Ma tartják az ún. holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapját az auschwitz-birkenaui munkatábor 1945-ös "felszabadításának" 67. évfordulóján. Budapesten megemlékezés lesz a Holokauszt Emlékközpont és az Élősködők Menete Alapítvány szervezésében a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban.

A Páva utcai emlékközpontban beszédet mond Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, Ilan Mor, Izrael magyarországi nagykövete, Szita Szabolcs, a Holokauszt Emlékközpont igazgatója és Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány elnöke. Közreműködik Kézdy György színművész és Gerendás Péter "előadóművész".

Ekkor nyitja meg kapuit az intézményben felállított marhavagonban berendezett vándorkiállítás, amelyet az emlékközpont három fiatal munkatársa készített az ahhoz összeállított oktatási (értsd: agymosási) programmal együtt.

Az ELTE Bölcsészettudományi Karán, az Újkori és Jelenkori Filozófia Tanszéken Ervin Gáborra, az ún. holokauszt áldozatait mentő római katolikus papra és filozófusra emlékeznek. Kispest önkormányzata a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja alkalmából megemlékezést és koszorúzást tart. Köszöntőt mond Vinczek György alpolgármester, Setét Jenő, a cigány önkormányzat képviselője és Koltai Gábor, a helyi zsidó hitközség vezetője.

(MTI nyomán)