Áder János vesz részt holnap a Raoul Wallenberg-megemlékezéseken Jeruzsálemben, miután korábban Kövér Lászlót a Nyirő József emlékére tartott kegyeletes rendezvényen való részvétele miatt nemkívátos személyiségnek nyilvánította az izraeli házelnök. Most azonban Áder Jánosról is sértegető megjegyzések látnak napvilágot a héber sajtóban, mert korábban jelen volt Wass Albert szobrának avatásán. Holnap egy szélsőséges vezető izraeli politikus arcátlan hangnemű levelet ad át a magyar köztársasági elnöknek.



Dani Danon alapkövet tesz le Ciszjordániában

Holnap, kedden kerül sor Jeruzsálemben a Raoul Wallenberg svéd diplomata születésének 100. évfordulóján tartandó, jórészt politikai és gazdasági érdekeket szolgáló rendezvénysorozatra. Magyarországot Áder János köztársasági elnök képviseli, miután Kövér László házelnököt Reuvén Rivlin, a Likud héjáinak táborába tartozó ottani parlamenti elnök megalázó hangnemben és körülmények közepette gyakorlatilag kitiltotta a kneszetből, az izraeli parlamentből. Helyette azonnal bejelentkezett Áder János, s ezzel a lépéssel Budapest valójában még magasabbra emelte a hivatalos magyar részvétel szintjét.

Izraelben közben tovább folyik a Magyarország elleni hangulatkeltés. Az igen olvasott Háárec és a Máárív című héber lapok néhány órával ezelőtt Áder János látogatását azzal harangozták be, hogy most már róla is kiderítették: sokat tesz ugyan az antiszemitizmus visszaszorításáért, illetve Izraelért, ám megbocsáthatatlan módon a közelmúltban ő is jelen volt egy cégéres magyar „náci”, jelesül Wass Albert szobrának avatásán. Wass Albert antiszemitizmusára és gyilkos mivoltára bizonyíték az is, hogy Romániában elítélte a népbíróság zsidók és románok meggyilkolása miatt, írják a mai izraeli újságok. A lapok szerint Izraelben többen követelik, hogy Ádert is tiltsák ki Izraelből. Sokatmondó az egyébként hiteles hírforrásnak számító Háárec nem sokkal ezelőtt kitett hírének a címe: „Az izraeli parlamentben nehezen találnak megfelelő magyar politikai vezetőt a Wallenberg-évfordulóra”.

A Háárec a jórészt magyargyűlölő zsidók írta Amerikai Népszavát vonultatja föl hiteles forrásként Áder János nácipátyolgató gaztettének kipellengérezésére, azaz a Wass Albert szobrának avatásán való részvételének bizonyítására. Kövér Lászlóról egyébként három héttel a kitiltása után továbbra is megalázó hangnemben írnak, amiért jelen volt Székelyudvarhelyen Nyirő Józsefnek, az egykori „náci párt tagjának” emlékét fölidéző rendezvényen. Érdekes módon a Tel-Avivban székelő „magyar” nagykövetség illetékes sajtósának vagy ilyen-olyan diplomatájának még mindig nem jutott eszébe, hogy fölvilágosítsa az izraelieket: a magyar parlamentbe képviselőnek Erdélyből behívott Nyirő József nem volt tagja a Nyilaskeresztes Pártnak. A Máárív című lapban ma ismét megjelentettek egy nagyobb Kövér-fotót a következő képaláírással: „Kövér László – nem jöhetett” (Izraelbe – H. J.)

Áder Jánosnak a jelek szerint azonban megbocsátanak Izraelben, legalábbis látszólag, időlegesen. Mindenesetre az izraeli parlament szóvivősége röviddelel ezelőtt a következőt közölte a sajtóval: „Áder úr Magyarország államfője, s ez azt bizonyítja, hogy Magyarország nagy jelentőséget tulajdonít a kneszetben holnap végbemenő eseménynek. Nem kevésbé fontos az, hogy Áder János Magyarországon a Raoul Wallenberg emlékére tartandó megemlékezéseket összehangoló bizottság elnöke, s ezenkívül Áder János, mint köztudott, különféle alkalmakkor elítéli az antiszemitizmust.”



Dani Danon a megszállt területeken

Magyarország és a budapesti kormány – általuk a magyarság – cionista részről történő megalázásának legújabb fordulataként a Máárív nem sokkal ezelőtt kiszivárogtatta az Áder Jánosnak holnap átadandó levél néhány részletét. A levél írója, s annak személyes átadója pedig nem más, mint Dani Danon, a Likud szélsőséges, a zsidó telepesek egyik szószólájának számító poltikusa, az izraeli parlament bevándorlási és befogadási bizottságának elnöke és a Likud Világszövetség elnöke.

Dani Danon, ez a szélsőséges likudos politikus többek között ezt írja az Áder Jánosnak átnyújtandó levelében: „Magyarország antiszemitizmussal telített (sic!), s a kormány nem tesz eleget annak letörésére. Magyarország kormányának föl kell számolnia az antiszemitizmust, s nem szabad megengedni, hogy eluralkodjon”, írja a palesztinokat szülőföldjükről elűző zsidó telepeseket támogató Danon, majd levelét így folytatja: „Magyarországon jelentékeny neonáci párt tevékenykedik (az olvasó fantáziájára bízzuk, hogy melyik pártra gondolhat a Likud politikusa – H. J.), miközben a magyar parlament elnöke antiszemita jellegű rendezvényeken vesz részt – mindez azt érzékelteti, hogy nagy a baj abban az országban, amely több százezer zsidó küldött a halálba”, olvasható az Áder Jánosnak címzett levélben.

„Magyarországon tombol az antiszemitizmus, s a kormány azt az utat választotta, hogy minderről nem vesz tudomást. Itt az idő, hogy Magyarország kormánya megfékezze az egyre inkább elhatalmasodó antiszemita hullámot, mielőtt nem lesz túl késő”, írja Dani Danon, s az Áder Jánosnak szóló levelét ezzel a gondolattal fejezi be: „Tiszteletre méltó a magyar államelnöknek Izrael Államáért, illetve az antiszemitizmus ellen kifejtett tevékenysége, de az antiszemitizmus fölszámolását célzó kormányzati program kidolgozását is kezdeményeznie kell.”

A fenti levélrészleteknek a szerzője az a Dani Danon szélsőséges likudos politikus, aki a megszállt Ciszjordániában kiépített zsidó településeken rendszeresen újabb és újabb települész alapkövét teszi le, s fegyveres őrség kíséretében provovokatív „látogatásokat” tesz a palesztinai muszlim arabok szent helyein, így például a fotónkon is látható kelet-jeruzsálemi El-Ákszá mecset előtti térségen.



Dani Danon „látogatása” az El-Ákszá mecsetnél

Ezek az emberek prédikálnak erkölcsöt a magyar népnek, kormánynak, s szítják a hangulatot a székelység és az összmagyarság nagy írói, Nyirő József és Wass Albert ellen. A kérdésünk továbbra is érvényes: Meddig mehet el a budapesti kormány a nemzetgyalázók előtti gusztustalan hajbókolás terén?

Hering József – Kuruc.info

Kapcsolódó: Áder János és a magyar kormány odatartotta a másik orcánkat is