Az ország százötven településén és egy tucat külföldi nagyvárosban szervez csütörtökön megemlékezést az Ide tartozunk! "roma civil hálózat" a cigánygyilkosságok áldozatainak emlékére. A cigányok által kirabolt, megerőszakolt, válogatott kínzások közepette meggyilkolt magyarok ezreiről persze mélyen hallgatnak, mint ahogy arról is, mi az oka annak, hogy a magyarságnak ennyire elege van belőlük.

Egy korábbi "roma" megmozdulás
Csütörtökön lesz három éve, hogy Tatárszentgyörgyön meggyilkolták Csorba Róbertet és fiát. A rendezvényeken a többi áldozat, a nagycsécsi Nagy Tiborné és Nagy József, a tiszalöki Kóka Jenő, és a kislétai Balogh Mária emlékére is gyertyát gyújtanak.
A rendezvények minden helyszínen, a százötven hazai településen és a csatlakozó külföldi városokban egyidőben, délután öt órakor kezdődnek. A hazai települések közt majd minden megyeszékhelyen tartanak megemlékezést, emellett egy tucat külföldi nagyváros cigány közösségei csatlakoztak, köztük Berlin, London, New York, Pozsony, Prága, Stockholm és Toronto.
Setét Jenő, az eredetileg a népszámlálás népszerűsítésére létrejött (és így vélhetően közpénzzel kitömött) Ide tartozunk! hálózat koordinátora közölte a "Roma" Sajtóközponttal, hogy "az elmúlt években a magyar társadalom alig tanúsított együttérzést az áldozatokkal, azok családjaival és a roma közösségekkel, annak ellenére, hogy a második világháború óta példa nélküli tragédia, hogy embereket, köztük egy 5 éves gyermeket etnikai hovatartozása miatt gyilkolnak meg". (És ők vajon mennyire tanúsítottak együttérzést a cigányok áldozataival? Marian Cozma meggyilkolását például a mai napig helyeslik egyes cigányok internetes hozzászólásaikban - a szerk.)
Azért panaszkodott, hogy "ez a trauma nem lett része a közös társadalmi emlékezetnek", ezért kötelességük méltó módon emlékezni és emlékeztetni az áldozatokra. Hozzátette, hogy a megemlékezésekkel arra figyelmeztetnek, hogy "a faji alapú gondolkodás, a rasszizmus szörnyű következményekkel járhat". A szervezők mindenkit várnak a megemlékezésekre, aki szeretné együttérzését kifejezni az áldozatok iránt.
A budapesti megemlékezés a VIII. kerületi Mátyás téren lesz 17 órakor. A rendezvényen beszédet mond a Tatárszentgyörgyön meggyilkolt ifj. Csorba Róbert nagymamája, Csorba Csabáné, aki a támadás során az akkor 27 éves fiát, Csorba Róbertet is elvesztette, Balogh Rodrigó színész és a Czinka Panna Cigány Színház tagjai verssel, a Romano Glaszo Együttes zenével emlékeznek az áldozatokra. Csík Benedek, a budapesti Roma Gyülekezet vezetője imát mond az áldozatokért.
A helyi eseményekről az érdeklődők az Ide tartozunk! csoport Facebook-oldalán tájékozódhatnak, a megemlékezések helyszíneit a csoport által létrehozott internetes térképen lehet megtekinteni.
Frissítés: Cigányok (és a nagyszülei sorsáról elég hamar megfeledkező Dopeman) buzdítják részvételre fajtársaikat:
- 09:18 Nem csak a lányokat, a halmozottan hátrányos 14-15 éves fiúkat is szerette a súlyosan aberrált Szőlő utcai igazgató
- 09:03 Trumpnak elege lett a bűzlő országukból érkező hulladék szomáliaiakból: nem akarjuk őket, menjenek haza!
