Ugrás a cikkhez
Reklám

A jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ azt szeretné elérni, hogy a magyar hatóságok gyorsítsák fel az eljárást Csatáry László, a második világháború idején működő egyik volt kassai gyűjtőtábor parancsnoka ügyében, tekintettel az egykori táborparancsnok életkorára - mondta Efraim Zuroff, a jeruzsálemi intézmény igazgatója kedden Budapesten.

A Wiesenthal Központ Csatáry Lászlót tartja "a legkeresettebb háborús bűnösnek" az egész világon. A Fővárosi Főügyészség április 20-án közölte, hogy Budapesti Nyomozó Ügyészség tavaly szeptemberben rendelt el nyomozást háborús bűntett elkövetésének gyanúja miatt a 95 éves Csatáry László ügyében Efraim Zuroffnak, a Simon Wiesenthal Központ vezetőjének feljelentése alapján. Az ügyészség akkor azt közölte, hogy még nem hallgattak ki senkit gyanúsítottként.

Az utolsó esély akció - küzdelem a náci háborús bűnösök felelősségre vonásáért című könyve magyar nyelvű kiadásának bemutatóján Efraim Zuroff elmondta: hétfőn ellátogatott a budapesti főügyészségre, és azt kérte a főügyésztől, mindent tegyenek meg annak érdekében, hogy Csatáry bíróság elé kerüljön, és ne tudjon elutazni Magyarországról. Az igazgató közölte, talált Ausztráliában egy kassai "túlélőt", akinek - állítása szerint - kilenc rokonát "Csatáry küldte halálba", közülük négy esetében külön utánajárással érte el, hogy Ukrajnába deportálják őket.

Efraim Zuroff szerint 15 ezer zsidó ember 1944-es deportálásáért volt felelős Csatáry László, akinek a kegyetlenkedéseire izraeli és egyesült államokbeli "tanúk" is emlékeznek.

Beszélt arról, hogy "a holokauszttagadás fényében különös jelentősége van munkájuknak". Véleménye szerint a posztkommunista országokra jellemző, hogy "nem tagadják ugyan a holokauszt tényét, de nem teszik világossá, hogy mindez kinek a felelőssége". Úgy véli, nem lehet egyenlőséget tenni "a kommunizmus és a nácizmus bűnei között", mert "a nácizmus egy adott nép ipari módszerekkel való kiirtását tűzte ki célul".

A 250 oldalas, magyar nyelvű kiadáshoz Efraim Zuroff külön előszót írt. A könyvben szerepel Kanadában, Ausztráliában és Angliában élő egykori "náci háborús bűnösök" elfogásának története, valamint a Zentai- és a Képíró-ügy is.

(MTI nyomán)

Kapcsolódó: Zuroff ismét Budapesten: hogy újabb idős magyart hurcoljon meg, s közölje a bűnös néppel, hogy nem tarthatják hősnek Nyirőt és Horthyt

Korábban írtuk: Megint találtak egy 95 éves magyar bácsit Zuroffék - őt is a halálba kergetnék



Friss hírek az elmúlt 24 órából