Hiába a három szép budai villa, úgy tűnik, az államnak kell megoldania Schmitt Pál lakhatását.

A volt köztársasági elnöknek és feleségének, Makray Katalinnak a törvény szerint élete végéig jár egy „méltó" szolgálati lakás, annak ellenére, hogy a volt elnök néhány hónappal ezelőtti vagyonnyilatkozata szerint egy 225 négyzetméteres és egy 195 négyzetméteres budai lakóparki lakása és egy 320 négyzetméteres budaligeti háza is van.

– Nem tudok kiköltözni, mert még nincs meg az új helyem – mondta Schmitt Pál az RTL Klubnak arra a kérdésre, hogy mikor hagyja el a Béla király úti rezidenciát, amelybe utódja, Áder János és családja költözne. Állítása szerint megígérte Ádernek, hogy egy hónapon belül kiköltözik onnan. – Ami jár, az jár, ami nem jár, az nem jár – szögezte le a tévének Schmitt. Utalt arra, hogy igénybe venné az állami segítséget, hiszen állítása szerint továbbra is dolgozni szeretne valamilyen „jószolgálati poszton" Magyarországért.

A Blikk hiába kereste Schmitt munkatársait, hogy miért veszi igénybe az állami lakást, ám kérdésükre nem válaszoltak. A lap ellátogatott a volt elnök azon villájához, ahonnan 2010-ben költözött az állami rezidenciába. A házat egy diplomatacsaládnak adták bérbe. Az épületen semmi változás nem látható. A háziak nem voltak otthon, de az látszott: az ingatlant lakják. Az ablakok a nagy melegben résnyire nyitva álltak, s a függönyöket sem húzták be.

– A bérlő család most is itt él, rendszeresen a ház előtt parkol a külföldi rendszámú autójuk – mesélte az egyik szomszéd. – ­Schmittéket sem láttuk mostanában a környéken, kétlem, hogy rövid időn belül visszajönnének.

Költözés nyomát a két másik nagy értékű lakásnál sem lelték. Így nem kizárt, az államnak újabb elnöki rezidenciára kell beruháznia. A korábban Mádl Ferenc néhai elnöknek vásárolt otthon 126 millió forintba került, utódjának, az azóta szintén leköszönt Sólyom Lászlónak 195 millióba került a szolgálati lakása. Ha Schmitt utóbbihoz hasonló árfekvésű ingatlant kap, úgy valóságos álomotthonok között válogathat.

A legnagyobb magyar ingatlanközvetítő, a Duna House hatalmas kínálatából válogathatna ­Schmitt Pál. 175 millióért már egy belső úszómedencés, szaunás, 320 négyzetméteres hétszobás lakásban is tengetheti napjait az elnöki pár a XII. kerületben. Sőt, alig valamivel többért, 178 millióért ennél is nagyobb, 346 négyzetméteres villa is eladó a II. kerületben.

(Blikk nyomán)