A Fővárosi Cigány Önkormányzat (FCÖ) "visszautasítja", hogy nem tudott volna elszámolni a 2011 decemberében megítélt 4 millió 10 ezer forintos támogatással.

A főváros pénteken azt közölte, hogy súlyos szerződésszegés miatt azonnali hatállyal fel kívánja bontani azt a szerződést, amelynek révén a FCÖ négymillió forint kiegészítő támogatáshoz jutott 2011-es működési költségeinek finanszírozására. Az erről szóló előterjesztést jövő szerdán tárgyalja a Fővárosi Közgyűlés.

A Csomós Miklós oktatási és kulturális főpolgármester-helyettes által jegyzett javaslat szerint az FCÖ nem számolt el határidőre a támogatás felhasználásával, a később benyújtott bizonylatokból pedig az derül ki, hogy a kapott összeget nem a szerződésben engedélyezett célokra használták fel. A szerződésbontás után a kifizetett 4 millió 10 ezer forintos támogatás kamatokkal növelt összegét követelné vissza a főváros.

A FCÖ közleményében azt írta: a támogatást az önkormányzat a munkatársak bérére, annak járulékaira és működési kiadásokra kapta és fordította. A külön támogatásra azért volt szükség, mert a megszorítások miatt az FCÖ költségvetése a harmadára csökkent, veszélyeztetve működését. "Nem értjük, hogy a Fővárosi Cigány Önkormányzat jogszabályokhoz szigorúan illeszkedő működését és jogszerű pénzfelhasználását miért próbálják befeketíteni, ezáltal súlyos károkat okozva a fővárosi cigány közélet és a Fővárosi Cigány Önkormányzat megítélésének egyaránt" - írta az FCÖ.

(MTI nyomán)