Pintér Sándor rendőrsége ezúttal nem két hét, hanem két óra alatt „rendet csinált”, mivel foganatosított egy kilakoltatást.

A főváros III. kerületében, a Búza utca 12. szám alatt egy anyát és tizennégy éves fiát azért akarták kilakoltatni panellakásukból, mert nem tudták továbbfizetni a kétszeresére emelkedett törlesztőrészletüket.




A Koppány csoport és más civil aktivisták már korán reggel megjelentek, hogy megakadályozzák a kilakoltatást, ami végül karhatalmi terrorba torkollott. A passzív ellenállással védekező hazafiakra a rendőrség a zárt lakásba nagy mennyiségű könnygázt fújt, majd betörték az ajtót.




Az aktivisták a ki- és bejáratokat is leláncolták, illetve saját magukat is odaláncolták, így a rendőröknek két órás küzdelembe tellett, mire bejutottak a lakásba. A készültséget jól mutatta, hogy a rendőrség az utcát is teljesen lezárta.




A Jobbik országgyűlési képviselője, Z Kárpát Dániel ez időben a III. kerületi Rendőrkapitányságon tartózkodik, hogy tájékozódjon az esetről, ugyanis Pintér rendőrei tizenöt embert állítottak elő (közülük többen a sajtó munkatársai voltak).

(Barikád.hu nyomán, kép: Zábrácki László)

Frissítés: Az MTI híre:

Rendőri segítséget kért egy bírósági végrehajtó pénteken a fővárosban, mert mintegy negyven ember megakadályozta, hogy bejusson egy III. kerületi lakásba - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján.

A végrehajtó egy Búza utcai lakáshoz kért rendőri segítséget, miután egy csoport lehetetlenné tette az intézkedést: barikádokat emeltek, és hozzáláncolták magukat a lépcsőházi korlátokhoz. A HavariaPress szerint 23-an a lépcsőház korlátjához láncolták magukat.

A kiérkező rendőrök többször felszólították a csoport tagjait, hogy hagyják abba jogsértő cselekedetüket, de azok ellenszegültek, nem engedelmeskedtek a felszólításnak.

A rendőrök a helyszínről 23 embert állítottak elő a kerületi kapitányságra, szabálysértési eljárás indult ellenük. Egyikükkel szemben tiltott önkényuralmi jelkép használata miatt körözés volt érvényben, őt a kerületi rendőrök a körözést kibocsátó szervnek adják át - írta a BRFK.

Frissítés 2: Z. Kárpát Dániel sajtótájékoztatója:

Frissítés 3: A 66 másodperc összefoglalója: