Kaincz Pál, és ügyvédje tovább küzd az igazáért, így nehéz időszak vár újra Stohl Andrásra.
Stohl András áldozata, Kaincz Pál és ügyvédje nem elsősorban börtönbe küldenék a színészt, mindössze igazukat és 12 millió forintos kártérítést követelnek. "Mivel a kártérítés összegéről sem tudtunk meg egyezni, így a polgári perben kérni fogom a tanúink kihallgatását, valamint, hogy a bíróság rendeljen ki másik szakértőt. Ha az ügyben új bizonyíték kerül elő, akkor az ügyészség dönthet a perújítás mellett. Ha az új bizonyítékok Kaincz Pálékat igazolják, az áldozatok megkaphatják a 12 millió forintos kártérítésüket, a színész pedig visszakerülhet a börtönbe.
"Nincs még lezárva ez az ügy!" - mondta Kaincz ügyvédje, a Blikknek. Stohl Andrást - aki a börtönben is jól keresett - közben már szabadulózárkába helyezték, és bármikor kiengedhetik a kapun. Ezután is követni fogják azonban minden lépését, hiszen egy pártfogót rendelnek mellé. "A pártfogó írja elő milyen rendezvényen jelenhet meg, kivel tarthatja a kapcsolatot, és kivel nem, hogyan viselkedhet. Ha a színész megszegi a szabályokat, a pártfogó a bíróhoz fordulhat, hogy visszaküldje Stohlt a börtönbe. Ha olyan bűncselekményt követ el (például súlyos testi sértést), ami miatt végrehajtandó szabadságvesztés szabható ki, akkor visszakerül a börtönbe, és próbaideje mellett a rá kiszabott újabb büntetést is le kell töltenie" - mondta el egy szakértő a Blikknek.
(Blikk nyomán)