Gyurcsány Ferenc Miskolcra, az avasi városrész egy panellakásába költözött három napra - írta az Észak-Magyarország kedden. Érdekes módon amíg kormányon voltak, egyáltalán nem érdekelte őket a cigányterror által sújtott magyar lakosság helyzete, sőt azokat üldözték - akárcsak a Fidesz -, akik tenni akartak ellene. (És persze most sem érdekli, csak rájöttek, hogy itt lehet szavazatot szerezni, ugyanis a nem jobbikos, komcsi "polgártárs" ugyanúgy utálja az életét megkeserítő élősködőt, mint a többiek - a szerk.)




A Demokratikus Koalíció vezetője egy meghívásnak tett eleget, a városrész - ahol negyvenezren élnek - egyik családja levélben fordult hozzá, azt panaszolva, hogy a politikusoknak fogalmuk sincs arról, hogyan élnek, milyen körülményeket kell elviselniük nap mint nap, éppen ezért meghívta a volt miniszterelnököt, hogy lakjon náluk - olvasható a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei napilapban.




Gyurcsány Ferenc nem egyedül érkezett, Vadai Ágnes, Varjú László, Molnár Csaba is vele jöttek, ők is beköltöztek egy-egy avasi családhoz. A volt miniszterelnök és párttársai szerdáig laknak Miskolcon, és a családdal együtt élik majd mindennapjaikat.

(MTI nyomán)

Íme az első kampányfilm (csak erős idegzetűeknek!):

Kapcsolódó: "Ami Gyurcsányéknak egy jó buli, az a miskolciaknak tragédia"

Olvasónk levele a szemkilövető kormányfőnek:

Tisztelt Ex-Miniszterelnök Úr!

Minden elismerésem, hogy Miskolcra látogat, és szeretné megismerni eme nagy múltú város lakóit és mindennapjait. Javasolnám, próbálja ki a helyi tömegközlekedést (a 35-ös vagy a 29-es járatokat javaslom, ahol a "fészekrakók" aránya elég magas). A három napos turistajegy 3000 Ft-ba kerül, kérem, tisztelje meg a miskolci polgárokat, hogy támogatja ennyivel a helyi tömegközlekedést.

Javaslom ex-miniszterelnök úrnak a következő túraútvonalakat:
- 1-es túraútvonal: a 29-es busszal az Avasról az Újgyőri Főtérre. Innen a 16-os busz: Bányatelep (volt Lyukóbánya). Kérem, szálljon le a Gulya kút megállónál, és tegyen egy pár perces frissítő sétát a környéken! Túra időtartama: 2 óra oda-vissza

- 2-es túraútvonal: a 29-es busszal az Avasról az Újgyőri Főtérre. Innen a 6-os busz a Pereces lakótelep felé (régen elit negyednek számított). Javaslom, szálljon le a Bollóalja megállóhelyen, és tegyen egy kellemes sétát a környéken. Visszafelé, kérem, szálljon le a Nagy-Erenyő megállónál, és tekintse meg a Perecesi Általános Iskola mindennapjait. Túra időtartama: 3 óra (az iskolában töltött idő függvényében). Amennyiben idejéből nem telik eme nemes időtöltésekre, kérem, látogasson el az avasi Pattantyús Általános Iskolába, és tájékozódjon a körülményekről, s döntse el, hogy szívesen beíratná-e a gyermekeit ezen tanintézményekbe.

Levezetésképpen egy romantikus esti Duna-parti séta helyett, javasolnám este nyolc után az Avasi Arborétum, a Kis-Avas és az Avasalja városrészek meglátogatását. Kiemelném, hogy húsz évvel ezelőtt nívós vendéglátókkal teli városrészről beszélünk, ahol egykoron Mikszáth Kálmán és művésztársai is mulattak.

Végezetül javasolnám, barátkozzon meg az éjszakai élettel a belvárosban, sétáljon végig a főutcán este 10 után, ahol a híres kanadai edzőt, Bob Devert kirabolták és megverték a közelmúltban.

Kérem, mint parlamenti képviselő járjon el annak érdekében, hogy szigorúbb büntetésnek vessék alá azokat, akik képtelenek a mindennapi együttélés és a társadalmi normák betartására. A segélyezési rendszert vizsgálják felül, hiszen a dolgozó magyar emberek terhére veszik fel az IMF-hiteleket, és így igazságtalan, hogy az állam olyan társadalmi csoportok között osztja szét, akik nem vállalnak semmilyen szerepet a hitel visszafizetésében. Ha nincs pénz az állam alapvető funkcióinak fenntartására, ne költsenek hitelből olyan funkciókra, amely nem szolgálja a dolgozó magyar nép érdekeit.

Kérem, találják meg a módját annak, hogy aki hosszú távon nem dolgozik, és felelőtlen életet él, ne kapjon állami támogatást, úgy, mint Németországban és más uniós államokban is teszik.

Ha Ön ezeket kezdeményezi a parlamentben, és következetesen kiáll ezek mellett, lehet, hogy szerez pár támogatót magának.

Ha a továbbiakban is a nemzet érdekeivel ellentétes politikát folytat, mondjon le a mandátumáról és vonuljon vissza a politikai közélettől!

Üdvözlettel:

Egy tisztességes állampolgár