Kibővítette az elismert "egyházak" körét a parlament hétfőn: a decemberi 14 után újabb 18 vallási közösségnek szavaztak meg egyházi jogállást a kormánypárti képviselők. A Ház döntött 66 vallási közösség kérelmének elutasításáról is, így azok március 1-jével elveszítik egyházi státuszukat, és egyesületként működhetnek.

Egyházként működhet a Magyarországi Metodista Egyház, a Magyar Pünkösdi Egyház, a Szent Margit Anglikán/Episzkopális Egyház, az Erdélyi Gyülekezet, a Hetednapi Adventista Egyház, a Magyarországi Kopt Ortodox Egyház, a Krisztusban Hívő Nazarénus Gyülekezetek, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége, az Üdvhadsereg Szabadegyház - Magyarország, az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza, a Magyarországi Jehova Tanúi Egyház, a két muzulmán felekezet, a Magyar Iszlám Közösség és a Magyarországi Muszlimok Egyháza kezdeményezésére létrejött Magyarországi Iszlám Tanács, továbbá öt buddhista vallási közösség.

A parlament egy szavazással döntött arról is, hogy 66 vallási közösség elismerését elutasítja. Köztük van például a Budapesti Autonóm Gyülekezet, a Hindu Vaisnava Egyház, a Magyar Reform Zsidó Hitközségek Szövetsége, a Magyar Taoista Egyház, a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség, a Magyarországi Bahá'i Közösség és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség. Az elutasított vallási közösségek egy éven belül nem indíthatnak az elismerésükre irányuló népi kezdeményezést.

A két előterjesztést a kormánypárti képviselők támogatták, az ellenzéki frakciókhoz tartozók nem vettek részt a szavazásban.

(MTI nyomán)