Orvosai szerint haláltusáját vívja Tóth Béláné Mária (55). Az asszony betegsége családja szerint akkor kezdődött, amikor beoltatta magát H1N1 ellen 2009 novemberében.

Miután megkapta az oltást, két hét múlva jelentkeztek a mellékhatásai. Eleinte a beszédközpontban alakultak ki zavarok, egyes szavakat nehezen ejtett ki, s ahogy telt az idő, fokozatosan épült le.



Már csak egy füzetlapra írva tud kommunikálni a világgal

Az asszony azért adatta be a védőoltást, mert beteg gyermekekkel dolgozott pedagógusként, most viszont neki van szüksége segítségre. Nem tud járni, beszélni, de még az evés is nehezére esik. Az orvosok nemrég közölték az őt ápoló fiával, Zoltánnal, hogy édesanyja haldoklik, lehet, hogy már csak hónapjai vannak hátra.

– Édesanyám már nyelni sem tud, mert azokat az izmait is megtámadta a betegsége. Hiába adunk neki pépes dolgokat, minden evésnél attól tartunk, hogy megfullad. Gyomorszondát kell használnunk heteken belül. Ezután jön a tüdő, s végül még kimondanom is borzalmas, de meg fog fulladni – mondta a meggyötört fiatalember, aki az elmúlt időszakban mindent kipróbált, még külföldi gyógykezelésre is elvitte édesanyját, Amerikából rendelt orvosságot, de hiába.

– A védőoltások nagy részénél minden százezredik embernél felléphet központi idegrendszerre ható mellékhatás, a tünetek valósak lehetnek – mondta el dr. Kóczán István orvos. – Elképzelhető, hogy genetikai probléma áll a háttérben, de az ilyen eseteket sajnos nem lehet kiszűrni, a védőoltásokat pedig emiatt nem állítják le – tette hozzá.

Miután Tóthék olvastak arról a székesfehérvári asszonyról, aki hasonló cipőben jár, és ügyvédhez fordult, ők is elhatározták, hogy pert indítanak a gyártó Omnin­vest ellen. Igaz, a Lichy József által indított per Márián már nem segíthet, de talán az utolsó hónapokban méltóságteljesen tud majd elmenni a magatehetetlen asszony.

– Ma már több tucat sértettje van az ügynek – mondta az ügyvéd. Az esettel kapcsolatban a gyártó Omninvest azt nyilatkozta: a Fluval nevű gyógyszernek nincs ismert, súlyos egészségkárosodást okozó mellékhatása.

(Blikk nyomán)

Kapcsolódó:

- Lebénult egy fiú a H1N1-oltás után - több tucat áldozat lehet

- Az EP is elismerte: hisztériakeltés volt a "nagy" disznóinfluenza-járvány

- A H1N1-"vésszel" riogató igazi terroristák vajon miért nem kerülnek börtönbe?

- A H1N1-összeesküvés leleplezése folytatódik: mindenkit lefizetett a gyógyszermaffia
- Újabb világcsalás lepleződik le - kimondták az igazságot a "disznónátháról"
- A kergemarha-kór és a madárinfluenza után itt az újabb mumus: a disznóinfluenza