Ugrás a cikkhez
Reklám

A Jobbik Etikai és Fegyelmi Bizottsága meghallgatta a fegyelmi tárgyaláson megjelent Endrésik Zsoltot és Kisgergely Andrást, akik sajnálatosan nem voltak hajlandóak érdemben nyilatkozni arról, hogy az Endrésik Zsolt levelezőrendszeréből kiszivárgott levelek közül melyeket ismerik el valósnak és melyeket manipuláltnak. Mivel a Bizottság nem kapott érdemi cáfolatot a levelek valóságtartalmát illetően, a rendelkezésre álló egyéb információkat is figyelembe véve valósnak fogadta el azokat.

Külön kérdésre Endrésik Zsolt beismerte a Pősze Lajossal való rendszeres kapcsolattartását, amely a kiszivárgott és nem cáfolt levelek alapján nem csupán magánjellegű volt, hanem a párt belső ügyeinek kiemelt befolyásolására is kiterjedt.

A Bizottság emellett elfogadhatatlannak tartotta az edelényi majálison történt vaktölténnyel lövöldözést is, amelyről Endrésik Zsolt és Kisgergely András azt nyilatkozta, hogy azt egy Jobbiktól független hagyományőrző egyesület szervezte. A Bizottság szerint függetlenül attól, hogy hivatalosan ki vitte oda a kellékfegyvereket, az eset egyértelműen alkalmas volt arra, hogy a Jobbik társadalmi megítélését negatívan befolyásolja, ezért azoknak a jobbikos vezetőknek, akik ebben részt vettek vagy ezt eltűrték, személyesen is felelősséget kell vállalniuk a történtekért.

A meghallgatás és a bizonyítékok alapján az Etikai Bizottság a párt Alapszabálya és Etikai és Fegyelmi Szabályzata alapján nem tudott más döntést hozni, mint azt, hogy Endrésik Zsoltot és Kisgergely Andrást kizárja a Jobbikból - írja közleményében Staudt Gábor, a Jobbik Etikai és Fegyelmi Bizottságának elnöke.

Kapcsolódó:

- Az esküszegő Endrésik az M1-en pufogtatja vaktöltényeit: "Fröcsögő, véresszájú képviselői vannak a Jobbiknak"

- Pősze nyomdokain: Endrésik bűnszervezetnek nevezte a Jobbikot

- Jobbik: Pőszével és a HVG-vel szervezkedett Endrésik, Kisgergely és Nagyházi - visszahívták és kizárják őket

- Ígérete ellenére sem jelent meg Endrésik a kizárásáról döntő frakcióülés előtt - az elnökségire se ment el


Friss hírek az elmúlt 24 órából