- 08:39 Kreml: egyelőre nincs kompromisszumos béketerv
- 07:59 Újraindul a 2014-ben eltűnt maláj utasszállító keresése
- 07:38 Irán 22 milliárd dolláros kártérítést követel az Egyesült Államoktól
- 07:06 A Politico szerint megkerülhetik Orbán vétóját az orosz vagyon lenyúlása érdekében
- 06:54 ORFK: 4168 ember érkezett Ukrajnából kedden
- 22:36 Az alkalmatlan főpolgármester alkalmasnak tartja az ellenzékieskedő ex-fideszest
- 22:10 Két elmebeteg, pedofil amerikai Haiti elleni inváziót tervezett
- 22:01 "Elég a bevándorlásból! Elég a globalista elitből!"
- 21:30 Kiskorú és drogos "anyukák": 21 csecsemő halt meg idén veleszületett szifilisz miatt
- 20:56 Novák-Pintér-vita: a drogdílerekkel is a Bűnvadászoknak kell foglalkozniuk?
- 19:57 Putyin: ha Európa háborút akar Oroszországgal, mi készen állunk rá
- 19:45 Ukrán koordinációs törzs: 37 országból 136 külföldi zsoldos van ukrán fogságban
- 19:18 Zsidókat akart ölni egy 16 éves csecsen Párizsban
- 18:59 Korrupció gyanújával tartott razziát az Európai Unió Külügyi Szolgálatánál a belga rendőrség
- 18:18 Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások a Kremlben
- 17:51 Svédország látlelete egy iszapcápa sztárocska sztoriján keresztül
- 17:40 A zaporizzsjai Zelenji Haj és Dobropillja és elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium
- 17:10 Egészségügyi államtitkár: bazmeg, elromolhat bármi, amit használnak!
- 16:48 Betondarabbal tört fel autókat egy visszaeső cigánybűnöző Kunmadarason
- 16:21 Zelenszkij szerint tovább "finomították" a genfi keretmegállapodást Floridában
- 16:12 Nagy mennyiségű lőszer tűnt el a német hadsereg készleteiből
- 15:49 Aranyfelvásárlóknak hazudták magukat a tolvaj cigányok, de házaltak fűkaszával és ágyneművel is
- 15:32 Hamászos adománygyűjtés miatt vettek őrizetbe két embert Dániában
- 15:10 Nem hosszabbították meg a NIS működési engedélyét, leáll a szerbiai kőolajfinomító
- 14:47 "Beszólogatott neki", azért ölte meg - vallotta a Miskolcon gyilkoló 19 éves "fiú"
- 14:10 Orosz zászló lobog Pokrovszkban, de az ukránok szerint nem esett el a város
- 13:46 Elismerték Amerikában, hogy gyermekek halálát okozták a Covid-oltások
- 13:24 Völner Pál újra ügyvédkedhet, de a kitüntetésére még várnunk kell
- 13:06 "A cigányság és a magyarság sokban hasonlít" - legalábbis a fideszes államtitkár szerint
- 12:36 Több mint 60 drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen éjjel az orosz hadsereg
- 12:08 Folytatódik a bitcoin vesszőfutása
- 11:34 Dílerkedett a nagypapa
- 11:06 Orális szexre akart kényszeríteni egy fiatal nőt egy cigány a lajosmizsei vonaton
- 10:54 13 éves kislánynak küldhetett képet a nemi szervéről egy debreceni tanár
- 10:34 Félórán át tombolt Zelenszkij kabinetfőnöke, amikor megtudta, hogy vége az aranyéletnek
- 10:21 Orosz lobogó alatt közlekedő tartályhajót ért támadás Törökország partjainál
- 10:07 21 Kutatóközpont: faragott hátrányán a Fidesz, rajtuk és a Tiszán kívül csak a Mi Hazánk jutna be a parlamentbe
- 10:02 KSH: 2025 harmadik negyedévében a gazdaság teljesítménye 0,6 százalékkal meghaladta a 2024. harmadik negyedévit
- 09:44 Vádat emeltek egy vendégvadász ellen, aki rálőtt egy túrázóra a Bükkben