Egy jobbikos képviselő bejelentése alapján szüntette be egy terhességmegszakítást ajánló klinika reklámját a Google - közölte a honatya.

A jobbikos Bana Tibor országgyűlési képviselő szerint a Google az ő bejelentése alapján szüntette be egy szlovák cég kifejezetten magyar nőknek szóló, terhességmegszakítást ajánló tiltott reklámját.

Az ellenzéki képviselő kedden azt közölte: februárban tett közérdekű bejelentést a Vas Megyei Kormányhivatal fogyasztóvédelmi felügyelőségén, mert a Google-keresőbe beírt "terhességmegszakítás", "terhességmegszakítás ára", "terhességmegszakítás módszerei" szavak esetén az első találat egy Felvidéken található klinika tiltott reklámja volt.

Bana Tibor szerint a klinikának direkt módon a magyar fogyasztókhoz szóló felhívása a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló törvény azon rendelkezésébe ütközik, amely szerint tilos a terhességmegszakítás, az azt végző intézmény, arra alkalmas eszköz vagy eljárás reklámja. Az, hogy a felhívás kimondottan a magyar fogyasztóknak szólt, abból látszik, hogy az így kezdődött: "Tisztelt magyarországi érdeklődők!".

A képviselő kitért arra, a felügyelőség a közérdekű bejelentés kivizsgálása érdekében hatósági eljárást indított a reklám közzétevője, a Google Budapest, valamint a hirdetés szerkesztője, a szlovák CS Salvus s.r.o. társaság ellen.

Bana Tibor sikerként értékelte, hogy a Google megszüntette a jogszabálysértő reklámtevékenységet. A reklám szerkesztője, a szlovák társaság ellen az eljárás továbbra is folyamatban van - fűzte hozzá.

(MTI nyomán)

Frissítés: A Paraméternek sikerült elérni a Mediklinik jogi képviselőit. Maga a cég egy lévai címen van bejegyezve, az interneten található adatok szerint az ügyvezetője Dr. Csendes Zoltán orvos, aki a portálnak megerősítette, hogy ő magyar nemzetiségű. Azt mondta, nincs tudomása a Jobbik képviselője által leírt reklámról.

A Mediklinik egynapos beavatkozásokra szakosodott "egészségügyi" vállalkozás. Profiljába plasztikai sebészeti, fül-orr-gégészeti, urológia és nőgyógyászati beavatkozások tartoznak – a nőgyógyászati ellátásban a művi terhességmegszakítás is ott van.

A klinika tájékoztatója szerint "Szlovákiában nincsenek jelentősebb adminisztratív akadályai a művi terhességmegszakításnak. Egyedüli korlátozás az, hogy a művi terhességmegszakítást csak a terhesség 12 hetéig lehet elvégezni." A beavatkozás 370 euróba kerül.

(Paraméter.sk nyomán)