Olvasónk írja:

Adjon az Isten, kurucok!

Szeretnék egy tényt megosztani veletek, ha lehet névtelenül, mert itt lassan újra tettlegességig fajulhat az ügy, ha valaki nem tesz semmit.

Előzmények: Megkéseltek egy 17 éves fiút Orosházán

Arról, ami volt augusztus 20-án Orosházán - késelés a Kutasi utcában -, pontos információkból tudom, hogyan történt. Azért szántam rá magam, hogy ezt leírom, mert látom a hír alatti kommenteket, és nagyon fáj a szívem, hogy így beszélnek, akik sajnos nem tudják, hogy mi történt.

Egy fiatal pár sétált hazafelé egy házibuliból, ahol elég sokan voltak. A pár egy kicsit vitatkozott valamin, amikor is egy hazafelé tartó ittas cigány odament, és elkezdett nekik magyarázni, hogy majd ő rendet tesz. A srác - magyar srác -, aki mellesleg egy nagyon jó cimborám, mondta a romának, hogy hagyja őket békén, majd ők megbeszélik maguk között ezt a vitát, ez nem tartozik rá. Ekkor a cigány hazament a kb. 200 m-re lévő házukhoz, ahol szólt a bátyjának, és kocsiba ültek, vasvillával a kezükben. Utolérték a komámat és a szerelmét. Ekkor kiugrottak a kocsiból, és a vasvillával elkezdték szurkálni. A combjába úgy beleállították a vasvillát, hogy tiszta vér volt minden, és a kórházban 3-4 centiméteres tampont kellett dugni a sebbe.

Tehát szurkálták vasvillával, ekkor a srác a szerelme és a saját életet védve beleszúrta a nála lévő bicskát a cigány gyerekbe.
A cigányt háromszor élesztették újra. A másik cigányt és a magyar cimborámat előzetes letartóztatásba helyezték. A cigányok azt hazudták, hogy a 17 éves srác 2 órán belül meghal, szóval engedjék ki a bátyját, hogy meglátogassa utoljára. Természetesen azóta is él. A magyar srácot viszont nemrégen engedték ki. A komám jelenleg vidéken van, nem jöhet haza, rendőrök kísérték varratszedésre, mert a cigányok kiirtással fenyegetik őt és a családját, ráadásul a cigányok folyamatosan a családja házánál autókáznak és már állítólag más városból is jöttek megnézni fajtársaik, hogy hol van a ház!

Köszönettel:

Egy olvasó

Frissítés: Olvasónk újabb levele:

Itt most olyan helyzet állt elő, hogy a cigányok folyamatosan fenyegetik a komám családját, már nem tudjuk, mit tehetnénk, a Gárdán gondolkodtunk, hogy valamit kéne tenni, hogy lejöjjenek valamikor, amikor egyeztetünk velük, vagy valami, csak nem tudjuk, hogy kivel, hogyan kéne beszélni és segítséget kérni. Itt az élet lassan kilátástalan! (A Magyar Nemzeti Gárda honlapja: www.gardamozgalom.org, az Új Magyar Gárdáé: ujmagyargarda.com - a szerk.)

Ezek a cigányok itt késsel járnak "szórakozni". Egyszer a mostani "áldozat" is mutogatta vigyorogva a kocsmában, hogy neki mekkora kardja van...

Közben megtaláltuk a támadókat:

Sztojka Dávid, aki vasvillával támadt, de ő húzta a rövidebbet (Facebook-adatlapja itt):




Sztojka "Sanyika", aki segített neki (adatlap itt):










(Kuruc.info)