Ugrás a cikkhez
Reklám

"A nemzetiszocialista rendszer bűneinek tagadása miatt" feljelentette Gyöngyösi Mártont, a parlament külügyi bizottságának jobbikos alelnökét Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és Steiner Pál szocialista országgyűlési képviselő. Az MSZP ügyészségi vizsgálatot is kezdeményezett a Jobbik ellen.

A feljelentést a legfőbb ügyészségen tették, noha a vádhatóságnak véleményük szerint hivatalból kellene eljárnia a jobbikos képviselővel szemben - mondta Steiner Pál pénteken.

Az MSZP-s zsidó azt is bejelentette, hogy a pártelnökkel közösen a XI. és XXII. kerületi ügyészségen törvényességi ellenőrzési eljárást kezdeményezett a Jobbik ellen, miután Gyöngyösi Márton a párt politikusaként a The Jewish Chronicle című folyóiratnak adott nyilatkozatában megkérdőjelezte a "holokauszt magyarországi áldozatainak a számát, azt a tényt, hogy több százezer magyar állampolgárt zsidó származása miatt gyilkoltak meg, illetve deportáltak a második világháború alatt".

Steiner Pál szerint a törvényességi ellenőrzés során az ügyészség azt vizsgálja, hogy a Jobbik tevékenysége megfelel-e az alaptörvénynek, és ha működését alkotmányellenesnek találja, a folyamat vége a párt feloszlatása lehet.

(MTI nyomán)

Frissítés: Gyöngyösi: Csúsztatás, manipuláció

Gyöngyösi Márton, a Jobbik országgyűlési képviselője örömmel fogadta az MSZP személye ellen irányuló feljelentésének hírét, amely lehetőséget teremt arra, hogy a nyilvánosság előtt ismertté váljon a The Jewish Chronicle-nek adott interjú eredeti, manipulációtól és csúsztatásoktól mentes változata. A képviselő a héten írásban kérte az újságtól az eredeti hangfelvétel nyilvánossá tételét, amit a főszerkesztő, Stephen Pollard – arrogáns válaszlevelében – elutasított. Gyöngyösi Márton reméli, hogy ami neki nem sikerült, azt az ügyészség eléri, és a közvélemény megismerheti az interjú szövegét a maga teljességében, így lelepleződik a brit zsidó lap újságírói etikával tökéletesen ellentétes gyakorlata.

Ami az MSZP Jobbikot célzó eljárási kezdeményezését illeti, abszurdnak és felháborítónak tartjuk azt, hogy egy olyan párt vádol, amely a jelenleg hatályos Alaptörvény értelmében a kommunista diktatúra minden emberellenes borzalmáért felelős Magyar Szocialista Munkáspárt jogutódja. Ilyen értelemben törvényességi ellenőrzési eljárást a jelenleg hatályban lévő törvények alapján az MSZP ellen kellene kezdeményeznie az ügyészségnek - áll a párt közleményében.

Frissítés 2: Steiner az ATV-ben: "Gyöngyösinek a vádlottak padján a helye, nem pedig a Parlamentben":



Friss hírek az elmúlt 24 órából