Továbbra is problémát jelent több műsorszolgáltatónak a Jobbik Magyarországért Mozgalom puszta léte, valamint egyre növekvő népszerűsége. Az ATV, a HírTV és az RTL Klub hírműsoraikban "elfelejtették" közölni a párt álláspontját a kormányátalakítással kapcsolatban.
A Jobbik szerint a médiatörvény miatt folyamatosan aggódó pártok (MSZP, LMP, DK) véleményei természetesen megjelentek, a televíziók pedig úgy gondolták, hogy az simán belefér az úgynevezett szerkesztői szabadságba, ha kihagyják a Jobbik véleményét, hiszen több ellenzéki pártot is megszólaltattak a témával kapcsolatban. Természetesen többször is előfordul, hogy a nemzeti ellenzék véleménye nem tér el markánsan a többi ellenzéki állásponttól, ám annak kihagyása, elhallgatása súlyosan sérti a kiegyensúlyozottság követelményeit.
A Jobbik közleményében határozottan tiltakozik az ellen, hogy a szerkesztői szabadság álarca mögé bújva egyes médiumok folyamatosan megsértik a médiatörvényt és elhallgatják a nemzeti radikálisok véleményét, miközben az általuk dédelgetett pártoknak rendszeres megjelenést biztosítanak műsoraikban. A fent említett esettel kapcsolatban a Jobbik panaszeljárásokat indított a Médiahatóságnál és a Médiatanácsnál.