A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) egyik osztályvezetője az a másik rendőr, akit a Központi Nyomozó Főügyészség korrupció gyanúja miatt őrizetbe vett Kalmár Tamás, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közrendvédelmi főosztályvezetője mellett – értesült a HVG rendőri forrásokból.

Továbbra sem tudni többet arról a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Terrorelhárítási Központ és a Készenléti Rendőrség által közösen megtartott csütörtöki akcióról, amelynek során két rendőri vezetőt és két civilt vettek őrizetbe korrupciós bűncselekmények gyanúja miatt. A lap úgy tudja, Kalmár Tamás, a BRFK Közrendvédelmi Főosztályának vezetője mellett a Nemzeti Nyomozó Iroda egyik munkatársa, Hopka Lajos őrnagy, a Speciális Bűnszervezeti Csoportok Elleni Osztályának vezetője az egyik gyanúsított. Próbálták megkérdezni erről az NNI-t, Csécsi Soma szóvivő-helyettes azonban érdeklődésüket azzal hárította el, hogy csak az általuk vizsgált ügyekben nyilatkozhatnak, ebben az eljárásban pedig az ügyészség az érintett.

Hogy mi az összekötő kapocs a két hivatásos között, arról egyelőre nem ad tájékoztatást a Központi Nyomozó Főügyészség. A szervezet szóvivője, Fazekas Géza közleményében hangsúlyozta is, hogy egyelőre nem szolgálhat részletes információkkal arról, milyen korrupciós ügybe keveredtek az őrizetbe vettek. Jelenleg négyen vannak, a két rendőr mellett két civil, de információk alapján további személyek ellen is eljárás indulhat.

(HVG nyomán)

Kapcsolódó:

- Magas rangú rendőröket fogtak el - úgy tesznek, mintha nem tudnák, hogy fejétől bűzlik a hal

- Ávósnak nevezte az ávóst - megrovást kapott Novák, de a mandátumát megtarthatja
- Így parkol Kalmár Tamás alezredes, az ávós
- A himnuszgyalázó Gárda-oszlatás parancsnoka is Kalmár volt
- A Kuruc.info hídblokádja elleni ávós fellépés parancsnoka is Kalmár Tamás volt
- "Becsületsértés" nevén nevezni az ávóst - bűnösnek mondták ki Novákot