveken is megörökítették.”

Az idő síkján tehát úgy helyezhetjük el ezt a korszakot, hogy Kr.e. 2600 körül kezdték meg a sémiták a beszivárgást a sumérok birodalmába, és Kr. e. 600 körül végleg bevégződött a folyamat. Szintén Marton Veronika könyvéből idézek:

„Az asszír időket túlélő sumír utódokat a perzsák tizedelték meg. Maradékukat a Kr. u. az V.-VI. században az arabok megölték vagy kegyetlenségükkel menekülésre kényszerítették. A sumíroknak a több ezer évig hazát adó Mezopotámiában szinte írmagjuk se maradt.”

A történelem, a régészet és a nyelvészet tanúsága szerint a sumír volt a jelenkori civilizáció életét megalapozó nép, jelenlegi tudásunk szerint a legrégibb, a történelem hajnalán megjelent nép, amely legalább 1000 évvel megelőzte az egyiptomit. A sumír nép a magyar nép egyik ősnépe volt, egész kultúránk, népművészetünk és nyelvünk ezer szállal kötődik hozzájuk.

Az asszír a világon elsőnek megjelenő sémita nép volt, így a mai zsidók ősnépe. Kr. e. a harmadik évezredben jelentek meg a történelem színpadán, és a Mezopotámiában töltött hosszú idő alatt kovácsolódtak néppé. Sumírul a nevük habiru, felismerjük benne a háború szót, és ebből a héber elnevezést.

Az eltűnt sumír nép nagy része elmenekült az asszírok kegyetlenkedései elől. Részben beolvadt a környező népekbe, részben, régészeti leletek tanúsága szerint, a Kaukázuson át a Kárpát-medencéig vándorolt.

És a történelem most ismétli önmagát. Az a nép, amely mindenét, még a vallását is mások sanyargatásából szerezte, amely megjelenése óta nem végez termelő munkát, ugyanúgy dolgozik, mint 3000 évvel ezelőtt: szivattyúzza ki a pénzt a világból, láthatatlanul betelepszik az országok vezetői közé, láthatatlanul, álnéven foglalja el a fontos hivatalokat. Tömegmészárlásait olyan modern fegyverekkel végzi, amelyeket másoktól kap. Semmi nem az övé ezen a világon, még a fegyverei se, sőt még az országa se, mert nem vívta meg azt a küzdelmet, amelyben minden más nép évszázadokon át, a saját verejtékével megküzdött a biztonságos hazáért. Ezen kívül most már, hogy ismét beteljesítse hírhedt történelmi szerepét, nem átall kultúraalapító szerepre törni.

Ennek útjában legfőképpen a Kárpát-medencében az ősidők óta - a régészet tanúsága szerint év-tízezredek óta - honos magyar nép áll, mely szoros kapcsolatban áll a világ előtt jól ismert mezopotámiai világgal is.

Ilyen történelmi, földrajzi és politikai körülmények között, ahol most vagyunk, szó sincs tehát megfontolt kivándorolgatásról, szó sincs a hazához való hűtlenségről, szó sincs a pénz vagy a kényelem szeretetéről. És még csak nem is a saját bőrünk mentéséről van szó. Tudják, mi volt a legfontosabb gondolatom, amikor a külföld felé fordultam munkakeresésemmel? Az, hogy márpedig nem adom nekik. Nem adom a házamat, nem adom a gyerekeimet.

Tanuljunk a múltból a jó Ciceró intelmével, és Isten segítsen minket a szebb jövő elérésében.

RGYK – olvasó, tanár